"Az egész világnak kiabálok. Nem bocsátok meg senkinek!" - írta Olekszandr Irvanec az ismert ukrán költő rövid versében, amelyet a lakóhelye körül, Kijev külvárosában dúló harcok alatt írt. A The New York Times által idézett sorok kifejezik azt az általános és mélységes, forrongó keserűséget, gyűlöletet, amit az ukránok Vlagyimir Putyinnal és hadseregével szemben éreznek.
Olha Koba, egy kijevi pszichológus arról beszélt az amerikai lap szerint, hogy a harag és a gyűlölet ebben a helyzetben normális reakció, és fontos kiadni magunkból, de ezt az energiát érdemes valamilyen hasznos dologra fordítani. "Amikor az emberek örülnek az orosz katonák halálának, azzal magyarázható, hogy tudat alatt megértik: ezek a katonák többé nem lesznek képesek megölni a szeretteiket" - mondta.
Az igazságtalan agresszió és brutalitás által kiváltott gyűlölet általános érzése mögött azonban az egyes embereknek más háború okozta lelki nehézségekkel is meg kell küzdeniük. Az Ukrajinszka Pravda (Ukrán Igazság) című portálon (amelynek semmi köze az egykori szovjet Pravda című kommunista pártlaphoz) két pszichológus, Irina Juszkova és Szvitlana Rojz arról beszélt , hogyan lehet megküzdeni azzal a hihetetlen lelki nyomással, amit a háború a benne élőknek, a résztvevőknek vagy az előle menekülőknek okoz.
A túlélők bűntudata
A háborús menekültek tipikus gondolata, hogy "sikerült elmennem, és árulónak érzem magam." A túlélők bűntudata és szégyenérzete akkor jelenik meg, ha valamilyen traumatikus eseményt (bombázást, támadást vagy éppen rákot) sikeresen átvészelnek. Ezt azok is érezhetik, akik biztonságban vannak, miközben mások meghalnak a háborúban.
"A praxisomban vannak olyan páciensek, akik a szomorú események előestéjén hagyták el Ukrajnát, nyaralásra, üzleti útra vagy rokonokhoz utaztak. Aztán nem volt idejük visszatérni, mert a légteret már lezárták. Úgy érzik, hogy befolyásolhatnák a helyzetet, segíthetnének. Ez különösen igaz a 25 év feletti férfiakra" - mondta Irina Juszkova. Egy másik esetben egy négygyermekes anya Lengyelországba távozott. A legkisebb gyerek 2 éves. Ez a második alkalom, hogy költözniük kellett, mert nyolc éve Donbaszból vezetett Kijevbe az útjuk. Most viszont bűnösnek érzi magát, és szégyelli , hogy elmenekült az országból, mert nem tud segíteni. Annak ellenére érez így, hogy fő feladata saját gyermekei biztonságának megteremtése - említett két példát a pszichológus.
Szerinte ilyenkor az első és legfontosabb lépés annak a helyzetnek az elfogadása, amibe valaki belekerül. Ha többgyermekes apáról vagy anyáról van szó, akkor a fő feladatuk a család védelme, beleértve a fizikai védelmet. Onnan tudnak segíteni Ukrajnának, a katonaságnak, a rokonoknak és önkénteseknek, ahol vannak.
Bűntudatból agresszió
Amikor valaki bűnösnek érzi magát, általában tartózkodóvá és apatikussá válik. De van ennél rosszabb: amikor a túlélő bűntudata agresszióba csap át. Ez különösen akkor fordulhat elő, ha valaki közvetlen szemtanúja lesz egy traumatikus eseménynek, például egy ember halálának.
Egy német tanulmány arra jutott, hogy a túlélők tévhiteket táplálhatnak bizonyos eseményben játszott szerepükről. Ilyenkor jellemzően haragot éreznek a helyzet, a konkrét elkövető (gyilkos, megszálló) vagy akár saját maguk miatt, de ezt nem tudják kifejezni. Megpróbálják túlélni a gyászt, a bűntudatot, a szégyenérzetet, de végül poszttraumás stressz rendellenesség (PTSD) alakulhat ki náluk. A tanulmányban megvizsgált kiskorúak között minden ötödiknél tapasztaltak erre utaló jeleket, és az arány azok körében volt magasabb, akik kísérő nélkül utaztak.
A pszichológus szerint ezek az emberek idővel úgy próbálják feldolgozni kísértő emlékeiket, hogy heves érzelmi hatást kiváltó tevékenységekbe kezdenek. Például extrém sportokat űzhetnek, vagy önkénteskedhetnek, folyamatos veszélynek téve ki magukat. Ezért még háborúban is nagyon fontos szakembert találni, aki segít abban, hogy el tudják kerülni a PTSD -t - mondta Juszkova.
A túlélők bűntudatának tünetei a következők lehetnek:
- valamilyen traumatikus esemény emlékei;
- rögeszmés gondolatok az eseménnyel kapcsolatban;
- ingerlékenység és harag;
- a tehetetlenség és az összetörtség érzése;
- félelem és zavarodottság;
- a motiváció hiánya;
- alvási problémák;
- fejfájás;
- hányinger vagy hasi fájdalom;
- a közösségről való elkülönülés.
A traumatikus események után fellépő változásokat (például annak jeleit, ha valaki bünteti magát) csak egy, az érintetthez közelálló személy láthatja. Ezen változások felszámolásához pszichiáter segítségére van szükség. Háborús helyzetben vagy menekülés közben azonban nehéz eljutni egy szakemberhez. Mit tehet, aki felismeri, hogy bajban van?
Uralom a test felett
A bűntudat és szégyenérzet szorongássá, sőt pánikrohamokká alakulhat. Ezért, amikor a szorongás kezd eluralkodni, át kell venni a test irányítását. Erre jól ismert módszerek vannak a légzési technikáktól kezdve a száj kiszáradását (ami az agy számára a stressz jele) megakadályozó folyadékfogyasztásig és a fókuszált figyelem fenntartásáig. Az egyik leghatásosabb módszer az úgynevezett pillangó-gyakorlat , amely a jobb és bal agyfélteke kiegyensúlyozására szolgál. Ilyenkor a mellkason keresztbe fektetett kézzel bal kézzel a jobb vállalat és jobb kézzel a bal vállat ütögetjük felváltva, megfontolt, monoton tempóban. Ez megnyugtatja a testet, oldja a szorongást.
Juszkova elmondta: a túlélők bűntudatával küzdő embereknek ebben a helyzetben nem tanácsolják, hogy kiabáljanak vagy sírjanak , háborús körülmények között ugyanis ez katasztrófához vezethet. Háborúban nem szabad érzelmekkel operálni, csak a test és a gondolkodás feletti kontrollal. Ezért nem jó azzal másokhoz fordulni, hogy: "Hogyan érzed most magad?; Sírj, és könnyebb lesz; Engedd ki az agressziódat." A drogokat és az alkoholt is kerülni kell ilyen helyzetben, mert érzelmi zavarokat okozhatnak.
De ha megvan a test feletti uralom, akkor a gondolatok feletti irányítást is vissza kell szerezni. A célirányos tevékenységek segíthetnek ebben, például az önkéntes munka, vagy valamilyen közhasznú tevékenység (embereket szállítani, ételt főzni vagy kiosztani). Nem harcolhat mindenki fegyverrel. Van, aki a kreatív munkájával járulhat hozzá a közöség erőfeszítéseihez, mint az újságírók vagy a művészek, ahogy ezt Olekszandr Irvanec is tette.
Fontos, hogy mindenki tudatosítsa magában, hogyan birkózott meg korábban a nehéz helyzetekkel. Az egyik ember hallgat, a másik káromkodik, a harmadik elmenekül. Svetlana Rojz szerint stresszes állapotban minden reakció normális.
Legjobban: