A szakember kezdeményezésére az utóbbi években jelentős változások történtek az osztály munkájában. Korábban bevett gyakorlat volt az újszülöttek és a kismamák szülés utáni, illetve mindennapos elkülönítése, a szülők gyermekük vizsgálataiból való kizárása, vagy éppen a kicsik cukros vizes itatása. Napjainkban viszont már más mederben zajlik az ellátás, sokkal jobban szem előtt tartva a családok érzéseit és a legkorszerűbb szakmai útmutatásokat. Dr. Geréby Krisztinával a fejlődés folyamatáról, a kezdeti nehézségekről és az azóta született tapasztalatokról is beszélgettünk.
HáziPatika.com: Mit tart az újszülöttgyógyászat legnagyobb vonzerejének, hogyan alakult, hogy ezt a szakterületet választotta?
Dr. Geréby Krisztina: Először is maga a születés élménye egy csodálatos dolog, amelyet még ennyi év után sem lehet megunni. Nyilván szerepet játszott az is a döntésben, hogy van három gyermekem, a velük megélt újszülöttkor pedig ugyancsak errefelé terelte az érdeklődésem. Az egyetemi tanulmányaim során a gyermekgyógyászat vonzott a legjobban. Nagyon szerettem és szeretem a mai napig a sürgősségi ellátást is, a pályám kezdetén gyermekintenzív osztályon dolgoztam. A gyerekeim születése után viszont nem tudtam folytatni az intenzív ellátást, mert nagyon megterhelő lett volna, illetve a család rovására ment volna. Az újszülöttgyógyászat révén viszont sikerült megőrizni egy kis szeletet mindebből, hiszen egy szülőszobán bármikor szükség lehet sürgősségi ellátásra. Sajnos nincs rá garancia, hogy minden gyermek tökéletes egészségi állapotban jön világra, elsődlegesen pedig a mi feladatunk, hogy ilyenkor segítsünk. Ez egy kiemelt része a munkánknak.
HáziPatika.com: Mennyire gyakori, hogy azonnali beavatkozásra van szükség egy újszülöttnél?
G. K.: Szerencsére igazán rossz állapotban ritkán születik kisbaba. Nagyjából az újszülöttek egytizedének van szüksége valamiféle plusz beavatkozásra. Ez nem feltétlenül jelent újraélesztést, többnyire valamilyen egyéb, alacsonyabb szintű segítő tevékenységről van szó. A szülések körülbelül egy százalékánál viszont komolyabb problémák lépnek fel, amikor akár újraélesztést is alkalmaznunk kell.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
HáziPatika.com: Milyen rossz, illetve korszerűtlen gyakorlatokkal találkozott az ellátásban, amikor elkezdett az újszülöttgyógyászatban dolgozni?
G. K.: Magyarország egy kis lemaradásban van e téren nemzetközi összehasonlításban, de azért ma már akadnak pozitív változások. Az egyik leghangsúlyosabb probléma az újszülöttek felesleges szeparációja édesanyjuktól. Magam is személyesen tapasztaltam, hogy amikor a 80-as évek végén megszületetett az első gyermekem, csupán pár percre láthattam őt, majd másnap reggelig nem is találkoztam a kisbabámmal. Utána háromóránként kihozták fél órára. Akkoriban ez volt az általános gyakorlat. Az apukák sem lehettek jelen a szülésnél, sőt, azt követően is alig látták a gyereküket. Ráadásul minden szülés egy viszonylag hosszas, hat-hét napig tartó kórházi bennfekvést jelentett. Mindez egyáltalán nem segítette a szoptatás zökkenőmentes beindulását sem, szinte mondhatjuk, hogy a kismama csak akkor volt képes szoptatni a babáját, ha kellő elszántsággal minden akadályt megugrott.
HáziPatika.com: Miért történt ez vajon így? Honnan eredhet a szeparáció?
G. K.: Ennek leginkább történelmi okai vannak. Régen - jobb megoldás híján - főként otthon szültek az asszonyok, ami közel sem volt veszélytelen, sok kismama és újszülött meghalt. Az orvostudomány fejlődésével aztán fokozatosan bevitték a gyermekszülést a kórházakba, ahol jobb higiéniai körülményeket, ezáltal nagyobb biztonságot tudtak garantálni. Csakhogy azzal, hogy viszonylag kevés intézményben nagyon sok nő szülte meg gyermekét, egy kicsit nagyüzemivé vált a folyamat, így szigorú szabályokat igényelt, hogy ne legyenek nagyobb fennakadások. Akkor még nem ismerték fel, hogy az újszülött anyjától való távoltartása mennyire nem szerencsés gyakorlat. Voltak nagy csecsemőrészlegek, ahol akár 50-60 újszülöttre vigyáztak egyszerre a dadusok, és etették őket cumiból. Emellett emlékszem még olyan szülészetre, ahol 15-20 ágyas kórteremben helyezték el a kismamákat, tehát a körülmények sem voltak adottak ahhoz, hogy együtt legyenek a babájukkal.
Ami pedig a háromóránkénti etetést illeti, abban jelentős szerepet játszott, hogy az 50-es, 60-as években a nőknek hamar vissza kellett menniük dolgozni, mert csupán hat hét volt a szülési szabadság. Gyorsan rendszert kellett tehát vinni a kicsik életébe, függetlenül attól, hogy ez nem az ő érdeküket szolgálta, hanem külső kényszer hatására erőltették rájuk.
HáziPatika.com: Megmaradt tehát a régi berögződés annak ellenére, hogy azóta javultak a körülmények?
G. K.: Igen, hiszen felnőtt egy teljes orvos- és nővérgeneráció, akik ezt tanulták meg fiatalon, majd hosszú éveken keresztül így végezték a feladataikat. Mondhatni, egy újszülöttes nővér szinte a gyerekek anyjának érezte magát abban az időben. Rá volt bízva az újszülött, ő etette, pelenkázta, miközben az anyukával érdemben nem is találkozott. Ennek a generációnak most át kell állnia egy olyan szemléletre, amelyben a baba-mama egységet tekintjük természetesnek. Nemcsak a babák a pácienseink, hanem velük közösen az édesanyjuk is. A kismamát meg kell tanítani a szoptatásra, az újszülött ápolására, növelni kell az önbizalmát, hogy aztán úgy engedhessük haza, hogy már flottul megy minden. Ez így egy teljesen más szemlélet.
HáziPatika.com: Ugyanígy egy elavult szokásként tekinthetünk a babák cukros vízzel való itatására is?
G.K.: Ezzel a módszerrel próbálták meg elkerülni, hogy alacsony vércukorszint miatt glükózinfúzióra kelljen kötni a babákat. A cukros víz mellett édesített teát is adtak nekik, így igyekeztek megelőzni a bajt. Csakhogy a tudomány is fejlődött közben, ma már pedig tudjuk, hogy ez akkor sem helyes eljárás, ha alacsony a kicsi vércukorszintje. A cukor gyorsan megemeli ugyanis azt, közben pedig egy olyan erős inzulinválaszt idéz elő, hogy végül a baba vércukra még jobban lesüllyedhet, mint amilyen az itatás előtt volt. A helyes vércukorértékek eléréshez anyatejet - vagy annak hiányában tápszert - kell adni az újszülötteknek.
A kutatások előrehaladtával azt is tudjuk, hogy a lepény leválása olyan hormonális ingerrel jár, amely hirtelen felszabadítja a kismamánál az előtejet . A baba tehát már a szülőszobán is tud szopni, és hát éppen attól lesz több teje az anyukának, ha gyakran eteti a kicsit. Régen a császárműtéttel született babákat akár két napig sem látta az anyjuk, de közben is adni kellett nekik enni valamit, ezért cukros vizet kaptak. Ma már a császáros babákat is kivisszük az első órában szopni, mert valójában ez ilyenkor sem okoz bajt. A tejtermelés beindítása szempontjából pedig kifejezetten fontos az első nap.
HáziPatika.com: Hogyan telik a családok szülés utáni első néhány napja ma az Uzsoki Utcai Kórházban?
G. K.: Ha mindketten jól vannak, amint megszületik, egyből az édesanyja mellkasára tesszük a babát. Csupán egy pelenkát teszünk a fenekére, hogy bőrkontaktusban lehessenek lehetőség szerint akár másfél-két órán át is. Persze, ha a kismama nagyon el van fáradva, nem tudja megtartani a babát, akkor hamarabb elhozzuk tőle. Eközben az édesapa is jelen lehet, együtt lehet a család. Maga a bőrkontaktus jelentősen megerősíti egyébként az anya és az újszülött közötti kötődést, valamint a kicsik többnyire már az első életórában megpróbálnak szopni is. Kétórásan megvizsgáljuk a gyermeket, és ha mindent rendben találunk, akár rögtön ki is viheti magával a kismama a kórterembe. Nem kell kötelezően beadnia a gyermeket az újszülött osztályra. Mindez összehasonlíthatatlanul jobb érzés a családoknak, hiszen nem érzik magukat egymástól elszakítva.
HáziPatika.com: Milyen visszajelzések érkeznek a szülők részéről az új rendszerre vonatkozóan?
G. K.: Szerencsére sok pozitív visszajelzést kapunk, ami nagy öröm számunkra. Még nem telt el túl sok idő a változtatások bevezetése óta, így sok olyan kismamánk akad, akiknek vannak tapasztalataik a korábbi gyakorlatról is, ennél fogva van alapjuk az összehasonlításhoz. Érdemes megemlíteni, hogy császármetszés esetén nem tudjuk azonnal az édesanya mellkasára tenni az újszülöttet, mert a műtő hőmérséklete ehhez nem elég magas. Ilyen esetekben az édesapa mellkasán fekszik a gyermek, amíg édesanyja elő nem kerül a műtőből. Több apukától is hallottuk már, mennyire fantasztikus élmény volt ez nekik, illetve hogy egészen más a kapcsolatuk ezekkel a gyerekekkel.
Ami esetleg a rendszer árnyoldalaként említhető, hogy az anyukák egy része számára nagyon fárasztó, hogy egész nap együtt vannak a babájukkal. Ez egy olyan tapasztalat, amelyet menet közben ismertünk fel. Éppen ezért felajánljuk a kismamáknak, hogy egy-két órára bármikor beadhatják a kicsit az újszülött osztályra, ha nagyon kimerültnek érzik magukat. Ez minden esetben az ő döntésük, csupán annyit kérünk tőlük, hogy ez az idő lehetőség szerint ne nyúljon túlzottan hosszúra.
HáziPatika.com: Hogyan fogadták az osztály rutinosabb, a régi rendszerhez szokott dolgozói a változást?
G. K.: Bevallom, egyáltalán nem volt könnyű a folyamat, rengeteg ellenállásba ütköztem. Szükség volt segítségre, amit a PAF Pozitív Attitűd Formálás - Az emberibb egészségügyért alapítványtól kaptam meg. Változásmenedzsmentet folytattak az osztályon. Nyilván ők nem a szakmát oktatták, hanem azt mutatták meg, milyen eszközökkel vehetem rá a dolgozókat arra, hogy elfogadják a változásokat. Rengeteget beszélgettünk, majdnem egy évet készültünk arra, hogy mindenkit az új irányba lehessen terelni.
Fontos, hogy ezt nem lehet erőből átvinni az embereken. Hiába mondom például, hogy nem itathatnak cukros vizet a babákkal, ha amint kiteszem a lábam az osztályról, máris ezt teszik. Be kellett látnom, hogy a háttérben nem rosszindulat húzódik meg, hanem egy lelki folyamat, A dolgozóknak és nekem is szembe kellett ugyanis néznünk azzal, hogy éveken át folytattunk egy már nem korszerű gyakorlatot. Nem arról van szó, hogy rosszul tettük a dolgunkat, hanem arról, hogy változnak az idők, újabb szakmai ismereteink vannak, és azok mentén kell haladnunk a továbbiakban.
Nehéz és fáradalmas folyamat volt, de mostanra eljutottunk oda, hogy mindenki elfogadta a változásokat. Érezhetően jobb lett a helyzet. Régen sokszor 20-30 gyerek sírt és üvöltött egyszerre az osztályon, ha például vizit vagy fürdetés volt. Ma már alig hallunk gyereksírást, hiszen mind ott vannak az édesanyjuknál, ezáltal sokkal nyugodtabbak.
HáziPatika.com: Láthatóak-e hasonló előrelépések az ország többi egészségügyi intézményében is?
G. K.: Szeretném hangsúlyozni, hogy nem mi voltunk ez ügyben az elsők, bár igyekeztünk az összes jó gyakorlatot átvenni. Évekkel korábban is akadtak már jó kezdeményezések, a Debreceni Egyetem például hosszabb ideje élen jár ez ügyben. Összességében az látszik, hogy borzasztóan nagyok az eltérések az egyes kórházak között. Még a tavalyi évben is hallottam olyan intézményről, ahol nincs közös elhelyezésre alkalmas kórterem. Olyan példa is akad, ahol csak részben vezettek be bizonyos változásokat. Például van olyan osztály, ahol együtt lehet a baba az anyukával a szülőszobán, de nem azonnali a bőrkontaktus, hanem előbb elviszik fürdetni a kicsit. Azért ez is egy erős tabu, hogy odaadhatjuk-e véresen a gyermeket a kismamának, hagyhatjuk-e, hogy egy-két óráig így legyenek együtt. Holott több tanulmány is azt mutatja, hogy kedvezőbben alakul az újszülöttek bőr- és bélflórája, ha nincsenek egyből megfürdetve.
HáziPatika.com: Milyen tervei vannak még a jövőre nézve? Hol lehetne még javítani az osztály működését?
Ez is érdekelhet
G. K.: Szeretném, ha a nővérek részt vehetnének olyan tanfolyamokon, ahol a szoptatás segítését tanítják. Ezek nem olcsó tanfolyamok, ráadásul nem is érhetők el bármikor, de rendkívül koncentrált és hasznos tudást nyújtanak. Emellett hasznos lenne kommunikációs tréningeket is szervezni, hiszen hiába ismerik jól az osztályon dolgozók a szakmájukat, ha nem tudják megfelelően átadni a szükséges ismereteket a kismamáknak. Összességében ezeken a területeken érzek még némi lemaradást.
