HáziPatika.com: Miért választotta a gyógyszerészi pályát?
Székely-Nagy Gábor: Remek középiskolába jártam, a fővárosi Szilágyi Erzsébet Gimnáziumba, biológia-kémia tagozatra. Már akkor tudtam, hogy később egyetemre szeretnék menni, nagyon elkötelezett voltam. De ezt a többiekről is elmondhatom, mert negyedik osztályos korunkban már egyetemi tankönyvekből tanultunk, sokan kifejezetten az orvosira készültek. A gyakorlati óráink is erősek voltak, boncoltunk kisállatokat, végeztünk komoly méréseket. Eredetileg én is orvos akartam lenni, de édesapám 16 éves koromban meghalt – idős szülők késői gyereke voltam – így letettem erről. Egyszerűen végiggondoltam, hogy hat évet nem tölthetek az egyetemen, mert azt nem bírná ki a család. A gyógyszerészet akkor még csak négy éves képzés volt, én pedig rájöttem, hogy az is érdekel.
HáziPatika.com: Milyenek voltak az egyetemi évek?
Sz.G.: Furcsa volt, mert annak idején a gyógyszerészkarra szinte csak lányok jártak: százhúszan voltunk az évfolyamban, de fiúk csak húszan. Ez azt jelentette, hogy egy-egy csoportra nagyjából két-három fiú jutott, amire sokan azt mondják: biztos nagyon el voltunk kényeztetve. Ez ebben a formában nem igaz, de az biztos, hogy érdekes volt ennyi lány között lenni. Az egyetemi évek jól teltek, de már akkoriban tudtam, hogy nem patikában szeretnék dolgozni, a jövőmet kutatóként képzeltem. A diploma megszerzése után ipari területen helyezkedtem el, megfordultam több gyógyszergyárban.
HáziPatika.com: Kutatóként dolgozott?
Sz.G.: Ez érdekes kérdés, mert a ’70-es években annyira pályaorientált volt a képzés, hogy szinte előre meghatározták, ki hova megy. Az évfolyam 10 legjobb diákja között voltam, de mivel nem volt sem családi, sem másféle összeköttetésem, egyetlen lehetőségem maradt: elmenni egy üzembe. Ezeken a helyeken tabletták, injekciók és kenőcsök készültek nagyüzemileg, ami engem nem igazán érdekelt, sokkal közelebb állt volna hozzám a dolog gyógyítással kapcsolatos része. Az első munkahelyem a Richter elődje, a Kőbányai Gyógyszerárugyár volt, annak egyik gyártóüzemében kezdtem el dolgozni. Viszont egy idő után meguntam ezt a munkát, és felmentem a személyzeti vezetőhöz, akinek feltettem a kérdést: hogy lehet itt felmondani? A szocializmus korában ez eretnekségnek számított, így a vezető csak annyit mondott: üljön le, megbeszéljük.
HáziPatika.com: És megbeszélték?
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Sz.G.: Elmondta, hogy két lehetőségem van: vagy az exportosztályra megyek, vagy az orvostudományira, attól függ, melyik érdekel. Azonnal rávágtam, hogy az orvostudományi, majd elmentem a gyár ezen főosztályára. Itt az emberen végzett klinikai gyógyszerkutatásokkal foglalkoztak – az állati farmakológia máshol volt –, illetve a gyógyszerbevezetéssel, a törzskönyvezéssel és a forgalomba hozatallal. Élveztem a munkát, ráadásul egy nagy nyugati cég gyógyszereivel foglalkozhattam. Hála ennek, már a pályám elején láthattam olyan professzionális anyagokat és dokumentumokat, amelyek megalapozták a gyakorlati tudásomat. Én készítettem elő a Janssen cég akkori termékeinek magyarországi bevezetését is, és bár nagy részük már kikopott, van köztük olyan, ami még ma is forgalomban van. Ezen a területen hét évet töltöttem, sok érdekes dolog történt, de váltanom kellett.
HáziPatika.com: Muszáj volt?
Sz.G.: Gyarapodott a család, a feleségem pedig otthon volt a gyerekekkel, több pénzre volt szükségünk. Így amikor megtudtam, hogy az Egishez gyógyszerismertető osztályvezetőt keresnek, beadtam oda a pályázatomat. Hirtelen beosztottból középvezető lettem, mai szóval mondva gyógyszermarketinggel és annak az előkészítésével foglalkoztam az orvostudományi főosztályon. Rendezvényekre és orvoskongresszusokra jártunk, a Medimpex-szel, ami egy gyógyszerexportra és -importra szakosodott állami vállalat volt, megfordultunk számos országban is. Amikor egy magyar–svájci–nigériai közös vállalatnak szerveztek promóciós turnét, eljutottam Afrikába is. Ott Nigéria nagyobb városait jártuk be magyar gyógyszerek angol nyelvű előadásaival, orvosok és gyógyszerészek hallgattak meg bennünket, sokat tanultunk mi is.
HáziPatika.com: Mi volt a következő állomás a pályája során?
Sz.G.: Volt egy barátom, akivel nyomtatott gyógyszeripari kiadványokat készítettünk, és egyszer csak felhívott azzal: nem akarsz főszerkesztő lenni? Visszakérdeztem, hogy hol, és kiderült, hogy megalakul a német Springer kiadó magyar vállalata, a Springer Hungarica orvosi kiadó. Hárítottam, lévén a könyvkiadáshoz nem értettem, de a barátom erősködött, hogy az igazgató kifejezetten orvost vagy gyógyszerészt keres főszerkesztőnek, a többit pedig majd megtanulom. Így kerültem a gyógyszeriparból egy orvosi könyvkiadóhoz, pillanatok alatt megváltozott körülöttem minden. Hét évet töltöttem ott, ez volt a pályám egyik legszebb időszaka.
HáziPatika.com: Milyen feladatai voltak?
Sz.G.: A Springer Hungarica alá tartozott az Orvosi Hetilap és az orvostudományi szerkesztőség, illetve a Spektrum tudományos szerkesztőség, ami a filozófiától a biológiáig minden területet lefedett. Annak idején ők adták ki a ma is ismert SH Atlasz kiadványsorozatot. Mi az orvosi kiadványokkal és a laikus ismeretterjesztő könyvekkel foglalkoztunk, a munkát nagyon szerettem. Ebben az is szerepet játszott, hogy gyógyszeripari múltam miatt rengeteg neves orvost ismertem, így meg tudtam kérni őket, hogy írjanak orvosi szakkönyveket. Mivel a Springer nagy név volt, nem kellett őket győzködni. Azt is kitaláltuk, hogy a köteteket ugyan magyar nyelven jelentetjük meg, de mindegyikbe beteszünk egy angol összefoglalót, így bekerülnek a kiadó világpiaci választékába is. Emellett külföldről olyan szakkönyveket is „behoztunk”, amelyek Magyarországról 10-30 éve hiányoztak.
HáziPatika.com: Mint például?
Sz.G.: Sok ilyen volt, például amikor az orvoskollégák jelezték, hogy hematológiai szakkönyv utoljára a ’60-as években jelent meg, mi kiadtunk egy újat. Megkerestük, hogy nyugaton melyik a legjobb, és lefordítottuk. Mivel ’94-95 előtt még nem volt könnyen elérhető az internet, ez akkor rengeteget számított, de aztán – a technika fejlődésével – már látszott, hogy a nyomtatott szakkönyveknek, ha nem is egy-két év, de néhány évtized múlva lassan bealkonyul. Először csak CD-k jelentek meg a könyvek mellett, aztán DVD-k. Az anatómiai könyvekhez például 3D-ben forgatható képek is jártak. Később a könyvekbe aktív linkek kerültek, majd érkeztek az e-könyvek és a PDF-ek, amelyekben nagyon jól lehet keresni. Például ha van egy négyezer oldalas belgyógyászati kiadvány PDF-ben, akkor nem kell minden oldalát végiglapozni, könnyen lehet benne célzottan keresni. Ma már az egyetemeknek is olyan oldalaik vannak, amelyekre fölrakják a tananyagot. Persze a nagy műveket még ma is kiadják nyomtatásban, de inkább csak presztízsből. Vannak bázisjegyzetek és szakkönyvek a gyógyszerészeknél is, de tény, hogy ott is minden eltolódott online irányba.
HáziPatika.com: A könyvkiadó után mi következett?
Sz.G.: A Springer után egy ideig gyógyszerkutatás-szervezéssel foglalkoztam, majd a Líra és Lant csoport egyik kiadójánál lettem főszerkesztő. Ezt követően kerültem a gyógyszer-információs kiadványokkal és rendszerekkel foglalkozó Pharmindexhez, ahol 10 évet töltöttem. Öt évig a gyógyszeradatbázissal foglalkoztam, majd weboldalak – például az Egészségkalauz és a Pharmindex online –szakmai szerkesztésével. Innen mentem az OGYÉI kommunikációs főosztályára, majd onnan vissza gyógyszeripari területre, ahol orvoslátogatók képzésével, illetve kiadványok szerkesztésével, kongresszusok szervezésével foglalkoztam. Az OGYÉI-be már nyugdíjasként jöttem vissza, most hatósági ügyekkel foglalkozom.
HáziPatika.com: Ez mit takar?
Sz.G.: A hatósági működésnek sokféle „műfaja” van, mi az úgynevezett egyedi gyógyszerhatósági ügyekkel foglalkozunk. Én azon belül az off-label – magyarul indikáción túli – gyógyszeralkalmazással, amire azért van szükség, mert az orvosok kérelmezhetik egyes gyógyszerek használatát olyan betegségeknél is, amelyekre nincsenek törzskönyvezve, de a szakirodalmi adatok alapján felhasználhatók lehetnek. Ezeket a kérelmeket szakmai szempontok szerint bíráljuk el, és ha a dolgot rendben találjuk, akkor az alkalmazást engedélyezzük. Az ügy ezt követően kerül át az egészségbiztosítóhoz, a gyógyszerek ártámogatásáról ők döntenek. Ez érthető, hiszen például az onkológiai, hematológiai vagy autoimmun betegségek terápiái meglehetősen költségesek, több százezer, akár több millió forintba is kerülhetnek.
HáziPatika.com: Mennyire gyakori Magyarországon az off-label alkalmazás?
Sz.G.: Évente több ezer kérelem érkezik, naponta jöhet akár 40-50 is. Ennek 80 százaléka onkológia és hematológia, 10 százaléka immunológia, a maradék 10 százalék nagyon vegyes, pszichiátria, neurológia, kardiológia, vagy bármilyen egyéb szakterület. A számokból látszik, hogy a legnagyobb fejlődés az onkológiai területen van, ott rengeteg az új indikáció.
HáziPatika.com: A kérelmek elbírálásakor fejest ugranak a szakirodalomba, és nyomozásba fognak?
Sz.G.: Már a beadott anyagokban is van egy olyan pont, ahol az orvosnak szakirodalmi adatokkal kell alátámasztania a kérelmét. Ha az nem elég, akkor kérünk hiánypótlást, illetve nézünk más forrásokat is, majd eldöntjük, hogy azok alapján a készítmény alkalmazható-e egy-egy betegségnél. Kérelmet elutasítanunk csak ritkán kell, ha ezt tesszük, akkor azt mindig részletesen indokoljuk. Amikor a koronavírus-járvány kitört, új feladatot is kaptunk, egy kolléganőmmel mi lettünk az irodalomkutató munkacsoport. Ez azt jelentette, hogy folyamatosan figyelnünk kellett a PubMed koronavírussal foglalkozó aloldalát, ahol a betegséggel kapcsolatos szakirodalmakat gyűjtötték. Követtük a nagy amerikai szaklapokat is, nagyon érdekes és intenzív munka volt.
HáziPatika.com: Foglalkozik laikus ismeretterjesztéssel is, ezt már a nyugdíjas éveiben kezdte, vagy még korábban?
Sz.G.: Ugyan betegoktató sorozatokat már a könyvkiadói időszakomban is készíttetünk, később pedig írtam vagy fordítottam online cikkeket, a Gyógyszer. Észt csak három-négy éve indítottam a közösségi médiában. Azért éreztem szükségét, mert Magyarországon a laikus egészségügyi edukáció színvonala nem túl magas. Fontosnak tartom a Facebookon való jelenlétet, mert noha kockázatosabb, sokkal dinamikusabb. A fő baj egyébként az – ezt egy kiváló professzor barátom fogalmazta meg –, hogy Magyarországon hagyományosan a poroszos orvosi iskola honosodott meg. Ez annyit tesz, hogy van a beteg, aki elviszi a betegségét az orvoshoz, aki meggyógyítja. Ehhez képest az angol–amerikai iskola azt mondja: gyere, itt vagy te, itt van a betegséged, a problémát pedig együtt fogjuk megoldani, együtt fogunk működni. Ennek már része az edukáció, míg a másik iskolának nem, az inkább „távolítja” a beteget. Persze ez sarkos, de a lényeget jól mutatja: sokan még ma is azt várják, hogy elmennek az orvoshoz, az pedig oldjon meg, mondjon meg mindent. Pedig fontos, hogy valamilyen szinten a páciens is legyen képben, tudjon tájékozódni, az internetes oldalak közül is ki tudja szűrni a hiteleseket. Például amikor az OGYÉI kommunikációs osztályán dolgoztam, sok olyan telefont kaptam, ami arról szólt, hogy valaki rengeteg pénzért csodaszereket vásárolt, és észre sem vette, hogy átverték... Ilyenkor az érintetteknek megpróbáltam elmagyarázni, honnan ismerik fel a nem megbízható internetes oldalakat. Például ha nincs impresszumuk, vagy agresszív módon próbálnak rajtuk bármit eladni.
HáziPatika.com: Barátok, ismerősök kérnek öntől tanácsot egészségügyi témákban?
Sz.G.: Kis túlzással azt lehetne mondani, hogy „magánrendelést folytatok”. Ez viccesen hangzik, de sokan tényleg nem azzal köszönnek, hogy „Szia”, hanem azzal, hogy „XY-nak eltörött a lába”. Vagy éppen azzal, hogy „Gerincsérvem van, szerinted mit csináljak?”. Én pedig legjobb tudásom szerint navigálni kezdem a kérdezőket, elmondom, milyen szakorvoshoz kellene fordulniuk. Gyógyszerekkel kapcsolatban is szoktam tanácsot adni, de természetesen nem terapizálok. Inkább csak a tapasztalataim alapján tudom megmondani, milyen irányba kellene továbblépni.
HáziPatika.com: Idejét nem csak a szakirodalmak böngészése és a betegedukáció köti le, hiszen zenél is.
Sz.G.: Ez a történet nagyon régi, még az egyetemi idők előtt kezdődött a Tabánban. A nagyfiúk a ’60-es években oda jártak gitározni, mi pedig irigykedve néztük őket. Akkoriban az Illés-Metro-Omega szentháromság ment itthon, külföldön pedig a Beatles, a Rolling Stones, a Bee Gees és a többiek. Az első zenekarunkat az egyetemen alapítottuk, a barátaim akkor azt mondták: játsszunk olyan zenét, mint a Kaláka. Róluk akkor hallottam először, de nem sokkal később már olyan koncertet tartottunk, ahol Kalákát, Pink Floydot és saját számokat játszottunk. Szóval a történet eklektikusan indult, de a csapat egy része máig együtt van.
HáziPatika.com: Nem volt ez éles váltás?
Sz.G.: Az volt, de mindenképp zenélni akartam. Később elkezdtem számokat is szerezni, foglalkoztam versekkel, írtam szövegeket. A ’90-es években egy folk-rock anyagunk is készült, amit már rögzítettünk, majd megalakult a Székely Műhely. Rendszeresen turnézunk, 2006-ban voltunk Torontóban is az ottani magyar közösség meghívására. Pár év szünet után folytattuk a közös munkát, nagyon változatos stílusban játszunk. A lényeg, hogy a hangsúly az akusztikus vagy félakusztikus megszólaláson legyen.
HáziPatika.com: Jelentek meg könyvei is.
Sz.G.: Az első kötetem 2004-ben jelent meg, versek és novellák vannak benne. Aztán összeálltam két költő barátommal, készítettünk egy közös könyvet, majd hosszú szünet következett. Az elmúlt időszakban lettem újra aktív, három év alatt három könyvem jelent meg. Az első kettőben versek, novellák és fotók is vannak, míg a legújabban csak versek és képek az elmúlt 40 évből. Ez egyfajta gyűjteményes kötet lett. Mindegyik könyv magánkiadás volt.
HáziPatika.com: A családjáról még nem ejtettünk szót, pedig az sem mindennapi.
Sz.G.: A feleségemmel ’79-ben házasodtunk össze, majd rendkívüli tempóban érkeztek a gyerekek: heten, tizenöt év alatt, szóval eléggé rákapcsoltunk. De ne gondolja senki, hogy kimondottan vallási okokból, egyszerűen csak így gondoltunk jónak. Noha nem sok segítséget kaptunk, a gyerekek felnevelése sok örömet okozott, mindent meg tudtunk oldani. Már csak a legkisebb fiam tanul, környezetmérnök lesz.
HáziPatika.com: A nagyobbaktól van már unokája?
Sz.G.: Egyelőre négyen vannak, közülük ketten 9 évig Angliában voltak a szüleikkel. Most költöztek haza, így végre együtt tudunk lenni. A család nagyon fontos számomra, én is szeretettel emlékszem vissza szüleimre, különösen édesapámra, aki a második magyar hadsereg tagjaként a II. világháborút is megjárta. Ő neves, de kevésbé ismert építészmérnök volt, két olyan alkotás is dicséri a munkáját, amit mindenki láthat, akár minden nap.
HáziPatika.com: Melyek ezek?
Ez is érdekelhet
Sz.G.: Az egyik az M2-es metró Astoria állomása, lévén pályája elején mélyépítő-tervező is volt, és ő tervezte az első metrószakasz néhány állomását, köztük ezt is. A másik híres munkája egy magasépület, amit mindenki láthat, aki autópályán érkezik Budapestre: a Széchenyi-hegyi tévétorony.
