1922 áprilisában Austin Brown, az indianapolisi Eli Lilly & Company vállalat beszerzési osztályának munkatársa furcsa kérdést kapott: meg tudja-e oldani, hogy heti rendszerességgel kétezer font súlynyi - marha vagy sertés - hasnyálmirigyet szerezzen be a vállalatnak. Bár Brown még életében nem látott hasnyálmirigyet, főnökei arckifejezéséből tisztán látta, hogy kérdésükre csak egyetlen választ adhat: igent.
A vágóhidak meggyőzése
Ezzel vált ugyanis lehetővé, hogy a vállalat nagy mennyiségben állítson elő inzulint, azaz beindulhasson a tömeggyártás - ezzel emberek tömegeinek megmentve életét.
A hasnyálmirigy beszerzése azonban közel sem volt egyszerű feladat. "A húsfeldolgozó üzemek ugyan általában kidobták a hasnyálmirigyet, ám a vágóhidakon az állatállomány levágásának és feldolgozásának folyamata jól kidolgozott, egymásra épülő és másodpercnyi pontossággal megtervezett rendszerben zajlott. Ha bárki akár csak egyetlen közbeeső lépést be akart iktatni ebbe a bonyolult műveletsorba, azzal hatalmas galibát, sőt egyenesen katasztrófát idézett volna elő. Nemcsak a jól működő munkafolyamatot kellett volna teljesen átdolgozni, de valószínűleg a folyamat hatékonysága is jelentősen csökkent volna, hiszen ezzel a résztvevő húsüzemek komoly hátrányba kerülnek versenytársaikkal szemben" - olvasható Thea Cooper és Arthur Ainsberg Áttörés - az inzulin felfedezésének kalandos története című könyvében. Brown azonban sikerrel járt és több húsüzemet is rábeszélt arra, hogy a kidobásra szánt hasnyálmirigyet a Lillybe szállítsák.
Közben, 1922. május 3-án az Amerikai Orvosi Társaság találkozóján megtartották azt az előadást, amely bemutatta az inzulin működési mechanizmusát. Az előadás végén a közönség állva tapsolt, a felfedezés híre pedig bejárta a világot.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Egyezkedés a torontóiakkal
George Henry Alexander Clowes, a Lilly kutatási igazgatója május 22-én megérkezett Torontóba Harley W. Rhodehamel kémikus, George B. Schley szabadalmi jogász és Eli Lilly alelnök társaságában. A torontói King Edward Hotelben találkoztak Bantinggel, Besttel, Collippal és a torontói egyetemet képviselő szabadalmi jogásszal, Mr. C. H. Richesszel.
Az Áttörés című könyv szerint Torontóban létrehoztak egy tanácsadó testületet, amelynek az volt a feladata, hogy a termékfejlesztés, tesztelés és klinikai elosztás irányítását segítse. Az Inzulin Bizottság lett az irányító hatalom, amely az inzulinnal kapcsolatos minden kritikus döntést felügyelt. Az Inzulin Bizottság egyedül hagyta jóvá azoknak a klinikai orvosoknak a névsorát, akiknek a Lilly által forgalmazott inzulin kiadható volt emberi kipróbálásra.
Az inzulint benyújtson Torontóba jóváhagyásra, majd minden jóváhagyott mennyiség 28 százalékát ingyen adta az egyetemnek. Ezenkívül megegyeztek, hogy a Lilly fogja szállítani az inzulint az egyetem által jóváhagyott orvosoknak és intézményeknek is tesztelési célra.
Hatalmas befektetés
"Clowes úgy becsülte, hogy az inzulin teljes kifejlesztése legalább egy évet vesz igénybe, az erőfeszítés költségei pedig óriásiak. Mr. Lilly kijelentette, hogy kész befektetni kétszázezer dollárt (ami mai értéken számolva körülbelül kétmillió dollárnak felel meg), hogy segítse a Connaught labort és az inzulin felfedezőit a nagyipari termelési módszerek gyakorlati megvalósításában. (…) Cserébe azért, hogy a vállalat ilyen jelentős pénzügyi és gyártási kihívásokat vállalt az ügy érdekében, a Torontói Egyetem egyéves kizárólagos szerződést kötött az Eli Lilly & Companyvel, amelynek értelmében a vállalat készíthette, használhatta és eladhatta a kivonatot az Egyesült Államokban, Mexikóban, Kubában, Közép- és Dél-Amerikában. Ez idő alatt az egyetem nem adta ki az inzulingyártás képletét más kereskedelmi vállalkozásnak. A két fél között teljes körű együttműködésre volt szükség, és a Lilly vállalta, hogy ha az év során sikerülne szabadalmaztatható gyártási módszereket kidolgoznia, az amerikai szabadalmi jogokat az egyetemre ruházza. Mr. Lilly egyik kérése az volt, hogy cégének engedélyezzék, hogy saját márkanevet adhasson az általuk gyártott inzulinnak. A Lilly márka segít majd a gyógyszerészeknek és orvosoknak, hogy biztonsággal megkülönböztethessék a helyettesítő és rossz minőségű készítményektől, amelyek elkerülhetetlenül el fogják árasztani a piacot. A név majd azzal kárpótolja az Eli Lilly & Companyt befektetéseiért, hogy az egyéves kizárólagosság lejárta után előnyhöz juttatja a céget a versenytársakkal szemben. Mr. Lilly az Iletin márkanevet választotta" - írja Thea Cooper és Arthur Ainsberg.
Az első ipari méretű gyártás
Az indianapolisi csapat belevetette magát az inzulin előállításba. 1922. június 17-én az Áttörés című könyv szerint Mr. Eli Lilly így írt Macleodnak: "Vegyészeink megfeszített tempóban dolgoznak az inzulin előállításán, rengeteg tapasztalatra tettek szert, és végre sikerült előállítaniuk kb. húsz adag valamit, ami igen közel áll a Torontóban készített anyaghoz." Ezután megkérte Macleodot, hogy küldjön nekik tíz adagot az általuk előállított termékből, hogy a Lillynél dolgozó csoport összehasonlíthassa a készítményeket.
Indianapolisban Billy Sylvester Eli Lilly & Company egyik gondnoka azt a megbízást kapta, hogy naponta kétszer menjen el taxival egy húsfeldolgozóhoz, vigyen magával néhány ötvenliteres fehér zománcedényt, és hozza el a friss hasnyálmirigyeket . Kísérletképpen június 2-ától kezdve minden nap elment a húsüzembe, június 19-én pedig a Lilly elküldte Bantingnek az első szállítmány inzulint, amely ötven egységet tartalmazott.
Az első ipari méretű gyártásra az Eli Lilly & Companynél június 26-án került sor, a másodikra pedig július 5-én. E második napon sikerült mintegy harminc egység inzulint kinyerni harmincnégy kiló friss sertéshasnyálmirigyből. Ezek voltak az első lépések az inzulin ipari méretű előállítása felé.
Ez is érdekelhet
HUDBT00213
Legjobban: