Bár a híradásokban általában az egészségügy problémáira és gyengeségeire világítanak rá, a hétköznapokon számtalan ember dolgozik fáradhatatlanul azért, hogy meggyógyuljunk - vagy, hogy meg se betegedjünk. Ezeket a hétköznapi hősöket szeretné megtalálni a Házipatika.com hat kategóriában, a szakmai zsűri és az olvasók szavazatai alapján. Az Egészséghősök programról a szakmai zsűri egyik tagjával, a Magyar Kórházszövetség elnökhelyettesével , Dr. Ficzere Andreával beszélgettünk.
HáziPatika.com: Egészséghősök nevű programunkkal olyan egészségügyi szakdolgozókat és civileket díjaznánk, akik a rivaldafénytől távol is sokat dolgoznak mások egészségéért. Ön szerint kik lehetnek ilyen hősök, és miért fontos kiemelni őket?
Dr. Ficzere Andrea: Sajnos az egészségügyi szakma megítélése az utóbbi időben sokat romlott, ezért magam is igyekszem megragadni minden olyan lehetőséget, amellyel az emberek orvoslásba és saját egészségükbe vetett hitét visszaadhatjuk. Ez mindkét fél számára fontos, hiszen a beteg állapotát is jelentősen befolyásolja, hogy hisz-e a gyógyulásában és bizalommal fordul-e az őt ellátók felé.
A médiában és a közösségi oldalakon megjelenő hírek azonban sokszor olyan eseteket ragadnak ki - és nagyítanak fel -, amelyek egyáltalán nem általánosak. A külső szemlélőkben is inkább a negatív példák maradnak meg, holott számunkra a pozitívak szerencsére sokkal gyakoribbak és markánsabbak. Ezek legtöbbje azonban nem jut el a szélesebb közönséghez. Sok szó esik a forráshiányról és a túlterheltségről is, és bár elindult egy bérnövekedés , én azt hiszem, a legtöbb egészségügyben dolgozót nem a pénz tartja a pályán. Sokkal fontosabb számukra a szakma iránti elköteleződés és a betegek szeretete.
De ugyanilyen fontos kiemelni azokat a civil embereket is, akik egy személy vagy közösség egészségéért dolgoznak. A legtöbbjük nem pénzért, hanem hitből és elköteleződésből végzi a munkáját, és nem kerül fel a sajtó hasábjaira. Az ilyen szerény, de áldozatos munkavégzést szeretnénk az Egészséghősökkel is példának állítani.
HáziPatika.com: A zsűrizés során mennyiben kell más szemmel megítélni egy egészségügyben dolgozó és egy civil embert?
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
F. A.: Az általános megítélés szerint egy egészségügyben dolgozó személytől elvárjuk - bármennyire is gyűlölöm az elvárás szót -, hogy munkáját évekig töretlen jókedvvel és lendülettel végezze. Pedig neki is lehetnek rossz napjai, mint bárki másnak, neki is ki kell mennie a mosdóba, ennie és pihennie kell időnként. Ő is ember, mint bárki más, ráadásul egy igen embert próbáló feladatot kell végeznie rengeteg túlórával és sajnos méltatlanul alacsony társadalmi elismeréssel. Meg kell becsülnünk minden egyes egészségügyben dolgozót, aki a jelenlegi körülmények között is itt van, és teszi a dolgát.
Az pedig különösen megható, ha valaki úgy próbál tenni a közössége, környezete egészségéért, hogy nincs egészségügyi végzettsége. Ráadásul legtöbbjük a munkaideje mellett vállalja ezeket az önzetlen feladatokat. Saját tapasztalatom az, hogy nagy részüknek valamilyen személyes élménye is volt egy saját magát vagy hozzátartozóját érintő betegség kapcsán, és ez adott motivációt a számára.
HáziPatika.com: Az utóbbi években növekvő bizalmatlanság érződik az emberekben az orvostudomány iránt, a szkepticizmus sokakat hajt a kétes értékű terápiák irányába. Mi lehet ennek az oka?
F. A.: A közösségi médiának komoly felelőssége van ebben, az online világban ugyanis mindenki hallathatja a hangját, ami egyrészt jó, másrészt viszont megvannak a veszélyei. Korábban volt egyfajta lokális élményhalmaz, a velünk történteket a közvetlen környezetünknek - családunknak, szomszédainknak, barátainknak - adhattuk tovább. Most viszont, ha bárkinek bármilyen negatív élménye van - ami persze sokszor megalapozott -, azonnal feltölti a közösségi oldalakra. Azok pedig, akik belebotlanak ezekbe a posztokba, a valós kép csak kis részét látva alkotnak véleményt, amely sokszor köszönőviszonyban sincs a valósággal.
Egyébként az egészségügy is olyan, mint a foci: mindenki ért hozzá. A fórumokon olyanok írnak véleményt, akiknek elképzelésük sincs róla, hogy mi folyik egy kórház falain belül a mindennapokban. A repedt falról, rozsdás alkatrészekről és csöpögő csapokról feltöltött képek persze jobban izgatják az embert, mint a tény, hogy ezekben az épületekben a szakmájukban kiemelkedő, nemzetközileg is elismert orvosok gyógyítanak. A magyar lelkületre sajnos amúgy is jellemző, hogy a poharat mindig félig üresnek látja. Nagy figyelem irányul a magyar egészségügyre, és egyre jobban belehergeljük magunkat a rossz dolgokba úgy, hogy a sikerekről, előrelépésekről nem is veszünk tudomást. Ez pedig semmiképpen sem előremutató, és sajnos abban sem vagyok biztos, hogy ebben a generációban meg lehet ezt a szemléletet változtatni. A fiatalabbak belépése a rendszerbe (mind az ellátás, mind pedig a betegek oldaláról) valószínűleg sokat javít majd a megítélésen és a hangulaton is.
HáziPatika.com: Az emberek többségét viszont az orvosok szaktudásánál jobban érdekli az ellátás színvonala, ami a túlterheltség és alulfinanszírozottság miatt valóban hagy kívánnivalót maga után...
F. A.: Szidhatjuk a magyar ellátást, de ha megnézzük például, hogy GDP-arányosan milyen összeget költenek itthon rá, és abból milyen ellátást, hozzáférést biztosítanak, majd összehasonlítjuk mindezt egy nyugat-európai országéval, egészen megdöbbentő eredményt kaphatunk. Talán dogmatikus szövegnek hangzik, de sokkal könnyebben és gyorsabban lehet Magyarországon ellátást kapni, és szeretném hangsúlyozni, hogy NEM a paraszolvencia miatt! Az egészségügyi dolgozók nemzetközi szinten is magasan képzett, jó szakembernek számítanak, akik nem véletlenül kapósak külföldön. Nem azért hívják őket, mert darabra kellenek, hanem mert jók. Igenis meg kell őket becsülnünk, és nem csak bírálni őket, majd pánikba esni, ha azt látjuk, hogy nincsenek elegen.
HáziPatika.com: Betegfókusz címmel blogot is vezet, melyben a legfontosabb egészségügyi témák kapcsán fejti ki a véleményét. Kiknek és milyen céllal készülnek ezek az írások?
F. A.: Az utóbbi hónapokban sajnos nem volt időm frissíteni a blogot, és őszintén szólva a kedvem is elment attól, hogy a mindenben a rosszat meglátó emberek kommentjeit lássam, hallgassam, de a hitem azért töretlen abban a vonatkozásban, hogy lehet és kell is tenni a magyar betegekért és az egészségügyben dolgozókért. A kérdésre válaszolva, alapvetően az volt a blog célja, hogy megszólítsa az embereket, és vitát generáljon az általam fontosnak vélt, egészségügyet érintő témákban, de még inkább az, hogy a beszédet végre kiváltsa a tett.
Az egészségtudatos szemléletet valószínűleg szervezetten kellene a magyar állampolgárok számára közvetíteni, és én ezt már az óvodában elkezdeném. Egészen kicsi korban meg kellene tanítani az egészség fontosságát, és meg kell ismertetni a leggyakoribb betegségek tüneteit. Így fel tudnánk nevelni egy olyan generációt, amelynek tagjai figyelnek magukra, rá sem gyújtanának a cigarettára, eleget sportolnak, és nemcsak azt eszik, amit megkívánnak, hanem azt is, amire a szervezetüknek szüksége van. Sajnos a mostani korosztály nagy része nem foglalkozik az egészségével, majd lebetegszik, és felháborodik, ha nem juthat hozzá egy csettintésre az ellátáshoz. Ennek pedig nem így kellene működni. Ne azt várjuk el, hogy ha bajba kerülünk, a társadalom segítsen rajtunk - mi magunk is tegyünk meg mindent azért, hogy a bajokat elkerüljük! Ilyen és ehhez hasonló témákra is próbáltam a blogban rávilágítani.
HáziPatika.com: A bejegyzésekben többször is előkerült az orvos-beteg kommunikáció fontossága. Valóban emelné ez az ellátás színvonalát?
F. A.: Mindenképpen, de én úgy gondolom, hogy nagy átlagban ez is jobb, mint ahogyan a közbeszédben vélekedünk róla. A kórház többi dolgozójával együtt rengeteg olyan levelet őrzünk, amelyben a betegek az empatikus hozzáállás és a kedvesség miatt hálálkodnak. Persze, nem mondom, hogy nincs az a szituáció, amikor a fáradtság és a stressz miatt valaki türelmetlenebb a kelleténél, vagy nem jut annyi ideje a betegre, amennyi kellene. Ha viszont abban a 3-5-8 percben sikerül a megfelelő viszonyt kialakítani a pácienssel, akkor a beteg orvosba vetett bizalma is segíteni fogja a gyógyulást. Türelmetlenség, fáradtság esetén viszont mind a két oldal befeszül, és abból sajnos jó nem származik - hiszen köztudott, hogy a pszichés faktornak milyen komoly szerepe van a felépülésben.
HáziPatika.com: Ezek a bizonyos levelek és a betegektől érkező más visszajelzések sokat számítanak az egészségügyi dolgozónak?
F. A.: Rengeteget! Az orvosok és ápolók nagyon hálásak minden pozitív megnyilvánulásért, és bizton állíthatom, hogy egy gyógyult, elégedett betegnél nincsen nagyobb ajándék, emellett a paraszolvencia is eltörpül. Ezért is fontos, hogy az Egészséghősökhöz hasonló pályázatokkal is kiemeljük ezeket az embereket.
HáziPatika.com: Tud esetleg olyan történetet, amely például szolgálhat ezeknek a hétköznapi Egészséghősöknek?
F. A.: Korábban, amikor a neurológián dolgoztam, bejött egy hölgy, hogy fáj a feje. Átbeszéltük a panaszokat, és megpróbáltunk valamilyen megoldást találni rá. A következő héten már ketten jöttek, kiderült ugyanis, hogy van egy ikertestvére is, aki hasonló problémákkal küzd. Miután ezt is átbeszéltük, a rákövetkező héten már hárman jöttek be, ugyanis hármas ikrek voltak. Ezt követően még évekig visszatértek a rendelőbe. Korábban ugyan nem jártak orvoshoz a panaszaikkal, de akkor és ott kialakult egy olyan mértékű bizalom felém és összességében a kórház felé, amely segített áttörni ezt a falat.
Ez is érdekelhet
Nagyon sokszor látom, hogy nem is egy konkrét beavatkozás, hanem sokkal inkább a megfelelő kommunikáció és a hangnem az, ami át tudja lendíteni a betegeket a nehéz helyzeten. Ez a hozzáállás ráadásul ragadós, ha valaki példát mutat, mások is átveszik - egészségügyi dolgozó és beteg egyaránt.
Legjobban: