Hernádi Gyula 1984-es abszurd regényében, a Frankensteinben a főszereplő Kontra Sándor is azt keresi, hogy milyen módszerrel lehetne megjósolni az egyes emberek halálának időpontját. Mivel hisz a tudományban, mesés, 300 millió dolláros örökségén felvásárolja a világ összes keselyűjét, letelepíti őket az Alföldön, majd a keselyűfarm mellett kutatólaboratóriumot építtet. Ebben kellene feltárni, hogy a kizárólag dögökkel és tetemekkel táplálkozó madár honnan tudja szinte tévedhetetlen biztonsággal megérzeni, ki mikor hal meg. Ha ez megvan, könnyen kidolgozható az előrejelző módszer.
Nem véletlen, hogy a halál pontos előrejelzésének gondolata egy kifordított valóságot ábrázoló mű tárgya lett. Saját halálát alapvetően mindenki abszurd gondolatnak érzi annak ellenére, hogy viszonylag gyorsan megtanuljuk, hogy az emberek halandók. Ám ez az esemény igen távolinak tűnik, és csak lassan közeledik az öregedéssel vagy esetleg betegségek, traumák révén.
A túlélés eszköze
Yair Dor-Ziderman, az említett tanulmány vezető szerzője az izraeli Bar Ilan Egyetemen csapatával azonban azt feltételezte, hogy amikor a saját halálunkról kezdenénk gondolkodni, agyunk valamilyen oknál fogva egyszerűen nem képes értelmezni a vég, a semmi, a teljes megsemmisülés ideáját. Ezért a kutatásuk középpontjába egy kísérletet állítottak az agy tanulási módszerének és a halál egyetemességének összehangolására.
Az agy egyfajta előrejelző gép - mondta a Live Sciencenek Dor-Ziderman, aki jelenleg az Herzliya Interdiszciplináris Központ kutatója. Az agy már meglévő információkat használ annak megjóslására, hogy mi történhet hasonló forgatókönyvek mellett a jövőben. Ez nyilvánvalóan a túlélés egyik fontos eszköze. Mivel nem kétséges, hogy egyszer mindenki meg fog halni, ezért logikus lenne, ha agyunk képes legyen megjósolni, mikor következik ez be. Csakhogy a tapasztalatok szerint ez sehogy sem működik. A tanulmány készítői ezért 24 ember bevonásával megfigyelték, hogy agyuk előrejelző mechanizmusai hogyan működnek, amikor saját halálukkal szembesülnek.
Dor-Ziderman és csapata az agyban egy speciális jelet figyelt meg, amely a meglepetést reprezentálta. Ez a jel azt mutatja, hogy az agy tanulással mintákat rögzít, és ezek alapján jósol. Például, ha megmutatnak egy személynek három képet egy narancsról, de aztán egy alma képe következik, akkor az agy meglepetésjelet fog adni, mert már megtanulta a mintát, és azt jósolta, hogy narancsot fog látni.
A NeuroImage folyóiratban már bemutatott, de hamarosan teljességében megjelenő tanulmányban is képeket mutattak az önkénteseknek, de vagy saját magukról, vagy idegenekről. A képekhez negatív tartalmú vagy a halálhoz kapcsolódó szavakat társítottak, például azt, hogy temetés vagy sír. A kutatók egyidejűleg magnetoenkefalográfia segítségével ellenőrizték az alanyok agyi aktivitását, azaz megmérték az agysejtek elektromos aktivitása által létrehozott mágneses mezőket.
Leállított előrejelzések
Miután megtanultak egy adott arcot a halál szavaihoz társítani, a résztvevőknek más arcot mutattak. A kutatók előrejelzései szerint, amikor az alanyok meglátták ezt a sorból kilógó képet, az agyuk meglepetésszignált küldött, jelezve, hogy már megtanulták a halál fogalmát összekapcsolni egy adott idegen arcával, és meglepődtek, amikor egy újabb jelent meg. Egy második tesztben a résztvevőknek saját magukról mutattak képet közvetlenül azután, hogy a halál kifejezés elhangzott. Amikor aztán egy eltérő arcról mutattak képet, az agyi aktivitásból nem lehetett kiszűrni a meglepődést. Más szavakkal, az agyuk előrejelzési mechanizmusa "meghibásodott", hiszen a tanulás útján történő rögzüléssel nem kapcsolta össze a halált saját magukkal. Ezért maradt el a meglepetés, amikor egy eltérő személy képe jelent meg a látómezejükben.
Avi Goldsteint, a cikk másik vezető szerzőjét a The Guardian idézte . "Ez arra utal, hogy meg kell védenünk magunkat a létünket érintő fenyegetésektől. Vagy tudatosan gondolkodni azon, hogy meg fogunk halni, méghozzá úgy, hogy leállítjuk a magunkról szóló előrejelzéseket, illetve az információkat más emberekkel hozzuk összefüggésbe."
Régen az emberek gyakran szembesültek a halállal. A mai modern társadalmak azonban a kutatók szerint halálfóbiásak. A betegeket kórházakban különítik el, az öregeket gondozóotthonokban, s így a halál élménye nagyon távolivá vált. Ettől persze még a halál továbbra is körülöttünk van, de amikor a saját halálunkról van szó, akkor nem frissítjük előrejelzésünket, amivel tudomásul vennénk ezt. Nem világos ugyanakkor, hogy milyen evolúciós célt szolgál ez a kivételezés - mondta Dor-Ziderman. Szerinte amikor az emberek hatalmas előrelépést téve tudatossá váltak , abban a pillanatban tudomásul vették azt is, hogy meghalnak.
Az elméleti tudósok szerint azonban a halál tudatosulása csökkentené a szaporodási készséget, mivel az emberek annyira félnének a haláltól , hogy nem vállalnák a társkereséshez szükséges kockázatokat. Tehát ahhoz, hogy kifejlesszék a tudatosság egyedülálló képességet, arra is képessé kellett válniuk, hogy tagadják a valóságot, különösen a halált.
Legjobban: