A macskák társas lények, de magányos alkatok, így alapvetően kijelenthető, hogy egymagukban (vagyis a mi társaságunkban) is tökéletesen boldog életük lehet. Ne gondoljuk depressziósnak, kedvetlennek a macskánkat, ha rengeteget alszik, heverészik egy nap, hiszen épp ellenkezőleg: a magukkal és a világgal is oly gyakran elégedett cicák alapvetően így szeretik eltölteni az életüket. Egy macskatartónak tehát semmiképp nem kényszere, hogy cicatársaságot biztosítson a kedvencének - ami nem jelenti, hogy egy újabb macska ne lehetne sok pozitív élmény forrása. De ha még egy macskát szeretnénk örökbe fogadni, még annál is körültekintőbben kell eljárnunk, mint amikor magunkhoz vettük az elsőt.
Mindent lassan, fokozatosan
A második állat örökbefogadásánál számos dolgot figyelembe kell venni. Ha macskánk még kiscica, akkor sokkal könnyebb dolgunk lesz (egy másik kiscicával), de ha már felnőtt állat, ráadásul ő az egyetlen négylábú az otthonunkban, akkor csakis rendkívül türelmesen, nagyon finom lépésekkel haladva juthatunk el a békés együttélésig. Nyugodtan számoljunk úgy, hogy a folyamat egy vagy akár két hónapig is eltarthat, de ha nem a fokozatosság szabálya szerint járunk el, és már az elején óriási összecsapásokra kerül sor a két macska között, akkor azt kockáztatjuk, hogy sohasem sikerül elérni a célt.
A macskák többsége ugyanis alapvetően ellenséges a velük rokoni kapcsolatban nem álló macskákkal. Ezzel együtt minden macska személyisége más és más - nekünk kell ismernünk őt, és tudnunk róla például, hogy ha találkozott korábban más macskákkal, akkor hogyan viselkedett: végtelenül agresszív volt (verekedni akart, morgott, megjelölte a területét), vagy alapvetően kíváncsi, barátságos? Esetleg félt a másik állattól? A legelső esetben lehet, hogy jobb, ha nem erőltetjük egy újabb állat befogadását. Egy félénkebb állatot is nehéz lesz persze összeszoktatni egy másikkal, de ha a második macska is hasonlóan visszahúzódó személyiség, akkor könnyítünk azért a dolgunkon.
A témában egyébként kevés kutatási eredmény segíti az általános tanácsadást, de a megfigyelések alapján erősen valószínűnek tűnik, hogy a felnőtt macskák könnyebben fogadnak el náluk fiatalabb új cicát. Ha ez valamiért nem választható opció, akkor pedig érdemes a már velünk élő macskával egyező nemű állatot választani - a kor és az állat személyisége azonban többet számít.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Tartsuk mindig észben, hogy a macskák a területüket védő állatok, és ezt úgy a már velünk élő, mint az új állat esetében figyelembe kell venni. Ha megtehetjük, legjobb, ha az új állatot a lakás, a ház olyan részébe engedjük először, amelyet el lehet választani a másik állat lakrészétől, és csak szép fokozatosan engedjük őket közös térbe az erre legalkalmasabb időpontokban, mint amilyen az etetés vagy a játékidő. Ha pedig az új cica már használja a saját almát, eszik, iszik, és más szempontokból is alapvetően jól van, akkor engedjük meg neki, hogy felfedezze új lakóhelye további részeit: erre az időre viszont az elején még vigyük a már régóta ott élő macskát másik helyiségbe.
Bizalmatlanság az első napokban
Az első találkozásoktól ne várjunk nagy sikereket: a macskák bizalmatlanok, ellenségesek lesznek egymással, de a felesleges konfliktusok számát csökkenteni tudjuk, ha gondoskodunk mindkettő számára az elégséges táplálékról, a megfelelő és egymástól jól szeparált alomról, illetve olyan térről, helyről, ahová szükség esetén visszavonulhatnak. Ezt kisebb lakásban úgy is megoldhatjuk, ha felfelé, vertikálisan is gondolkodunk, és úgy próbálunk meg tereket, utakat keresni a számukra, ahogy persze a már meglévő bútoraink kreatív újrarendezése is segíthet.
A fokozatosságot az etetésnél úgy gyakorolhatjuk, ha tálkáikat egy ajtó ellentétes oldalaira helyezzük le: így békében fogyaszthatják a reggelit vagy a vacsorát, miközben azért érzékelni fogják a másik macska jelenlétét. Szép lassan közelítsük aztán a következő napok során a tálkákat, és amikor már nagyon közel esznek egymáshoz, nyissuk ki kicsit az ajtót, hogy meg is szemlélhessék a másikat.
Ha összeverekednének, gyorsan válasszuk el őket egymástól (kiáltsunk rájuk, vagy dobjunk rájuk egy törölközőt, ami összezavarja őket), de lehetőleg ne kapjuk fel őket, mert ebben a felfokozott állapotban minket is megsebezhetnek - főleg az új állat, amely még nem szokott hozzánk.
Ha ilyen komolyak a problémák, akkor a kedélyek lenyugvása után is válasszuk el őket egymástól hosszabb időre, és kezdjük elölről, nagyon rövid időközökkel az ismertetést. Ilyenkor a feromonutánzatos párologtatók használatát is kipróbálhatjuk, mert van olyan macska, amelynél valóban nyugtatóan hat, illetve vessünk be bármi mást, ami akár az egyik, akár mindkét macskát jó eséllyel megnyugtatja.
Mindig legyünk tekintettel arra, hogy a macskák nehezen, lassan adaptálódnak az új helyzetekhez, és azon legyünk, hogy mindkét fél számára megkönnyítsük a nagy változás elfogadását. Nekünk pedig azt érdemes elfogadnunk, hogy az együttélés nem biztos, hogy rajzfilmekbe illő barátságot vagy igazi intimitást jelent majd a két állat között. Lehet, hogy csak távolságot tartva fogják eltűrni egymást, és biztos, hogy lesznek köztük olykor konfliktusok, de ha alapvetően békében, nyugalomban képesek egy térben élni, akkor összeszoktatásuk folyamata lezártnak tekinthető. Ám ha ezt több hónap után sem tudjuk elérni, akkor el kell fogadnunk a helyzetet, és mindkét állat biztonsága érdekében inkább új helyet kell keresnünk a másik cicának.
Ha kutya mellé érkezik a macska
Ha kutyánk van, és szeretnénk egy macskát is az életünkbe, akkor ugyanezekkel a fentebb sorolt módszerekkel és hozzáállással járhatunk el - egészen addig a pontig, amikor már közelítenénk egymáshoz a két állatot. Mivel a kutyák fizikailag jóval erősebbek lehetnek a macskáknál, az első találkozásoknál a cica biztonsága érdekében érdemes úgy bemutatni őket, hogy a cica a hordozódobozában van, a kutya pedig pórázon, mert így mindkettő a lehető legnagyobb biztonságban lesz, ha esetleg agresszívan nyilvánulnak meg egymás felé. (És persze ideális, ha kutyánk eddigre már megtanult engedelmeskedni az alapvető parancsainknak.) Próbálkozzunk ezzel napi három alkalommal legföljebb 5-5 percre, de ha egy hét után sincs semmilyen javulás, akkor kérjünk tanácsot szakembertől. Ha pedig úgy látjuk, hogy haladnak egymás elfogadása felé, akkor növeljük az együtt töltött időt, és jutalmazzuk mindkét állatot bőségesen a kiváló magaviseletért!
Ha már képesek békésen megszimatolni egymást a hordozón keresztül, akkor lépjünk tovább, és engedjük ki a cicát onnan, de a kutya még mindig legyen pórázon a következő két hétben, és soha ne engedjük meg neki, hogy játékból kergetni kezdje a cicát, mert ez könnyen veszélyes agresszióba fordulhat. Ha két hét után is nyugodtan léteznek együtt, akkor eltekinthetünk a pórázhasználattól, de ha nem vagyunk otthon, jó, ha legalább egy hónapig még elválasztjuk őket egymástól. Nagyon nagy vagy kifejezetten erős kutyák esetében pedig akár minden alkalommal érdemes így tenni, amikor elhagyjuk a lakást.
Legjobban: