A DePaul Egyetem pszichológiai professzora, Joseph Ferrari szerint két különböző típusú ember van, akiknek problémája adódik a (háztartási) munkák időben befejezésével: a feladatkésleltető és a krónikus halogató. Van, aki úgy érzi, hogy már egyébként is túlterhelt, a házimunkát így végképp nem tudja ellátni. De ez még nem kirívó, mert minden ember halogat néha. Ferrari azonban figyelmeztet, hogy a krónikus halogatókkal ez az élet minden területén előfordul, és negatív hatással van az egyén egészségére és kapcsolataira. Ezt a professor elkerülési életmódnak nevezi - írja a The Atlantic magazin.
Ferrari kutatása szerint ez a leírás az emberek mintegy 20 százalékára vonatkozik. Az egyszerű feladatkésleltetők gyakrabban fordulnak elő, és általában könnyebben boldogulnak az idő kezelésével, mint krónikus társaik, ami jó hír azoknak, akiknek elsődleges problémája a házimunka halasztása. Azaz ők még nem is olyan "rossz emberek".
Döntési fáradtság
A házimunka elszánást kívánó tevékenység, hiszen szükséges, de élvezetet nem igen nyújtó feladatokat jelent. "Ezek elvégzése önkontrollt kíván, és ha már sok feladat felgyűlt egy napra, nehezebb ezt a szigort fenntartani" - mondja Roy Baumeister szociálpszichológus, a Floridai Állami Egyetem professzora. Baumeister egy vitatott elméletre utal, amelyet döntési fáradtság néven ismernek. Eszerint az emberek agya elhasználódik, ha arra van szükség, hogy folyamatosan döntéseket hozzon, ami általában a munkahelyen következik be. Ilyenkor hazaérve még néhány tányér elmosása is komoly erőfeszítést jelenthet. Csakhogy a többség nem találkozik a döntési fáradtsághoz vezető helyzettel.
A bűntudat és a szégyen jelentős részesei lehetnek a késedelemnek, s ha a halogatók elkezdik gyakorlattá tenni a piszkos edények elkerülésére irányuló vágyukat, akkor ez nagyobb morális hiányosságokra is utalhat. A szakértők azt javasolják a helyzetből való kitöréshez, hogy a feladatokat kisebb, kezelhető lépésekre kell bontani - de persze ezeket az erőfeszítéseket is megakadályozhatja, ha az érintettek aggódnak, hogy így viszont nem haladnak elég gyorsan.
Szégyenciklus
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
"Nagy problémát jelent ezeknek az emberek, hogy magukat támadják, és nem a viselkedésüket" - mondja Ferrari. Ha a késleltetők elszemélyteleníthetik a feladattal szembeni ellenkezésüket, például a porszívózás vagy a szemeteszacskó kicserélése kapcsán, akkor jobb esélyük van rá, hogy racionálisan értékelhessék a helyzetet, elkerülve a szégyenciklust, amely a negatív magatartásokat rossz szokásokká teheti. Más megoldást jelenthet, ha az utálatos dolgokat (például a házimunkát) új kontextusba helyezik, és valamilyen pozitív elemet kötnek ezekhez. Például ha valaki a rendetlenség miatt nem tud meghívni embereket, de szereti a társaságot, akkor pozitív élményként élheti meg a rendszeres összejövetelek érdekében elvégzett házimunkát vagy a közös rendrakást a "buli" végén.
E módszer alkalmazására azért lehet szükség, mert a szégyen más, mint a bűntudat. A szégyen az énre nézve rossz érzés. A bűntudat viszont a viselkedésről szól, amelyet a lelkiismeret táplál, mert valami rosszat tettünk az értékeink szerint. A szégyen az önpusztító viselkedés alapja, amely más pszichológiai tünetekhez, például dühhöz, elkerüléshez vagy függőségekhez vezet. Az önpusztító magatartás gyakran kísérlet a fájdalmas érzések enyhítésére, szabályozására, de csak nagyobb szégyenre, az önpusztító ciklus lendületbehozásához vezet. A szégyen arra indítja az embereket, hogy elrejtsenek, eltüntessenek dolgokat - amivel csak megerősítik a szégyent. Az önpusztító szokások megszüntetése érdekében cselekvésre van szükség, nemcsak akaraterőre. A romboló magatartás megváltoztatásához új, megerősítő viselkedéseket kell kipróbálni, hogy ezek helyettesítsék a nem kívánt magatartást. Az új viselkedési formák, amelyek pozitív visszacsatolást teremtenek és jutalmat jelentenek, új kapcsolatokat hoznak létre az agyban, ami lendületet és megerősítést ad a változáshoz. Azaz a javulás neurológiai szinten következik be.
Ez is érdekelhet
De a halogatásban érintettek többségénél nem ilyen súlyos a helyzet. Carol Dweck , a Stanford Egyetem kutatója arra hívja fel a figyelmet, hogy a döntési fáradtság jelensége azokat az embereket érinti erőteljesebben, akik úgy vélik, hogy nem elég erős az akaratuk, és arra számítanak, hogy a végén úgyis kudarcot vallanak. Ezért a feladatkésleltetők esetében a legjobb volna, ha elfelejtenék a feltevést, hogy ők azzal vannak megátkozva, hogy alapvetően rosszul teljesítsenek.
