- A gyerekek vagy az orvoslás szeretete irányított a pályára?
- Nagyon szeretem a gyerekeket, igen, talán ez volt az elsődleges motivációm, illetve mindig is szerettem emberekkel foglalkozni, segíteni nekik. De volt egy másik, talán megmosolyogtatónak hangzó inspirációm is: gyerekként a családommal rendszeresen néztem a "Vészhelyzet" című sorozatot, az abban látottak is nagy hatást gyakoroltak rám. A családban egyébként nincsen egészségügyben dolgozó, de mindenben támogattak.
- Borsod nemcsak Magyarország, de az egész Európai Unió egyik legelmaradottabb, legszegényebb régiója. Vajon nehezebb a dolgod, mint például a fővárosban, vagy Nyugat-Magyarországban dolgozó gyermekorvosoké?
- Természetesen nem könnyű. Igaz, nincs összehasonlítási alapom, hiszen az egész eddigi munkámat itt végeztem. Ez a régió nagyon szegény, és sok esetben olyan, periférián élő társadalmi csoportok tagjait látjuk el, akiknek az alapismeretei sincsenek meg az egészségügyről. Persze nem lehet általánosítani, sokszor látjuk azt is, hogy a nagycsaládokban élők átadják egymásnak a tudásukat például a gyermek ellátásával kapcsolatban. A külön élő, első gyermekes párok gyakran elveszettek, nem tudnak kihez fordulni. Sokszor olyan alapvető ellátáshoz is orvosi segítséget vesznek igénybe, mint a lázcsillapítás. Két véglet van, az egyik, amikor a legapróbb tünettel is a sürgősségi betegellátót keresik fel az alapellátás helyett, a másik amikor már a nagyon rossz állapotban lévő gyermekkel fordulnak csak hozzánk, mert addig próbálták otthon kezelgetni, míg súlyos állapotba nem került. Nagy szükség lenne a betegedukációra ebben a régióban, talán az alapellátásban lenne jó ezt elkezdeni, sőt inkább az általános iskolákban.
- Vannak olyan tévhitek, amelyekbe sokszor belefutsz?
- Sok tévhit él az emberek fejében (ha nem is általánosan), például tejföllel kezelnék az égett bőrfelületet vagy kalciummal az allergiás reakciókat.
A cél az lenne, hogy tudják differenciálni a tüneteket otthon megoldható esetekre, illetve háziorvosi ellátást és valódi sürgősségi ellátást igénylőkre.
- A Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat kötelékében is dolgozol. Mennyire megterhelő ez a feladat?
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
- Elsősorban gyermekgyógyászati esetekhez vagy gyermektraumatológiai esetekhez hívnak minket. Bizonyos napokon sehová sem kell mennünk, egy másikon pedig négyszer-ötször vonulunk. Hál’istennek az esetek nagy részében már gyakorlatilag a mentőben megoldjuk a problémát. Fizikálisan eléggé megterhelő, mert egyébként is nyolcórás munkarendben vagyok. Emellett van havi hat ügyeletem és kétszer vagyok a gyermekmentőn. Az ember a szabadidejéből áldoz ez utóbbiakra, hiszen a hétvégéken vagy a szabadnapjaimon csinálom ezeket a munkákat.
A fáradtság mellett lelki megterhelést is jelent, amikor találkozunk egy-egy súlyos esettel, és már nem igazán tudunk segíteni. Viszont mindig feltöltenek azok az élmények, amikor ellátunk úgy valakit, hogy a gyógyulás útjára léphet.
- Van olyan történet, ami végigkísér a pályán?
- Volt egy egyhónapos csecsemő, akihez ki kellett vonulnunk. A laikusok számára enyhébbnem látszó tünetek miatt riasztottak minket, a kicsi aluszékony volt és sápadt, a háziorvos észlelte, hogy rossz állapotban van. Már akkor volt egy sejtésem, hogy nagy lesz a probléma, ami be is igazolódott: kritikus állapotban volt, mire megérkeztünk. Szaporán vette a levegőt, gyorsan vert a szíve és volt néhány apró bőrbevérzése is. A máját és a lépét is nagyobbnak éreztem. Több diagnózis is átfutott az agyamon, úgy mint veleszületett szívfejlődési rendellenesség, rosszindulatú hematológiai betegség vagy súlyos szeptikus állapot.
A helyszínen nem tudunk minden olyan diagnosztikát végrehajtani, ami alapján egyértelműen megállapítható lett volna az ok, az idő azonban sürgetett, ezért azt a döntést hoztam, hogy ez utóbbi vélelem alapján kezdjük el kezelni őt. Vénabiztosításra volt szüksége, a branült azonban sajnos nem tudtam neki megszúrni, egy súlyos állapotban lévő pici gyermeknél ez nem is meglepő. Végül az úgynevezett intraossealis fúrás mellett döntöttem, melynek lényege, hogy a gyermek csontját megfúrva juttattam be a szükséges folyadékot és antibiotikumot. Ez óriási kihívás volt egy csecsemőnél, és nagyon izgultam, de szerencsére sikerült megoldanom. Ezt követően már csak az úgynevezett „gázpedál-terápiát” alkalmaztuk, és száguldottunk vele a kórházba. Meningitis gyanúval érkeztünk az intenzív osztályra, ott azonban az elvégzett vizsgálatok alapján hamar kiderült, hogy sajnos malignus hematológiai betegség állt a tünetek hátterében. Számomra nagyon tanulságos volt ez az eset, hiszen magam is megtapasztalhattam, milyen fontos, hogy a helyszínen a lehető leggyorsabban meghozzuk a legjobbnak vélt döntést. Sürgősségi szempontból jól jártam el, hiszen annak a leküzdésével kezdtem a kezelést, ami a legnagyobb eséllyel kerülhetett volna a gyermek életébe.
- A fizikai mellett a mentális egészség megőrzése is fontos. Szerinted mi veszélyezteti leginkább a magyar gyerekek lelkiállapotát?
- Sajnos azt látom, hogy borzasztóan elhanyagolt terület ez ma Magyarországon, mind a felnőtt, de még inkább a gyerekellátásban. Egy folyamat azért megindult, több helyütt elkezdtek kiépíteni gyermek- és ifjúságpszichiátriai központokat Magyarországon. Viszont annyira sok mentális problémával küzdő gyerek van, hogy továbbra is telített a rendszer. Rengeteg beteggel kellene foglalkozni, akár fekvőbeteg-ellátás keretén belül, de még inkább a járóbeteg-ellátásban.
Itt, Borsodban különösen nagy gondot okoz az, hogy rengeteg olyan gyerek születik, akinek a szülei valami miatt nem vihetik őt haza, sok esetben a rossz családi körülmények miatt dönt így a gyámhatóság. Ez óriási terhet ró egyrészt a betegellátó rendszerre:
jelenleg az intézményben, ahol dolgozom, nagyjából ötven olyan újszülött van, aki nem hazaadható és aktív kórházi ágyakat foglal el azért, mert a csecsemőotthonok telítettek.
Ők rengeteg megpróbáltatáson esnek át addig, míg jó esetben megfelelő nevelőszülőkhöz vagy örökbefogadóhoz kerülnek. Ez pedig a mentális egészségükre is súlyos hatással lesz. Később nagyon sok gyermek távozik a nevelőotthonokból különböző mentális problémákkal, legyen szó depresszióról, szorongásról vagy ne adj isten öngyilkossági szándékról. Rengeteg pszichológusra lenne szükség, akik törődni tudnának ezekkel a gyerekekkel.
- Idén teszed le a szakvizsgádat, merre tovább, mik a további terveid?
- A magánéletben szeretnék már én is a családalapításra koncentrálni, ez persze a munkámra is hatással lesz. Szakmailag egyébként nagyjából két irány foglalkoztat, az egyik a kardiológia. Van a régióban egy elismert csecsemő és gyermekgyógyász kardiológus főorvosnő, aki mellett volt szerencsém tanulni, és nagyon inspiráló volt belelátni a munkájába. Nehéz, de rendkívül izgalmasnak is tartom. A másik terület, ami mindig is közel állt hozzám, a neonatológia, vagyis újszülött-gyógyászat. Az első lépés azonban az októberi csecsemő- és gyermekgyógyász szakvizsga, utána dönthetem el, hogy melyik irányt válasszam.
Ez is érdekelhet
