Éhesek leszünk az okostelefon és a tablet kék fényétől

Amerikai kutatók szerint könnyebben felkúszhat néhány felesleges kiló arra, aki okostelefont vagy táblagépet használ, mert az eszközök kék fénye növeli az éhségérzetet.

A chicagói Northwestern Egyetem kutatói arra jutottak, hogy a táblagépek és az okostelefonok által is kibocsátott kék fény hosszasan fennálló, fokozott éhségérzetet okoz. A kék fény hatása negyed órán belül jelentkezik és étkezés után is még két órán át tart. Emellett a kék fény az alvást is megzavarja: álmatlansághoz is vezethet.

Már háromórányi kék fény is hat ránk

Ivy Cheung, a tanulmány egyik szerzője szerint, ha este három órán át világít a kék fény, az már megbolygatja a glükóz-metabolizmust - így az éhségérzetet. A című szaklapban megjelentek szerint tehát a mesterséges megvilágítás a táplálékbeviteli mintákat és az anyagcserét is módosíthatja.

A négynapos vizsgálatban tíz, rendszeresen étkező és alvó, egészséges felnőtt vett részt. Mindannyian ugyanolyan, szénhidrátban gazdag menüt kaptak. A kísérlet során három napot tompa fényben töltöttek a résztvevők – ez kevesebb mint 20 lux értékű világítást jelent napi 16 órán át és kevesebb mint három lux értékű világítást a nyolcórányi alvás során. A negyedik napon tíz és fél órával ébredés után három órát 260 lux értékű, kék fényben töltöttek. Az eredményeket a második, tompa fényben töltött nap hasonló időszakában mért adatokkal vetették össze.

Ivy Cheung szerint további vizsgálatok szükségesek, hogy megvizsgálják az összefüggéseket a kék fény hatása , az anyagcsere és az éhség kialakulása között.

Éhesek leszünk az okostelefon és a tablet kék fényétől

Korábbi kutatások

A kék fény témakörben értelemszerűen többen is kutatnak. Már a Harvard egyik 2012-es hírlevelében is megjelent a kérdés.

A Harvard kutatói arra jutottak, hogy a kék fény csökkenti a melatonin-termelést, ennek hatására nő a vércukorszint, egyben csökken az étkezések utáni teltségérzet kialakulásáért felelős leptin hormon szintje. A Harvard kutatóinak javaslata szerint éjszaka vöröses fénnyel világítsunk, és két-három órával lefekvés előtt már ne használjunk kékes fénnyel világító eszközöket. Aki pedig sokat éjszakázik, viseljen a LED-es mesterséges megvilágítás kék fényét blokkoló speciális szemüveget, illetve tartózkodjék a lehető legtöbbet szabad levegőn, természetes fényben.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +15 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt borult idő várható, reggel, délelőtt csak délnyugaton, délután már inkább az ország északkeleti felén vékonyodhat, szakadozhat a felhőzet. Számottevő csapadék nem várható, de szitálás, gyenge eső akár több helyen is előfordulhat. Az Észak-Dunántúlon fordulhatnak elő élénk, erős lökések északnyugati irányból. A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 19 fok között valószínű. Késő estére 9 és 14 fok közé csökken a hőmérséklet. Az orvosmeteorológiai helyzetben kettősfronti hatás érvényesül.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra