A betegség szövődményeinek megelőzésében alapvetően fontos a normális vagy közel normális vércukorszint elérése és fenntartása, illetve a vércukor-ingadozások elkerülése. A cukorbetegség a világon a leggyakoribb anyagcsere-betegség, mely szövődményei révén rontja a beteg életminőségét és életkilátásait. A betegség Magyarországon több százezer embert érint.
A táplálékkal a szervezetbe bevitt szénhidrátot a hasnyálmirigyben található úgynevezett Langerhans-szigetekben termelődő inzulin juttatja a sejtekbe, hogy ott energia keletkezhessen. (Az inzulin elnevezése is a termelődés helyére utal, a latin insula, azaz sziget szóból származik). A sejt felszínén receptorok vannak, ezekhez kapcsolódik az inzulin, és nyitja meg az utat a glükóz beáramlásához. Emellett másik feladata, hogy az emésztőnedveket termelje az emésztés elősegítésének érdekében, így együtt a szervezet teljes anyagcseréjének (szénhidrát, zsír, fehérje) legfőbb szabályozó hormonja.
Cukorbetegségben az inzulinhatás csökkent vagy hiányzik, emiatt a szervezet sejtjei nem képesek a vérből a cukrot felvenni, így éheznek. A vérből a szőlőcukor a vizelettel kiürül, és sok vizet visz magával, innen a betegség latin neve, a diabetes mellitus, ami szó szerint mézédes átfolyást jelent. A betegséget már az ókori görög orvosok is ismerték, diagnózis roppant egyszerű volt: a vizelet megkóstolásával állapították meg, a beteg vizelete ugyanis édes. Az inzulin anyagcsere zavara kialakulhat inzulinhiány vagy inzulinrezisztencia miatt. Előbbi esetben a hasnyálmirigy nem termel elegendő (vagy éppen semennyi) inzulint. Ez az állapot jellemző az 1-es típusú, gyermekkorban kialakuló cukorbetegségre. A teljes inzulinhiánynak egyetlen gyógymódja létezik, a pótlólag bevitt inzulin. A 2-es típusú cukorbetegségben szenvedők tabletta formájú antidiabetikumok szedésével és diétával tudja kezelni a betegséget, a betegség előrehaladott, súlyosabb fázisban azonban szükségük lehet az inzulinpótlásra is.
Gyógyítástörténet
1922 előtt a cukorbetegség lényegében gyógyíthatatlan betegségnek számított, a betegekre rövid és fájdalmas élet várt. Ezért volt korszakalkotó a kanadai Dr. Frederick Grant Banting és munkatársa, Charles Herbert Best orvostanhallgató felfedezése, akik elsőnek állítottak elő emberi beadásra alkalmas inzulint, és sor kerülhetett az első sikeres emberi inzulinkezelésre: egy 14 éves cukorbeteg fiú életének megmentésére. Bantinget felfedezéséért 1923-ban orvosi Nobel-díjjal jutalmazták.
Az első inzulinkészítmény
A hírek hallatán hatalmas igény támadt az új életmentő szer iránt. Banting eljárásával azonban csak kis adagokban tudták előállítani az inzulint. A kezdeti gyártás bonyolultságát jól jelzi, hogy 10 gramm inzulin előállításához egy mázsa hasnyálmirigyre volt szükség! Ezt a hatalmas mennyiséget úgy tudták biztosítani, hogy szerződést kötöttek az Egyesült Államok szinte valamennyi vágóhídjával a marha-hasnyálmirigy megvásárlására. Végül 1923. október 15-én került patikai forgalomba a világ első állati eredetű inzulinkészítménye.
Modern technológia
A gyártás módja 60 évig nem változott, a ’80-as évek elejéig az inzulint szarvasmarha vagy sertés hasnyálmirigyéből vonták ki. Egy átlagos (40 egység/nap) inzulinkezelésre szoruló cukorbeteg 20 év alatt hozzávetőlegesen 4000 sertés vagy 600 szarvasmarha hasnyálmirigyét „használta” el. A ’80-as évek elején állítottak elő először szintetikus úton az emberi inzulinnal azonos humán inzulint. Ez ugyan nem vált be, de a gyógyszergyártás fejlődésével egyre inkább teret nyert a géntechnológia, napjainkra az így előállított készítmények teljesen kiszorították az állati inzulinokat. Közben természetesen a szerek hatása is egyre jobb lett, a különböző élethelyzetekre különböző hatású - elnyújtott vagy gyors felszívódású – készítményeket gyártanak.
Ez is érdekelhet
Az új generációs inzulin jelentősége abban áll hogy kiegyensúlyozottabb vércukorszintet biztosít. A betegség szövődményeinek megelőzésében alapvető fontosságú a normális vagy közel normális vércukorszint elérése és fenntartása, illetve a vércukor-ingadozások elkerülése.
Legjobban: