A világon széles körben termesztett növények közül egyik sem titokzatosabb, mint az édesburgonya. Közép- és Dél-Amerika őshonos népeinek hosszú nemzedékei nőttek fel batátára alapuló gazdaságokban. Európa akkor fedezte fel, amikor Kolumbusz Kristóf megérkezett a Karib-térségbe. A XVIII. században James Cook kapitány azonban újra felfedezte az édesburgonyát, csakhogy a Föld egy másik zugában, a polinéziai szigeteken. Az európai felfedezők később aztán Óceániában mindenütt belebotlottak Hawaiitól Új-Guineáig.
A növény globális elterjedése előtt teljesen tanácstalanul álltak a tudósok. Hogyan lehetséges az édesburgonya leszármazása egyetlen vad őstől, majd ilyen széles területen való elterjedése? Talán ismeretlen felfedezők szállították el Dél-Amerikából a számtalan csendes-óceáni szigetre? Erre a kérdésre sokáig nem volt válasz, mígnem a Current Biologyben a minap megjelent cikk arra a következtetésre nem jutott genetikai vizsgálatok alapján, hogy a növény globális hódításához semmi közük az embereknek.
A mezőgazdasági szakemberek azonban nem nyugodtak meg a tanulmánytól, sőt a New York Times idézi Logan J. Kistlert, a Smithsonian Intézet régészeti genetikai és régészeti botanikai kurátorát, aki szerint az új elemzés nem oldja meg az ügyet, és alternatív magyarázatok is az asztalon maradtak, mert a dolgozat nem állapítja meg, hogy pontosan hol nemesítették, tették mezőgazdasági használatra alkalmassá az édesburgonyát, illetve mikor érkezett meg a Csendes-óceáni térségbe.
Hatalmas tápérték, gazdag múlt
Az édesburgonya , az Ipomoea batatas az egyik legértékesebb növény a világon, amely több tápanyagot állít elő egységnyi mezőgazdasági területen, mint bármely más alapvető termény, és ezért évszázadokon keresztül volt képes fenntartani emberi közösségeket. A tudósok számos elméletet dolgoztak ki széles körű elterjedésének magyarázatára. Néhányan úgy gondolják, hogy az összes édesburgonya Amerikából származik, és Kolumbusz útját követően az európaiak terjesztették el a gyarmataikon, például a Fülöp-szigeteken, a csendes-óceáni szigetlakók pedig onnan vitték tovább a növényeket. Mint kiderült azonban, a csendes-óceáni szigeteken már több generáció óta termesztették a növényt, mire az európaiak megjelentek. Az egyik polinéziai szigeten a régészek például 700 évesnél is régebbi édesburgonyamaradványokat találtak.
Egy radikálisan eltérő hipotézis is kialakult. Eszerint a csendes-óceáni szigetekről Amerikáig hajózó polinézek - akik a nyílt tengeri navigáció mestereinek számítottak - szerezték meg az édesburgonyát és vitték haza jóval Kolumbusz érkezése előtt. A bizonyítékot egy véletlen egybeesés szolgáltatja: Peruban egyes őslakosok az édesburgonyát cumarának hívják, az új-zélandi őslakosok szerint a növény neve pedig majdnem ugyanaz, kumara. A dél-amerikai és a csendes-óceáni térség közötti potenciális kapcsolat elméletét Thor Heyerdahl híres 1947-es útja ihlette, amikor a Kon-Tiki balsafatutaj fedélzetén a norvég tudós sikeresen elhajózott Peruból a Tahititől mintegy 760 kilométerre található Raroia atollig.
Genetikai bizonyítékok
A genetikai bizonyítékok csak bonyolultabbá tették a képet. Megvizsgálva a növény DNS-ét, néhány kutató arra a következtetésre jutott, hogy az édesburgonya csak egy vad őstől származhat, míg más tanulmányok szerint a történelem két különböző pontján indult el a leszármazás. Utóbbi elképzelések szerint a dél-amerikaiak nemesítették ki az édesburgonyát, amelyet a polinézek megszereztek. A közép-amerikaiak aztán másodszor is nekifogtak a nemesítésnek, az eredményeképp előállt növénnyel pedig később az európaiak is találkoztak.
A rejtély megvilágítására aztán elkészült a korábban már említett tanulmány - az édes burgonya DNS-ének legnagyobb felmérése. És nagyon más következtetésekre jutott, mint a korábbi elméletek szerzői. "Teljesen egyértelmű bizonyítékot találtunk rá, hogy az édesburgonya természetes úton érkezhetett a Csendes-óceáni térségbe" - mondta Pablo Muñoz-Rodríguez, az Oxfordi Egyetem botanikusa a New York Timesnak. Úgy véli, hogy a vadon élő növények több ezer mérföldre utaztak a Csendes-óceánon anélkül, hogy emberi segítségre lett volna szükségük.
Csak egy maradt
Muñoz-Rodríguez és munkatársai világszerte végiglátogatták a múzeumokat és herbáriumokat, hogy az édesburgonyafajtákat és vadon élő rokonaikat feltérképezzék. A kutatók erőteljes DNS-szekvenálási technológiát alkalmaztak, hogy több genetikai anyagot nyerjenek ki a növényekből, mint a korábbi vizsgálatok. Kutatásuk csak egyetlen vadon élő növényt mutatott ki, amely az összes édesburgonya őse. Az Ipomoea batatas legközelebbi vadon élő rokona egy gyomnövény, az Ipomoea trifida , amely a Karib-térségben fordul elő. Ennek sápadt lila virága éppen olyan, mint az édesburgonyáé. A méretes, ízletes gumó helyett azonban csak egy ceruzavastagságú gyökeret növeszt, amelyet nem lehet megenni Muñoz-Rodríguez szerint. A tudósok kiszámították, hogy az édesburgonya őse az Ipomoea trifidától legalább 800 ezer évvel ezelőtt vált le. Az azonban továbbra is rejtély, hogy a batáta mikor és milyen úton érkezett meg a csendes-óceáni szigetvilágba.
Legjobban: