Az emésztőszervrendszer feladata, hogy az elfogyasztott táplálékot alkotóelemeire bontsa, a számára szükséges részecskéket felszívja a keringésbe, ami pedig nem kell, azt széklet formájában ürítse.
Fizikai és kémiai emésztés
Ez így igen egyszerűen hangzik, pedig ahhoz, hogy mindezt végre tudják hajtani, beleink komoly munkát végeznek. A táplálék feldolgozása fizikai és kémiai folyamatok segítségével történek. A fizikai folyamatok célja, hogy az elfogyasztott étel minél homogénebb legyen, részecskéi még kisebb részecskékké darabolódjanak. Ez a fogak, illetve az izmos bélfalak perisztaltikus mozgásának segítségével valósul meg.
A kémiai folyamatok ennél jóval bonyolultabbak. Amint bekerül a falat a szájüregbe, vegyi támadások sorozata veszi kezdetét. Először a nyálban található keményítőbontó enzim, az amiláz indítja a rohamot. Az alfa-amiláz a keményítőt és a glikogént emészti maltózmolekulákká, de ez a folyamat rövid ideig tart, ezért részleges: a lényegi munka még hátravan.
A gyomor már komolyabban veszi feladatát. Falának fedősejtjei gyomorsavat termelnek, mely nem más, mint sósav. Ez egyrészt védi a gyomrot a betolakodó kórokozóktól, másrészt a fősejtek által termelt pepszinogént az aktív fehérjebontó pepszinné aktiválja. Ezzel megkezdődik a fehérjék emésztése. A pepszin a 20-féle aminosav közül csak néhány mellett tudja felbontani a peptidkötést, ezért a gyomorban lezajló fehérjeemésztés részleges, kisebb-nagyobb polipeptideket, fehérje-építőköveket eredményez.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Az ekkorra már hígan folyó és részben megemésztett gyomortartalom a perisztaltikus mozgás segítségével a középbélbe (vékonybél) ürül. Ez a rész kis túlzással testünk boszorkánykonyhájának tekinthető. Itt folytatódik és be is fejeződik az emésztés, azaz a fehérjék, szénhidrátok és zsírok akkora részecskékké bontása, melyeket szerveztünk a bélbolyhokon keresztül már fel tud szívni.
A gyomrunkon keresztül a savas gyomortartalom tehát a patkóbélbe, a vékonybél első szakaszába ürül. A továbbiakban lúgos kémhatású emésztőnedvekkel keveredik: az epével, a hasnyállal és a bélnedvvel.
Az epét a máj folyamatosan termeli, majd az epehólyagban tárolja. A patkóbélbe jutó táplálék idegi és hormonális hatások révén összehúzódásra ingerli az epehólyagot, aminek következtében az epe a közös epevezetéken keresztül kis adagokban a patkóbélbe jut.
Az epében nincs ugyan emésztőenzim, feladata mégis nélkülözhetetlen: a béltartalomban lévő lipideket emulgeálja, magyarul a nagyobb zsírcseppeket kisebb zsírcseppékké bontja, hogy a lipáz nevű mésztőenzim hozzájuk férhessen.
A patkóbél kanyarulatához illeszkedik a hasnyálmirigy, mely a hasnyálat termeli. Ebben az emésztőnedvben a következő enzimek találhatók:
- Tripszin, kimotripszin és karboxipeptidáz-A
Ezek a fehérjéket aminosavakra, illetve két-három aminosavból álló di-és tripeptidekre bontják. - Lipáz
Ez az enzim felelős az epe által feldarabolt a zsír-és olajcseppecskék szétbontásáért. - Alfa-amiláz
A nyálamilázhoz hasonlóan a keményítőt és glikogént, azaz a szénhidrát-óriásmolekulákat bontja kisebb egységekre. - Nukleázok
A nukleinsavakat nukleotidokra hasítják.
Végül a bélnedv a vékonybél saját mirigyeiben képződik. Víz, ionok és mucin mellett fontos emésztőenzimeket (aminopeptidáz, dipeptidáz, maltáz, szacharáz, laktáz, nukleotidázok) tartalmaz, melyek a bélhámsejtek felületén vagy belsejében befejezik az emésztést.
Az emésztési folyamatok a vékonybélben gyakorlatilag befejeződnek, a vastagbélben már alig vannak emészthető anyagok és emésztőenzimek: az utolsó szakasz feladata már nem az emésztés, sokkal inkább az, hogy felszívja a béltartalomból azt, ami még értékes lehet.
Legjobban: