Hétfőn fia ébresztette fel Allisont telefonon a nagy hírrel reggel fél hatkor, majd pár perccel később egy svéd újságíró is hamarabb kereste meg őt, mint ahogy befutott volna a Nobel-bizottság hivatalos értesítése. "Először csak annyi jutott eszembe, hogy 'Istenem, hát tényleg megtörtént!' Azt hiszem, teljesen sokkolt a dolog" - mesélt első benyomásairól a Texasi Egyetem professzora, aki egy 1994-es, egerekkel folytatott kísérlet során tett felfedezéséért érdemelte ki a kitüntetést.
Mind Allison, mind japán kollégája az immunrendszer működésének kulcsfontosságú részletét tárta fel, pontosabban egy olyan mechanizmust, amely meggátolja, hogy a szervezet önállóan képes legyen védekezni a ráksejtekkel szemben. A rosszindulatú elváltozások ugyanis a normális sejtekből indulnak ki különféle mutációk következtében, abnormális osztódásra sarkallva azokat. Miközben tehát az immunrendszer rendkívül hatékonyan ismeri fel és pusztítja ki az olyan idegen eredetű kórokozókat, mint a vírusok és a baktériumok, a saját sejtek mögött megbúvó rákkal nem tud mit kezdeni. A két kutató ugyanakkor felfedezett két fehérjét, amely egyfajta láncként tartja féken az immunrendszert, ha egy tumor megtámadásáról van szó. E felfedezések nyomán azóta egy egészen új gyógyszercsalád jelent meg a rákgyógyítás terén, az úgynevezett immun-ellenőrzőpont-gátlók, amelyek az évek során rákbetegek tízezrein segítettek már világszerte.
Az immunrendszer felszabadítása
Gyermekként Allison szabadideje nagy részét családja garázsában töltötte, ahol lassan egy egész kis laboratóriumot épített fel magának. Akkor még nem tudta, hogy a rosszindulatú daganatok később központi szerepet töltenek majd be az életében. Édesanyját, két nagybátyját és egy testvérét is a rák ragadta el, e veszteségek pedig sokat nyomtak a latban később, ahogy tudományos karrierje formálódni kezdett.
Tanulmányai, illetve munkája során a texasi származású tudós egyre inkább az immunrendszer talpas katonái, az úgynevezett T-sejtek megszállottjává vált. Kutatásai eredményeként az elsők között tárta fel, hogy miként működnek ezek a sejtek a különböző betolakodók azonosítása és elpusztítása közben, azaz hogyan dolgoznak azok a receptorok, amelyek a T-sejtek felszínén elhelyezkedve képesek a problémás elemekhez kapcsolódni. Nem sokkal ezt megelőzően kezdte el foglalkoztatni a kérdés, hogy vajon miként tudná a T-sejteket a tumorok felismerésére késztetni.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Miközben más tudósok arra törekedtek, hogy magukat a ráksejteket tegyék valamiként láthatóvá az immunrendszer számára, addig Allison inkább az immunsejtekre összpontosított kutatásai során. Így fedezte fel, hogy az immunrendszer rendelkezik egy speciális mechanizmussal, amely megóvja a test saját sejtjeit a célponttá, ezáltal pedig az áldozattá válástól. Az elv hasonló, mint a modern autók automatikus fékrendszerénél, amely előbb érzékeli a jármű elé kerülő akadályokat, majd szükség esetén behúzza a féket. Az immunrendszernek is van egy saját fékrendszere, amely megálljt parancsol a szervezet sejtjeinek megtámadása előtt - beleértve sajnos a tumorokét is.
Allison felfedezett egy fehérjét, a CTLA-4-et, amely részben felelős ezért a mechanizmusért. Mindez úttörőnek számított a tudományos életben, hiszen a szakértők mindaddig nem is gondolták, hogy az immunrendszernek ilyen jellegű önvédő funkciója van. Úgy hitték, hogy sejtjeinket különböző receptorok védik az immunrendszer támadásától, barátként feltüntetve azokat az immunsejtek előtt. Az amerikai tudós mellett Hondzso Taszuku is felfedezett egy hasonló feladatot ellátó molekulát, a PD-1-et, illetve azóta még több molekuláris fékre fény derült, új utat nyitva ezzel a rákellenes gyógyszerek fejlesztése előtt.
Felfedezését Allison annak az elfogulatlan kíváncsiságnak tudja be, amely magára a tudományra, illetve az érdekes tudományos kérdések üldözésére irányulva él benne anélkül, hogy előre tudná, kutatásai vezetnek-e bármilyen tényleges eredményre egy-egy betegség gyógyítása terén. "Szeretek úgy tekinteni a tudományos munkára mint egyfajta alapvető tudományűzésre, amikor nyugodtan felteheti a lábát az ember, miközben azon gondolkodik, hogy vajon miként tudná felhasználni az újonnan szerzett ismereteket. A tudomány akkor a legjobb, ha nem kell aggódni a következmények miatt" - fogalmazott a kutató.
Egy különleges beteg
Az ellenőrzőpont-gátló gyógyszerek rengeteg esetben alapoztak meg figyelemre méltó remissziókat mind tüdő-, mind bőrrákos pácienseknél. Közéjük tartozik például Jimmy Carter, az Amerikai Egyesült Államok 39. elnöke is. A politikusnál 91 évesen előrehaladott, a májra és az agyra is áttétet adó melanomát diagnosztizáltak 2015-ben, sikeresnek bizonyuló kezelése részeként pedig egy új típusú, kísérleti stádiumban lévő immunkészítményt is bevetettek.
James P. Allison reményének adott hangot arra vonatkozóan, hogy hamarosan még több makacs ráktípus esetében tudják majd hatékonyan alkalmazni a felfedezése nyomán kifejlesztett gyógyszereket, beleértve a mellrákot, a prosztatarákot és a vastagbélrákot. A tudós szerint az ellenőrzőpont-gátlók kiterjesztésének kulcsa a meglévő kezelési módszerekkel, így a kemoterápiával és a sugárterápiával való kombinációban rejlik. Jelenleg is több tanulmány kutatja, hogy milyen adagolás és kezelési gyakoriság mellett lehet hatékonyabbá tenni az immunkezeléseket a standard terápiák segítségével.
A friss Nobel-díjas kutató elmondta, az elmúlt évek során több olyan pácienssel is kapcsolatba került, akit ellenőrzőpont-gátlókkal kezeltek, mind közül is kiemelkedik azonban az első beteg, akivel személyesen találkozott: egy 22 éves nő volt, akinél kései stádiumú melanomát diagnosztizáltak az orvosok, emiatt pedig csupán 50 százalékos esélyt jósoltak neki a 6 hónapos túlélésre vonatkozóan. A beteg az elsők között kapott új típusú gyógyszeres kezelést egy New York-i rákcentrumban 2004-ben, négy injekciót követően pedig kimutatták nála, hogy rosszindulatú elváltozása immár a múlté. Az örömhír pillanatában Allison is éppen az épületben tartózkodott, ezért a kezelőorvos felajánlotta a nő számára, hogy bemutatja őket egymásnak. A találkozás a mai napig élénken él Allisonban. "Évekig tartott, mire meg tudtam állni, hogy el ne sírjam magam, ha csak az eszembe jut a története" - árulta el a kutató. A nő azóta is rák nélkül éli az életét Allison felfedezésének köszönhetően.
Forrás: time.com
