Ahogy manapság, úgy az ókori Rómában is egy sor újítás a hadseregből érkezett a polgári életbe. Ez az innovatív szellem tette lehetővé a kis itáliai városállamnak, hogy meglehetősen gyorsan a Földközi-tenger medencéjének, majd Európa nagy részének szuperhatalma legyen, hatalmas birodalmat hódítson meg és tartson fenn. A hódításokhoz pedig elengedhetetlen szükség volt két dologra: a hadseregre és a római kultúra exportjára. A rómaiak energiaitala, a posca (különös, hogy a magyar nyelvben a poszka éppen satnyát, véznát jelent) számos nehéz helyzetben segítette sikerre a római légiókat, mert hozzájárult a katonák állóképességének fenntartásához.
Gwynn Guilford gazdaságkutató a Quartz magazinban írt cikkében Jonathan Roth-ra, a San Jose-i Állami Egyetem történészére hivatkozva írja a poscáról, hogy elnevezése valószínűleg a görög epoxos (nagyon éles) szó torzulásával alakulhatott ki. Roth szerint Róma köztársasági középső szakaszától a katonák ellátmányához a gabonafélék, illetve alkalmanként a húsok és sajtok mellett a posca is hozzátartozott. Ez a rend évszázadokon keresztül fennmaradt a Római Birodalomban.
Nagy szomjúság és kifáradás esetére
A római katonák persze alapvetően vizet ittak. De a történetíró Plutarkhosztól tudjuk, hogy az idősebb Cato , ha a második pun háború idején (kr. e. 218-202) annyira megszomjazott a harcok során, hogy ereje elkezdte elhagyni, akkor kis ecetet kért, és bort is adott hozzá. Ez pedig rámutat, hogy miféle ital lehetett a posca. Az ital borecetet tartalmazott, amelynek nagy előnyei voltak az egyszerű vízzel szemben. Egyrészt akkoriban a bor óriási mennyiségben állt rendelkezésre, mert a római hódítások nyomán a bortermelés is mindenütt elterjedt, és természetesen a készletekhez a hadsereg is olcsón hozzáfért.
Az ital savassága és enyhe alkoholtartalma valószínűleg semlegesítette a baktériumokat, ami fogyasztását biztonságosabbá tette, mint a vizét. Ez különösen olyan területeken volt fontos (például Afrikjában), ahol a körülmények kedveztek a kórokozók elszaporodásának, vagy arra lehetett számítani, hogy az ellenség megmérgezte az ivóvízforrásokat . Ez stratégiai kérdés volt, mert köztudott, hogy a hadjáratokon általában a mikrobák sokkal nagyobb pusztítást voltak képesek végbevinni a harcosok között, mint az ellenség. Az ecet arra is alkalmas volt, hogy távol tartsa a légióktól a katonák számára a történelem során oly sokszor katasztrófát okozó, C-vitaminhiánnyal összefüggő skorbutot . A római elit számára azonban nem vont trendi poscát inni. A katonák, az alacsony néposztályok és a rabszolgák itala volt, amelyet az utcán is árultak a Római Birodalom korai éveiben. Mégis feljegyezték Hardianus császárról, aki nem mellesleg kiváló katona és hadvezér volt, hogy a posca volt a kedvenc itala.
Posca a Bibliában
A posca feltűnik a Bibliában is. Jézus Krisztusnak már a kereszten a Golgotán szolgáló katonák felajánlanak egy ecettel vagy talán poscával átitatott szivacsot , amelyet egy nádszálra tűzve nyújtottak fel neki. Talán az volt a céljuk, hogy ezzel könnyítsék a megpróbáltatásait vagy enyhítsék fájdalmait. De miután megkóstolta, Jézus elutasította az italt.
Hogy az antik posca íze milyen lehetett, csak találgathatjuk. Az biztos a fennmaradt irodalmi emlékek alapján, hogy a receptben víz, esetenként vörösbor és borecet szerepelt, de az arányok nem világosak. Valószínűleg mással is ízesítették, de ez nem egyértelmű, mert nem maradt fenn a birodalom idejéből római poscarecept. A bizánci görög orvosok azonban lejegyezték a hatodik és hetedik században, hogy az olcsó borhelyettesítőnek számító, ízletes és "hashajtó" posca különféle magvakat (például köményt, édesköményt, zellermagot), ánizst, kakukkfüvet és sót tartalmaz.
Ez pedig már elég közel van ahhoz, ahogy a mai sportitalok receptjei összeállnak. Folyadék, szénhidrát, élénkítőszerek és só, amelyek a dehidratáció megszüntetéséről és az izzadás miatt elveszített ásványi anyagok pótlásáról gondoskodnak. Egy teljes felszerelésben menetelő vagy harcoló katona tevékenysége pedig meglehetősen izzasztó feladat volt.
Készíthetünk-e poscát?
Gwynn Guilford két receptet is közread, amelyet a római ételek mai rajongóitól gyűjtött be, de mindenkinek saját felelőssége, hogy kísérletezik-e az elfogyasztásukkal vagy saját receptekkel. Az egyik receptben 2 evőkanál vörösborecet, 250 ml víz és 1 evőkanál méz adja a keveréket. Az elkészítésnél a mézet először a mikrohullámú sütőben körülbelül 20 másodperc alatt meg kell olvasztani, majd hozzáadni a vízhez, és elkeverni. Aztán mehet hozzá a borecet. A másik recept sokkal merészebb. Ebben a posca 3,75 deci vörösborecet, 1,25 deci méz, 1 evőkanál őrölt koriandermag és 1 liter víz keverékeként áll össze. Ebben is fel kell forrósítani a mézet, majd hagyni kell lehűlni a bekeverés előtt. Illetve a kész italból a koriendermagok törmelékét ki kell szűrni.
Legjobban: