A rákot civilizációs betegségnek tartják
Régóta foglalkozom a rák történetével, éppen ezért én lennék az utolsó, aki kételkedne abban, hogy az ókorban is ismerték a betegséget. A görögök nevezték el karcinómának. A rák angol neve "cancer" pedig a latinból származik. Ezt a metaforikus elnevezést valószínűleg azért választották, mert a névadónak a mellrák körül kidagadó vérerekről a falánk rákok lábai jutottak eszébe. Az ókori orvos, Galenus "De Tumoribus" címmel még egy kis könyvet is írt az abnormális növekedésről, amit először 1975-ben fordítottak le angolra.
Mindazonáltal a fenti tények egyike sem mond ellent annak az elképzelésnek, hogy a rák túlnyomórészt civilizációs betegségnek tekinthető. Minden jel arra utal, hogy a rák viszonylag ritka betegség volt nemcsak az ókorban, de egészen a 19. századig.
A civilizációs betegségek és a megnőtt cukorfogyasztás
Még ha egyet is értünk abban, hogy a rák előfordulási gyakorisága óriási mértékben növekedett a 19. század folyamán Európában, bőven marad lehetőség azon vitatkozni, hogy pontosan mi is az oka ennek. A "civilizáció" alaposan megváltoztatta a középkor egyszerű paraszti életformáját, az ősi vadászó-gyűjtögető életformáról nem is beszélve. Most egyetlen egy ilyen változásra szeretnék rámutatni, amely azonban véleményem szerint, mélyreható egészségügyi következményekkel járt. A fehér cukor finomításáról van szó, amely során cukornádból vagy cukorrépából cukrot készítenek. Ez az eljárás a 19. század során robbanásszerűen terjedt el.
A szaharin betegség című könyvében Dr. T. L. Cleave kimutatja, hogy számos bennünket sújtó betegség, viszonylag modern keletű 'járványok'. A szerző véleménye szerint (amellyel én is egyetértek) ezek a civilizációs betegségek nagyrészt annak köszönhetőek, hogy az elmúlt század során a cukorfogyasztás hihetetlen mértékben növekedett.
Cleave kimutatja, hogy számos, ma gyakorinak számító betegség, jóformán ismeretlen volt a finomított cukor bevezetéséig. Ezek közé tartozik a székrekedés, a diverticulum betegség, a visszértágulat, a trombózis, az aranyér, a fogszuvasodás, a "járványként" terjedő kórós elhízás és cukorbetegség, az E. coli baktérium okozta fertőzések és a gyomorfekély. A szerző érinti a vastagbélrák problémáját is.
Cleave kizárja azt a lehetőséget, hogy ezek a betegségek a búza finomításának következményei lennének. Ugyanis a fehér kenyér az 1800-as évektől kezdve terjedt el széles körben, miközben a fent említett modern betegségek támadása csak a 20. század elején kezdődött.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
A cukorfogyasztás masszív növekedését társadalmunkban felfogni is nehéz. 1815-ben egy átlagos polgár Nagy Britanniában körülbelül 15 font [1 font = 453,592 g] cukrot fogyasztott évente. Amikor Cleave könyvét 1974-ben publikálták Angliában, ez a szám körülbelül évi 120 fontra emelkedett.
A cukor-narkósok nemzete
Ma az egy főre jutó cukorfogyasztás az Egyesült Államokban körülbelül 150 font évente. Ebbe az értékbe az összes amerikai férfit, nőt és gyermeket is beleszámolták. Képzeljék csak el, mi történne akkor, ha az embereknek egyszerre kellene éves cukorszükségletüket megvásárolniuk. Egy tipikus négytagú amerikai családnak 12 darab 50 fontos cukorzsákot kellene furgonjuk hátuljába bepakolnia!
Egy átlagos amerikai körülbelül 20 teáskanálnyi (azaz csaknem fél pohár) cukrot fogyaszt naponta. Ez a mennyiség napi kalória bevitelük 16%-áért felelős. A tinédzsereknél már a napi kalória bevitel 20%-át biztosítja a cukor. 1977-ben a napi kalória bevitel még "csak" 11%-áért volt felelős a cukor.
Cleave könyve még csak említést sem tesz a kukoricából készült szirupról, pedig ez az édesítőszer cukorbevitelünk jelentős forrása lett az elmúlt évek folyamán. A kukoricaszirup amerikai fogyasztása 400 százalékkal nőtt 1900 és 1980 között. Ennek a drámai növekedésnek egyik magyarázata, hogy az üdítőitalok fogyasztása is hasonló módon, robbanásszerűen emelkedett. Az utóbbiakat pedig magas fruktóztartalmú kukoricasziruppal édesítik.
1960 és 1980 között az amerikai üdítőital-fogyasztás 300%-kal nőtt 1960 és 1980 között az amerikai üdítőital-fogyasztás 300 százalékkal növekedett. 1997-ben az üdítőitalipar 14 milliárd gallon [1 gallon = 4,546 L] üdítőt termelt, kétszer annyit, mint 1974-ben. És ezért a "folyékony cukorkáért" az amerikaiak több mint 54 milliárd dollárt pengettek le. Egy átlagos amerikai ma 38 gallon üdítőt fogyaszt évente. Nem nehéz belátni, hogy miért éppen az üdítőital-fogyasztás felelős cukorbevitelünk egyötödéért.
Emlékszem, hogy gyerekkoromban a mamám írott beleegyezését kellett megszerezzem ahhoz, hogy egy üveg üdítőt vásároljak a táborban. Ma semmilyen korlátozás nincs. Így egy átlagos tinédzser fiú 15 teáskanálnyi cukrot fogyaszt az üdítőitalokkal. Húsz évvel ezelőtt a tinédzser fiúk még kétszer annyi tejet, mint szénsavas üdítőitalt ittak. Ma viszont kétszer több szénsavas üdítőt, mint tejet isznak. A táplálkozási szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy az üdítőfogyasztásnak szerepe lehet a csontritkulás kialakulásában, mert sok lány és fiatal nő kalciumban gazdag tej helyett üdítőt iszik.
A finomított szénhidrátok fogyasztásának csökkenésével a vastagbélrák és a végbélrák kockázata is csökken
Még nem beszéltünk azonban a cukor és a rák kapcsolatáról. A rákos szövetek affinitása a cukor (glukóz) iránt jól ismert. A Nobel-díjas tudós, Otto Warburg azt feltételezte, hogy a rákos szövetek a normális légzés helyett inkább a cukrok erjesztésből tartják fenn magukat. Ez az alapja a pozitron emissziós tomográfiának (PET) nevezett, technikai csúcsteljesítményt képviselő diagnosztikai eszköznek is. A PET képek olyan speciális röntgen felvételek, amelyek kimutatják azokat a testrészeket, ahol magasabb a cukor metabolizmus, ami elárulhatja a rákos szövet jelenlétét. Az azonban mindenképen gyanús, hogy az egekig emelkedő cukorfogyasztással egyidejűleg - a fent említett betegségekhez hasonlóan - a rákos betegségek gyakorisága is rendkívüli mértékben emelkedett. Néhány tanulmány ugyanakkor kimutatta, hogy akiknél a finomított szénhidrátok fogyasztását csökkentik, azoknál a vastagbélrák és a végbélrák kialakulásának kockázata is csökken.
Ezért határozottan azt tanácsolom, hogy amennyire csak lehet, kerüljék a cukorfogyasztást. Egy pohár citromos víz rendkívül frissítő ital. Ha már hozzászoktak a szénsavas üdítőkhöz, próbáljanak meg gyümölcs (vörös áfonya, citrom, zöld citrom, stb.) esszenciával ízesített szódavizet inni, amit viszont ne édesítsenek. Gyorsan meg fogják szeretni ezt az ízt, és sose sajnálják majd, hogy az émelyítő édességek fogyasztását abbahagyták.
| Fordította és szerkesztette: Bakács Tibor az orvostudomány doktora |
|
Ez is érdekelhet
