A szülés minden nő számára életre szóló élmény, amelyre igyekszik a lehető legjobban felkészülni fizikailag és lelkileg. Hogy évekkel később is szép emlékként gondolhassunk vissza rá, fontos, hogy már a terhesgondozás alatt, később pedig a szülés során kétségek nélkül rá merjük bízni magunkat a minket körülvevő és segítő szakemberekre. Vagyis az orvosokra, a szülésznőre, a bábára – tudva, hogy saját és gyermekünk élete, egészsége jó kezekben van.
Számos tényező befolyásolhatja, hogy ki milyen körülmények között hozza világra gyermekét. Eleve mindenkinek mások az igényei és az elvárásai, valamint az anyagi lehetőségei – ezek együttesen határozzák meg, milyen szolgáltatás mellett döntünk. És persze az aktuális körülmények is befolyásolhatják, hogy a szülés végül az elképzeléseink szerint alakul-e. Sokan akkor érzik magukat biztonságban, ha már a várandósság elején kiválasztják a nekik megfelelő orvost – korábbi tapasztalatok vagy ismerősök ajánlása révén –, aki aztán végigkíséri őket a szülésig akár egy állami, akár egy magánkórházban. Mások szívesen fogadják – vagy beletörődnek, mert nincs módjuk másképp dönteni – az állami ellátás keretében zajló terhesgondozást , és a lakóhelyük szerinti kórházban, ügyeletes orvosnál szülnek.
Magánkórház vs. állami ellátás: mindkettő lehet jó és rossz tapasztalat
Pusztán azért, mert valaki magánkórházban választott orvossal és szülésznővel szül, nem biztos, hogy minden szempontból jobban jár, mint aki az állami ellátást választja, esetleg arra “kényszerül”. Nem lehet és nem is érdemes általánosítani, miszerint ha állami kórházban adunk életet gyermekünknek – esetleg ügyeletben, mert nincs fogadott orvosunk –, rosszabb ellátást kapunk, mint egy magánkórházban .
A továbbiakban három nő meséli el, miért döntött az egyik vagy éppen a másik lehetőség mellett, és milyen tapasztalatokkal gazdagodott pár nap alatt. Nem szeretnénk összehasonlítani a két szektort és az azok nyújtotta lehetőségeket, mert minden történet szubjektív és egyedi. Ám a leírtak hasznosak lehetnek azok számára, akik hezitálnak, tanácstalanok, vagy egyszerűen csak szívesen olvasnak arról, ki hogyan élte meg ezt az időszakot.
Azok szülnek magánklinikán, akik minden téren megszokták és igénylik a luxust?
A magánegészségügyi ellátás valóban csak azok számára kézzelfogható lehetőség, akik megengedhetik maguknak, hogy egy-egy szolgáltatásért mélyen a zsebükbe nyúljanak. Márpedig egy szülés esetén igen mélyre kell nyúlni, mert a legolcsóbb magánkórházban is alsóhangon négy-ötszázezer forintnál kezdődik, de jellemzően inkább egymillió forint körül alakul az alapvető szolgáltatásokat tartalmazó szülési csomag . Az ár intézménytől és az egyéni igényekhez szabott szolgáltatásoktól függően felkúszhat kétmillió forintig, vagy akár afölé is. Vagyis tényleg luxusnak számít magánkórházban szülni. Ám a köztudatban máig élő tévhit ellenére nem csak azok választják ezt a lehetőséget, akik luxusra vágynak.
Judit első gyermekére készülve – kilenc éve – szembesült vele, hogy jó eséllyel egy magánkórházban fog szülni. Mivel természetes úton nem sikerült teherbe esnie, férjével meddőségi specialistához fordultak, aki az egyik, akkor még viszonylag apró, de a mesterséges megtermékenyítés területén jelentős eredményeket elérő fővárosi magánkórházban praktizált. “Nem azért szültem itt, mert mindenképpen magánkórházban akartam szülni, hanem mert speciális helyzetben voltunk. Több állami intézményt is felhívtunk, tájékozódtunk a lehetőségekről, de úgy voltunk vele, hogyha már neki kell futni a lombikprogramnak, akkor szeretnénk a lehető legjobbat kihozni a helyzetből, és olyan intézményt, illetve szakembert választani, ahol és akivel a legtöbb az esélyünk a babára. Ezt végül egy magánkórházban találtuk meg. Másfél évig jártam az orvosomhoz: ő kezdte a meddőségi kivizsgálást és ő volt az, aki később a kezeléseket is irányította. Aki mindent átlátott, és aki kizárólag ebben az intézményben dolgozott” – mesélte a Házipatika.com-nak Judit.
Magánegészségügy: mennyit kapnak az orvosok?
A nagy magánellátók árlistáját nézve sokak első gondolata, hogy az orvosok manapság a világ összes pénzét megkeresik, hiszen díjazásuk kiemelkedő. Ez általában így is van, de a vizitdíjnak meglepően kis százaléka landol a doktorok zsebében. Megnéztük, milyen arányban fedezi a számla végösszege a tényleges orvosi munkát.
Biztos, hogy szét kell választani az állami és a magánegészségügyet?
Magyarország évek óta törekszik arra, hogy szétválassza az állami és a magánegészségügyet. Az Európai Unió tagországaiban azonban változatos gyakorlatokat követnek a két szektor elkülönítése – vagy inkább összehangolása – terén. Igen eltérő szabályozások vannak érvényben például a szabad orvos- és intézményválasztást, illetve a magánorvosok jogosultságait illetően.
"Az emberek arra szavaztak, hogy az egészségügyben ne változzon semmi"
Lantos Gabriella szerint nem lesz érdemi változás az egészségügyben, mert az emberek a folyamatos leépülés ellenére a változatlanságra szavaztak. Ezért tovább fog erősödni a kétsebességes ellátás: a gazdag magyarok, akik amúgy egészségesebbek, magánklinikára mennek a kisebb betegségeikkel, míg a széles tömegek a leromlott állapotukkal, súlyos betegen az állami kórházba. Ugyanakkor jönni fog a kiegészítő biztosítás a magánegészségügyben. Interjú.
Döntését nem is bánta meg, mint mondta, a szülés pozitív élményként maradt meg benne, és neki kezdettől fogva ez volt a legfontosabb. Amellett persze, hogy jó kezekben legyenek. Elmondása szerint egyből otthonosan érezte magát a kórházban, amihez hozzájárult a családias, leginkább egy tágas lakásra emlékeztető környezet, a barátságos orvosok és szakszemélyzet. “Amíg vajúdtam, nem hallottam másik páciens hangját, a többi kismamával nem zavartuk egymást. A vajúdó szobában lévő kád mellett gyertyákat gyújtottak, olyan volt az egész, mintha otthon lennénk, a fürdőben: csak a miénk volt a helyiség. Amikor lelassult a szülés, kaptunk takarókat, hogy kényelmesen tudjunk pihenni a franciaágyon. Biztonságban éreztem magam” – mesélte. Pozitívumként élte meg azt is, hogy miután világra jött a lányuk, férjével mindketten testkontaktust alakíthattak ki vele: mindkettejük mellkasára rátették. Ott helyben, előttük mosdatták és mérték meg, esténként pedig arra is lehetőséget kaptak, hogy a csecsemős nővérrel együtt fürdessék a babát.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
“Mindent többször elismételtek, megmutattak a köldökcsonkápolástól kezdve az öltöztetésen át az elektromos mellszívó használatáig és a tápszerkészítésig. Ez nagy segítséget jelentett, mert nálunk a családban nem volt pici baba, senkit nem tudtam volna megkérni, hogy segítsen” – összegezte Judit a magánkórházban eltöltött napok előnyeit és élményeit. Mint mondta, az is sokat számított, hogy kedvesek és türelmesek voltak vele, mert ez megnyugtatóan hatott rá.
Bármi közbejöhet, semmi nincs kőbe vése
A kétgyermekes Szilvinek van összehasonlítási alapja: egy hónapja adott életet második kislányának egy magánkórházban. De mint mondta, nem azért választotta ezt a lehetőséget, mert az első szülése után elégedetlen volt az állami ellátással. “A második baba nehezen jött össze. Három évnyi próbálkozás, többszöri vetélés, műtétek és egy sikertelen külföldi lombik után döntöttünk úgy, hogy mivel a korábbi orvosomnál már nem szülhettem, az egyik magánkórházba megyünk” – osztotta meg történetét a HáziPatika oldalával Szilvi, akinek végül – miután kezelték fennálló nőgyógyászati problémáit – másodszor is sikerült természetes módon teherbe esnie.
“Habár a szülés során valószínűleg semmi komplikáció nem lett volna egy állami intézményben sem – mindkét lányom gyorsan kibújt, alig értünk be – én így éreztem magam biztonságban. Hogy magánkórházba mentünk” – hangsúlyozta. Szilvi számára a fogadott orvos, a választott szülésznő személyisége és rátermettsége is fontos szempont volt. Megnyugtatta, hogy a szoptatásnál sokat segítettek neki, többször is megnézték, megy-e neki, számos pózt megmutattak annak érdekében, hogy sikeresen táplálhassa kislányát. Első szülése után – az állami kórházban – ebben nem volt része, elmondása szerint három hónapig szenvedett a szoptatással, mire kiderült, hogy kislánya nyelve lenőtt, azért kínlódtak mindketten.
“Az első szülésnek úgy futottam neki, hogy a kórházban töltött 2-3 nap túlélhető. Nem vagyok válogatós, az például mindegy volt, hogy mit kapok enni. A szülés volt fontos, hogy jó élmény legyen. Szerencsére az lett. A választott orvosom és a szülésznő is zseniálisan tette a dolgát, egyedül a csecsemős nővérekkel nem voltam elégedett” – mesélte. Kapott ugyan támogatást, de az kevésnek bizonyult, mivel a környezetében nem élt kisbaba. Az elején azt sem tudta, hogyan fogja meg az újszülöttet, vagy mit csináljon vele, ha egész éjszaka sír. “Egy tapasztalt anyuka mutatta meg a pelenkázást, és ez nem volt olyan komfortos” – mondta hozzátéve, hogy a magánkórházban ezekre jobban odafigyeltek. Más téren viszont ott akadt rossz tapasztalata.
Mi történik, ha a fogadott orvos nem elérhető?
Mindenkinél benne van a pakliban – a magánkórházat választóknál is –, hogy a szülés jóval a kiírt időpont előtt vagy éppen után indul be, amikor a fogadott orvos szabadságon van. A sors fintora, hogy Szilvi a második lányát ugyan magánkórházban, de ügyeletben hozta világra, mivel a baba rohamtempóban érkezett, az orvosának esélye sem volt beérni. Elmondása szerint az ügyeletes orvos hozzáállása és viselkedése nem volt szimpatikus neki: amikor vele foglalkozott, nem bizonyult sem türelmesnek, sem empatikusnak. “Persze, ha az ember ügyeletben szül, minden attól függ, hogy melyik orvoshoz kerül. A különbség annyi, hogy egy magánkórházban magasabbak az ember elvárásai” – tette hozzá. Ezt leszámítva pozitív élményként maradt meg benne a második szülés és az azt követő pár nap is.
Éva kezdettől fogva egy zuglói kórházban szeretett volna szülni, ezért az ott praktizáló szülész-nőgyógyászok közül választott magának orvost – még évekkel korábban. Első gyermekével több mint egy napot vajúdott, ezért bár fogadott orvosa éppen vidéken volt, mégis időben visszaért, és a babát ő segítette világra. 2018-ban, a második gyermekénél is ez volt a terv, de mivel a vártnál korábban és gyorsabban érkezett, fogadott orvosa pedig ismét szabadságon volt, a szülésre ügyeletben került sor. “Mivel már tudtam, hogy nagyjából mire számíthatok, és mennyire fog fájni, nem ijedtem meg attól, hogy egy nálam ránézésre tíz évvel fiatalabb orvoshoz kerültem. Fogadott szülésznőm nem volt, de szerencsére egy rutinos és belevaló “lányt” kaptam, aki remekül tudott együttműködni az orvossal. Ez sokat számított” – idézte fel. Mint mondta, az ellátás minőségét és az emberi hozzáállást illetően nem tapasztalt különbséget a fogadott és az ügyeletes orvos között – bár lehet, hogy neki szerencséje volt.
Ez is érdekelhet
Arra viszont rossz szájízzel gondol vissza, hogy első gyermeke születése után ott feküdt a babával egy négyágyas kórteremben, és szorongott, hogyan fogja pelenkázni, szoptatni, merthogy órákig nem jött senki, aki ezeket megmutatta volna neki. Sokan szültek aznap, lassan jutottak el hozzá, hogy elmagyarázzák a legalapvetőbb teendőket. “Újdonsült anyaként fogalmam sem volt róla, hogy a szoptatás nem megy majd simán, vagy hogy a köldökcsonkot hogyan kell ápolni. A baba öltöztetése is félelemmel töltött el, ahogy az is, amikor sírt és nem tudtam megnyugtatni. Mindent megmutattak egyszer – a laktációs tanácsadó is felkeresett –, de valójában a tapasztaltabb szobatársam tanítgatott, mit hogyan kell csinálni” – tette hozzá. És pontosan ez az, ami miatt szívesen emlékszik vissza a kórházban töltött napokra: a közös “kínlódások”, egymás támogatása és a remek társaság felülírta a kezdeti nehézségeket. “Elég egyetlen jó szobatárs, és minden sokkal elviselhetőbbnek tűnik. A második gyermekem születése után nem volt ilyen szerencsém. Bár sok szempontból már rutinosnak számítottam, mégis lassabban és feszültebben teltek a kórházban töltött napok, mert nem volt senki, akivel őszintén beszélgethettem volna” – mondta. Mindennek ellenére ő is elégedett, mert a mindkét szülés pozitív élményként maradt meg benne.
