HáziPatika.com: Mióta dolgozik a patológián?
Kovács Lajos: Egészségügyi szakközépiskolában végeztem 1996-ban általános ápolóként és asszisztensként. Utána kórházban voltam egy évig ápoló, majd ’97 decemberében kezdtem a patológián. Itt egy évet kellett dolgoznom boncsegédként, utána mehettem el a boncmesteri OKJ-s képzésre. Ennek elméleti és gyakorlati része is volt. Az egyéves segédként dolgozást jó dolognak tartom, mivel annyi idő alatt sok minden kiderül. Van, aki nem bírja ezt a munkát, az ennyi idő alatt eldől, illetve az is, hogy alkalmas-e rá. Szerintem ez egy jó szakma, nincs vele semmi gond.
HáziPatika.com: Az elmúlt huszonhat évben változott esetleg a szakma megítélése?
K.L.: A boncmesterség ma is sokak számára furcsa, misztikus világ. Vannak, akik lefagynak, amikor meghallják, mivel foglalkozom. Az emberek sokfélét gondolnak, például azt, hogy ezt a munkát elvégezheti bárki, ide nem kell ész. De ez nem így működik, itt is szükség van szakértelemre. Persze ez régebben nem így volt, az is elég volt, hogy az ember ne hányja el magát. Ma már szerencsére ott tartunk, hogy egy boncmester nem lehet járatlan az egészségügy terén, kell hozzá tudás is.
HáziPatika.com: Hogyan lehet ezt a szakmát kezelni lelkileg?
K.L.: Ez a kérdés gyakran felmerül. Én úgy vagyok vele, hogy a magánéletet és a munkát ketté kell választani. Nekem a patológia egy munkahely. Furcsán fog hangzani, de nekem a halott egy munkadarab. Nem nézhetek rá úgy, mint egy emberre. Nem sajnálkozhatok, nem sírhatok, mert különben nem tudnám elvégezni ezt a munkát. A munkát pedig el kell végezni, akár gyerekről, akár fiatalról, akár rokonról van szó – utóbbira is volt már példa –, nekem azt meg kell tudnom csinálni. Egy boncmester nem teheti meg, hogy nem végzi el a feladatát azért, mert sajnálja vagy ismerte az elhunytat.
Olyat is hallottam már, hogy a boncmester lelketlen. Ez természetesen nem igaz, csak tudni kell a dolgot a helyén kezelni, ennyi a titka. Sajnos sokan, akiknek ez nem megy, az alkoholba menekülnek. Én azzal vezetem le a feszültséget, hogy lemegyek az edzőterembe és edzek egy jót.
HáziPatika.com: Ha jól tudom, a hozzátartozókkal is önök beszélnek.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
K.L.: Igen, ez is a munka része. Nyilván, akinek a szerette meghalt, teljesen más lelkiállapotban van, és a gyászt mindenki másképp viseli. Ez nem könnyű időszak, és van, aki nem úgy szól az emberhez, ahogy kellene. De ezt nekem tudnom kell kezelni: ezek az emberek elvesztettek valakit, és nehéz helyzetben vannak. Olyan módon kell kommunikálnom velük, ahogy az elvárható.
HáziPatika.com: És mi történik azokkal az elhunytakkal, akiknek nincs hozzátartozójuk?
K.L.: A városházának szólunk, ahol elrendelik a közköltséges temetést vagy hamvasztást. Ilyenkor az illetékes település önkormányzata rendezi a költségeket. Sajnos egyre több ilyen eset van.
HáziPatika.com: Kitől függ, hogy kit kell boncolni?
K.L.: Ezzel kapcsolatban is vannak tévhitek. Sokan azt gondolják, hogy mindenkit, aki meghal a kórházban, azt fel kell boncolni, pedig ez csak akkor szükséges, ha a halál oka nem egyértelmű. A Pathologiai Osztály főorvosa (Berettyóújfaluban Dr. Dombi Imre – a szerk.) egyéb esetben is dönthet úgy, hogy fel kell boncolni az elhunytat. Az is megtörténhet, hogy a család kér boncolást, akkor is, ha sem a kezelőorvos, sem a patológus nem tette. Ez a ritkább, mivel a hozzátartozók inkább a boncolás mellőzését kérik.
Nem akarják, hogy a halottat „bántsuk”, mert „eleget szenvedett már”, ezt mondják. Nyilván ők ezt teljesen másképp fogják fel, mint mi, akik benne vagyunk. Pedig itt a patológián a boncolással ugyanolyan diagnosztikus vizsgálatot végzünk, mint ami mondjuk egy röntgen vagy egy MR során történik.<br>
Ilyenkor mindig elmagyarázzuk a boncolás technikáját, azt, hogy
ettől nem „sérül” a halott, felöltöztetve nem fog látszani a nyoma, el lehet
szépen temetni.
HáziPatika.com: Önök öltöztetik fel az elhunytat?
K.L.: Igen, mi szoktuk, abba a ruhába, amibe a hozzátartozók szeretnék. Érdekes, hogy általában az időjárásnak megfelelő ruhával készülnek. Amikor valaki télen hal meg, akkor a hozzátartozó hoz neki jégeralsót, atlétát, pulóvert, kabátot, hiába nem érez már semmit az elhunyt. Nyáron pedig csak nadrággal és inggel érkeznek.
HáziPatika.com: Hamvasztás esetén is felöltöztetik a halottat?
K.L.: Persze, nálunk mindenképpen kell ruha. Egyrészt úgy gondolom, minden ember megérdemli azt, hogy az utolsó útjára tisztességesen menjen. Másrészt bármi megtörténhet, például egy karambol, miközben a holttestet szállítják a hamvasztásra. Véletlenül sem lehet az, hogy meztelenül találnak egy elhunytat egy baleset helyszínén. Vannak ugyanakkor olyan kórházak, ahol hamvasztáshoz nem kérnek ruhát, csak egy lepedőt, de valaminek mindenképpen fednie kell a holttestet.
HáziPatika.com: Sminkelni is szoktak?
K.L.: Mi nem nagyon szoktunk, ennek több oka is van. Egyrészt egyáltalán nem könnyű egy halottat sminkelni, sőt. Hiszen minden terméket élő emberre gyártanak, a testhőmérsékletünkhöz igazodva, egy hideg elhunyt szájára nem tapad például a rúzs. Másrészt hiába kéri a hozzátartozó, nem biztos, hogy én meg tudom úgy csinálni, ahogy ő szerette volna. Nem értek hozzá, ezért nem vállalom, nagyon könnyű elrontani. Amivel nem lehet hibázni, az a púder, hogy ne legyen olyan fehér az arca. De ha a hozzátartozó akarja, akkor persze ő is megcsinálhatja.
HáziPatika.com: Miben volt más a munkájuk a koronavírus-járvány alatt?
K.L.: Sokkal több elhunyt volt. Nálunk havonta átlagosan 60-70 halott van, de a járvány csúcsidőszakában, 4-5 hónapon át ez a szám 150-160 volt. Ekkor az volt az előírás, hogy a koronavírusban elhunytakat két halottas zsákba kellett tenni, mi pedig a megfelelő védőfelszerelésben öltöztettük fel a halottat, majd raktuk vissza a két zsákba. A hozzátartozó pedig meg sem nézhette az elhunytat, a cipzárt lehúzni sem lehetett. Ebből voltak is problémák, sokan nem akarták elfogadni, de muszáj volt a rendeletet betartani. Akik megszegték, komoly bírságot kaptak. Azóta minden visszaállt a normális kerékvágásba.
HáziPatika.com: Csak azokkal foglalkoznak, akik a kórházban haltak meg?
K.L.: Azokkal is mi foglalkozunk, akik a kórház ellátási területén halnak meg. Ha az orvosa kéri a boncolást, mert nem tudja a halál okát, akkor természetesen elvégezzük. Akik balesetben hunynak el, vagy akiknél felmerül az idegenkezűség gyanúja – ezeket az eseteket rendkívüli halálnak hívják –, ők Debrecenbe kerülnek, az Igazságügyi Orvostani Intézetbe, és ott boncolják fel őket.
HáziPatika.com: Tanulók járnak ide?
K.L.: Mivel a berettyóújfalui kórház egyben oktatókórház is, ezért ide sokan jönnek gyakorlatra, aminek a részeként megnézhetnek egy boncolást is. De nem nyúlhatnak hozzá a holttesthez. Sokszor megkapom például azt is, hogy én itt már nem csinálhatok „bajt”, pedig lehet. Ha figyelmetlen vagyok, és olyan sérülést okozok az elhunyton, ami látszik is rajta, az probléma lehet. Ilyen esetben természetesen jelezni kell a család felé.
HáziPatika.com: És Ön így ennyi év után hogy áll a halálhoz?
Ez is érdekelhet
K.L.: Attól mert itt dolgozom, ez a téma nem érdekel jobban, nem szoktam ezen gondolkozni. Ha menni kell, hát menni kell.
