A csámcsogás, a szörcsögés, a szürcsölés közutálatnak örvendő tevékenység. Ezeket a hangokat talán azért tartjuk visszataszítónak , mert azt tanultuk meg róluk már kiskorunkban, hogy tilos kiadni őket. De vannak, akik nem állnak meg itt, és számos másikat is besorolnak az elviselhetetlen hangok közé. Lehet ez a vakarózás hangja, az ásításé, a horkolásé vagy az egyszerű lélegzetvételé is. Sőt őrjítőnek hathat a csésze és a kanál összeütődése, az evőeszközök koccanása a tányéron, a golyóstoll kattogtatása és a számtógép billentyűzetének kopogása is. Ha ezekre vagy bármely más speciális hangra az ember erős érzelmi reakcióval válaszol, előfordulhat, hogy a mizofónia ütötte fel a fejét.
Pontosabb persze azt mondani, hogy kifejlődött, mert ez a betegség nem a bármikor aktiválódó pszichológiai problémák közé tartozik, hanem mindig gyermekkorban kezdődik, az idő előrehaladtával pedig egyre csak rosszabbá válik - írja a The Conversation. A mizofónia kifejezés szó szerint a hang gyűlöletét jelenti, és olyan neurofiziológiai állapotot jelöl, amelyben az emberek aránytalanul negatív reakciókat mutatnak bizonyos hangokra. Nem számít, hogy a betegek tisztában vannak-e vele, hogy bizonyos hangokat túlreagálnak (mellesleg többnyire tudják): reakciójuk ugyanis nem áll az irányításuk alatt.
A család az elsődleges célpont
A mizofóniában egyes kategóriák gyakoribbak, mint mások, és általában szájjal vagy étellel, lélegzéssel vagy orrhangokkal, ujj- vagy kézhangokkal kapcsolatosak. A rendellenességgel küzdők általában azt érzik, hogy a zavaró hangok sokkal nyugtalanítóbbak, ha a családtagjaik állítják elő, nem pedig idegenek. Nem csoda, ha számukra a családi étkezések különösen problémásak. A leggyakoribb mizofonikus reakció a düh, amely az enyhe bosszúságtól a szélsőséges kitörésekig terjedhet. De a betegek más erős érzelmi válaszokat is érzékelhetnek, például szorongást vagy undort. A fiziológiai válaszok között pedig megjelenik a vérnyomás és a pulzusszám emelkedése, a verejtékezés, és az izomfeszülés növekedése.
Szinte biztos, hogy valamilyen mértékig mindenki negatív választ ad egyes hangokra, például a hirtelen, hangos dördülésre vagy a nagyon magas, nagyon éles hangokra. Tipikus eset, amikor a szomszéd gyereke túl hangosan hallgatja a tuc-tuc-t, de hozzánk már csak a dübörgése érkezik meg. Ezt a jó viszony fenntartása érdekében egyszer-egyszer egy darabig hajlandóak vagyunk tolerálni, de rendszeresen semmiképpen. A mizofóniásoknak azonban nem kell stresszfokozó dübörgés ahhoz, hogy kiboruljanak: nekik elég ehhez a suttogás vagy a puha légzés érzékelése. Azaz a csendes hangok is képesek olyan lelkiállapotot előidézni bennük, mint az erőteljesek a többségben.
A kutatók megvizsgálták, hogy a mizofónia kötődik-e más ismert pszichiátriai vagy fizikai állapotokhoz. Van-e köze például a tinnitushoz (fülzúgáshoz), a rögeszmés-kényszeres rendellenességhez, étkezési rendellenességekhez vagy a poszttraumás stressz szindrómához. A bizonyítékok arra utalnak, hogy bár e betegségeknek vannak bizonyos összefüggései, ezek egyike sem képes teljesen megmagyarázni a hangokhoz kötődő tüneteket. Azaz a mizofónia önálló állapot.
Üss vagy fuss
Könnyű volna olyan tanácsot adni a mizofóniás betegeknek, hogy egyszerűen hagyják figyelmen kívül a bosszantó hangokat. Erre azonban nem képesek. Úgy tűnik, hogy a szelektív figyelem károsan befolyásolhatja a mizofonikus állapotban lévőket, különösen, ha ki vannak téve a stresszt kiváltó hangoknak. Azaz minden egyes alkalommal, amikor valaki az általa legrosszabbnak ítélt hangokhoz közelít, ezekre fog fókuszálni, és egyetlen lehetősége marad: a (harcolj vagy menekülj néven is ismert) " üss vagy fuss " reakció.
Ez az oka, hogy a betegséget vizsgáló kiterjedt kutatás szerint a mizofonikusok 29 százaléka verbálisan agresszívvá válik, amikor meghallja a zavaró hangokat, további 17 százalék pedig a hang forrására irányítja agresszióját. A minta kicsi, de 14 százalék így is arról számolt be, hogy fizikailag agresszív volt másokkal szemben, amikor meghallotta a kellemetlen hangot. A mizofonikusok azt is bevallották, hogy állapotuk negatív hatást gyakorolt az életükre, rontott a társadalmi helyzetükön, illetve a kapcsolataikon, amelyek egy része felbomlott, sőt egyesek még az életük eldobásán is gondolkodtak.
Az állapot megértése még gyermekcipőben jár. Annyit már tudnak az orvosok, hogy a betegséget valószínűleg kognitív viselkedésterápiával lehet a leghatékonyabban kezelni. De a legcélravezetőbb eljárások kidolgozásáig még hosszú út vezet.
Túlérzékeny agy
A Current Biology folyóirat tavaly már közölt egy cikket , amely a mizofóniában szenvedők agyának eltéréseit tárta fel az egészséges agyhoz képest. A betegeknél az insulában, az agy érzelmi folyamatokért felelős részében a kiváltó hangok hatására túlzottan megemelkedik a vér- és az oxigénszint. Ráadásul az agy érintett területe rendellenesen kapcsolódik az érzelmek feldolgozásában és szabályozásában érintett más agyi területekhez.
Ezt MRI-felvételek segítségével állapították meg, de a kutatók felfedezték azt is, hogy a mizofonikus hatás galvanikus válaszreakciót vált ki, azaz mérhetően megváltozik a verejtékezés miatt a bőr elektromos vezetőképessége, és felgyorsul a szívverés üteme is. Az is kiderült, hogy a mizofóniában érintettek testérzékelése különbözik a többségétől, mert sokkal érzékenyebben viszonyulnak a saját testükből érkező jelekhez. Azaz a mizofonikusok "túl élesre" vannak állítva.
Legjobban: