Mivel az Alzheimer-kór kezelésében nem áll rendelkezésünkre olyan gyógymód, ami a betegséget gyógyítaná, esetleg a maradandó agykárosodás folyamatait visszafordítaná, pusztán arra a terápiára hagyatkozhatunk, ami a betegség progresszióját lassítja. Az Alzheimer-ellenes készítmények számos formában elérhetők: oldat, tabletta, kapszula és tapasz is az orvosok és betegek rendelkezésére áll.
A gyógyszerek adagolása és bevétele Alzheimer-kórban szenvedőknél
Bármelyik készítményt válassza is a kezelőorvos, érdemes tudni, hogy mindegyik alkalmazása más-más időbeosztást igényel a gondozótól, és más típusú együttműködést, toleranciát a beteg részéről. A statisztikák szerint a legtöbb Alzheimer-kóros beteg hagyományosnak mondható kezelést kap, azaz a hatóanyagot tabletták formájában kell a szervezetébe juttatni.
A gyógyszeripar állandóan új okosgyógyszerek fejlesztésén dolgozik, melyek könnyebbé teszik az Alzheimer-kóros betegek életét, lassítják a demenciát. Mindenképpen tájékozódjunk a legújabb gyógyszer-innovációkról hozzátartozónk kezelőorvosától vagy az internetről: ezekkel az okosgyógyszerekkel minőségibb életet élhetünk, fájdalmak, fáradtság és egyéb kellemetlen tünetek nélkül.
Talán nincs is nehezebb feladat, mint egy memóriazavaros embernek elmagyarázni, naponta hányszor és melyik gyógyszerét vegye be. A szájon át szedhető készítmények pedig következetes alkalmazást kívánnának, ám egy olyan betegnél, akinek a napi rutinfeladatait is nehezére esik ellátni, a helyes gyógyszeradagolás betartása is bonyolult feladat. A sokszor javasolt telefonos emlékeztető még egy ember közreműködését követeli meg: ez esetben az is fenntartásokkal kezelhető, hogy a telefon letétele és az előzetes ígéret után a beteg betartja-e a gondozó instrukcióit. Az előzőekből következik: az Alzheimer-kórban szenvedő beteg egyértelműen igényli a segítő közreműködést mindennapjaiban.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Az Alzheimeres beteg felügyeletet, akár napi többszöri ellenőrzést kíván, hogy a gondozó - többek között- folyamatosan nyomon tudja követni a gyógyszerszedést is. Akadályozza az előírt gyógyszeres terápiát, ha a demens betegnek nincs betegségtudata, azaz nem érti, miért is kellene orvosságot szednie. Amennyiben nem hajlandó bevenni a készítményt, a gyógyszerosztás örök harc lesz a gondozóra és a betegre nézve is. Egyre nagyobb lesz az emiatti időveszteség, pláne akkor, ha az más gyógyszeradagolási formát választani, amivel csökkenthető az ellenőrzések száma.
Nem megy gyorsan
A gyógyszeres kezelés hatására bekövetkező változások lassan, hónapok múlva érzékelhetők igazán. Nem egyszer fordul elő az, hogy a hozzátartozók türelmetlenek, a hatást mihamarabb várják, és a kezelést félbeszakítják, ha nem tapasztalnak jelentős változást napokon, heteken belül. Így azonban a terápia kellő kitartás hiányában sikertelen lesz. Fontos tudni, hogy a terápia megkezdését követően legkésőbb 2-3 hónappal javulás várható, de sokszor már hetek, sőt napok múlva is érzékelhető a pozitív változás.
Nyelési zavarok
Az Alzheimer-kór későbbi stádiumaiban nyelési zavar is felléphet, ami a táplálás mellett a szájon át szedhető gyógyszerek alkalmazását is nehezíti. Ilyenkor megoldást jelenthet adott gyógyszer nem szájon keresztüli bevitele is, de az ilyen lehetőségekről a beteg kezelőorvosánál kell tájékozódni, elérhető-e ilyen terápia . Esetenként pedig célratörő a "csel" is: ételbe, italba lehet keverni az orvosságot.
Kapcsolat a külvilággal
Az Alzheimer-kóros betegek esetében különösen fontos a bizalom, mert a kór sajátossága, hogy a beteg nehezen tájékozódik, nagyon kiszolgáltatottnak érzi magát. Biztonságérzetét a gondozó erősíti, ő az összeköttetés a páciens és külvilág között, ő az, aki megszűri a világból érkező információkat.
Ez is érdekelhet
Erre a "szűrésre" azért van szükség, mert a demens betegek feldolgozóképessége gyengébb, már az is jó, ha a saját világában tud tájékozódni, az nem várható el, hogy a külvilágban is eligazodjon. Ezért kell megszűrni, hogy milyen információk jutnak el a beteghez. Felesleges olyan döntések meghozatalával terhelni, amelyekre igazából úgysem képes. Válasszunk tehát mi, hogy milyen ruhát vegyen fel, hova menjenek sétálni, mi legyen az ebéd, mikor kell bevenni a gyógyszert (esetleg használjunk olyan gyógyszerformulát , amely nem kelt ellenállást a betegben) és valamelyest kíméljük meg az olyan hírektől, amelyek felesleges aggodalmat keltenek benne. Ez persze nem azt jelenti, hogy ne nézzen tévét, ne hallgasson rádiót, de ha rosszul reagál az ilyen szituációkra, akkor fontoljuk meg, mit engedünk néznie, hallgatnia.
