„A magánegészségügyre sok szempontból szükség van. Egyrészt vannak, akik számára fontosak azok a ’hotelszolgáltatások’, amiket nyújtani tud, ilyen például a szebb környezet vagy a több törődés. Másrészt a magánszolgáltató az esetek nagy részében gyorsabban, rugalmasabban reagál a változásokra. Hogy egy abszolút mai példát mondjak: a hálapénz megszűnésével a szülészeti ellátás eddigi rendszere felborult, a magánegészségügy azonban abban a pillanatban reagált és megnövelte a szülészeti kapacitását. Ez az állami ellátásban nem menne. Azt ugyanakkor tudomásul kell venni, hogy a magánegészségügy soha nem fogja tudni ellátni a teljes spektrumot, így a közfinanszírozott egészségügy karbantartása azoknak is érdeke, akik a jelenlegi egészségügyi problémáikat magánszolgáltatónál kezeltetik” – nyilatkozta a HáziPatika.com-nak Lénárd Rita, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) alelnöke.
Van, ami a magánszolgáltatónak sem éri meg
Kezdjük is mindjárt a sürgősségi ellátással. A MOK alelnöke szerint nem feltétlenül a 24 órás jelenlét biztosítása a probléma, ezt számos magánegészségügyi szolgáltatónál megvalósították már. Inkább az, hogy ha történik egy komolyabb baleset – például koponyasérülés –, vagy a beteg szívrohamot kap, akkor olyan infrastruktúrát, diagnosztikát és rendkívül képzett specialistákat igényel az ellátása, amit a magánszektorban nem lehet – nem éri meg – biztosítani.
A sürgősségi betegellátó rendszer része a mentőszolgálat is, amelynek megfelelő működtetéséhez szintén szükségesek az állami keretek. „Más országokban van arra példa, hogy a nagyobb, ügyeleti rendszert is kiépítő magánkórházak a saját területükön vagy a hozzájuk tartozó betegek számára fenntartanak mentőt, amely végszükség esetén kimegy, ha valaki az állapota miatt nem képes eljutni az intézményhez. Ez azonban korántsem nyújt olyan kiterjedt, széles körű, folyamatos és viszonylag gyors ellátást, mint az állami forrásokból finanszírozott mentőszolgálat.”
A magánegészségügy fontos korlátai közé tartozik még, hogy nem tud hosszú távú ellátást biztosítani. Sőt, mint azt Lénárd kiemelte, nem is akar, hiszen olyan sokba kerülne a fenntartása, hogy nem érné meg a szolgáltatóknak. Tehát nemcsak a kereslet hiánya a probléma, vagyis az, hogy nagyon kevés az olyan beteg, aki saját zsebből tudná állni a több hónapos kórházi ellátást. „Hagyományos értelemben vett fekvőbetegrészleg nincs a magánszektorban, inkább egyfajta szállodaszerű fekvőrészleget tartanak fent a nagyon drága műtétek – például csípőműtétek – és a szülések miatt. Ez azt jelenti, hogy az ötcsillagos szállodai környezethez adnak hozzá orvostechnológiát, infrastruktúrát, és egy speciálisan képzett személyzetet a maximum pár napos ellátásra.”
Az alelnök arról is beszélt, hogy egyre modernebb, és ebből kifolyólag rendkívül költséges technológiákat, módszereket alkalmaznak az egészségügyben, amelyeket csak egy olyan, szolidaritáson alapuló, nagy kockázatközösség képes finanszírozni, mint az állami ellátás. Az onkológiában például már robotsebészeti beavatkozásra is van lehetőség, ami nagyon drága, de ha csak azt nézzük, hogy a sokkal korábban bevezetett biológiai terápiák is – amiket egyebek mellett autoimmun betegségek esetén alkalmaznak – mennyibe kerülnek, akkor nem túlzás kijelenteni, hogy ezeknek a technológiáknak az alkalmazása óriási kihívást jelent.
Az egészséges egyensúly a kulcs
A magánegészségügy mellett tehát nagy szükség van a
közfinanszírozott egészségügyre is, ám ahhoz, hogy a két terület megfelelően
tudjon egymás mellett létezni, egy egészséges egyensúly kialakítására kell
törekedni. Mint azt Lénárd elmondta, ennek megvalósítására többféle
elképzelés is létezik. „Az a beteg, aki elmegy egy magánszolgáltatóhoz, és
pénzért kezelteti magát, minden hónapban fizeti a tb-t is. Járna neki ingyen
szakrendelés, műtét stb., csak nem tudja elérni, ezért fordul a
magánszolgáltatóhoz. Jó megoldás lehetne tehát, hogy ha az állami hozzáférés
nehezített vagy elégtelen, azaz ha nagyon hosszú a várólista, és ez már az
egészségünket is veszélyeztetheti, az állam – természetesen meghatározott
szakmai protokoll szerint – kifizetne egy részt a magánellátás árából, legyen
az csípőműtét vagy szűrővizsgálat. Ez azt jelentené, hogy elismeri a
magánegészségügy létjogosultságát, és együttműködik vele.”
Magánegészségügy: mennyit kapnak az orvosok?
A nagy magánellátók árlistáját nézve sokak első gondolata, hogy az orvosok manapság a világ összes pénzét megkeresik, hiszen díjazásuk kiemelkedő. Ez általában így is van, de a vizitdíjnak meglepően kis százaléka landol a doktorok zsebében. Megnéztük, milyen arányban fedezi a számla végösszege a tényleges orvosi munkát.
Biztos, hogy szét kell választani az állami és a magánegészségügyet?
Magyarország évek óta törekszik arra, hogy szétválassza az állami és a magánegészségügyet. Az Európai Unió tagországaiban azonban változatos gyakorlatokat követnek a két szektor elkülönítése – vagy inkább összehangolása – terén. Igen eltérő szabályozások vannak érvényben például a szabad orvos- és intézményválasztást, illetve a magánorvosok jogosultságait illetően.
"Az emberek arra szavaztak, hogy az egészségügyben ne változzon semmi"
Lantos Gabriella szerint nem lesz érdemi változás az egészségügyben, mert az emberek a folyamatos leépülés ellenére a változatlanságra szavaztak. Ezért tovább fog erősödni a kétsebességes ellátás: a gazdag magyarok, akik amúgy egészségesebbek, magánklinikára mennek a kisebb betegségeikkel, míg a széles tömegek a leromlott állapotukkal, súlyos betegen az állami kórházba. Ugyanakkor jönni fog a kiegészítő biztosítás a magánegészségügyben. Interjú.
A MOK alelnöke ezzel kapcsolatban kiemelte a rendszerátalakítás, a centralizálás fontosságát. Szerinte ugyanis nem tartható fent, hogy azt a kevés egészségügyi szakembert, aki elérhető itthon, rengeteg különböző intézménybe osztjuk szét. „Van ilyen törekvés, a városi kórházakat besorolták a megyei kórházak alá, de egyelőre csak adminisztratív vonatkozásban, így az intézmények továbbra is súlyos szakemberhiánnyal küzdenek. Kevesebb, de központosított és mindennel jól felszerelt kórházakba kell centralizálni az ellátást.”
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Arra a kérdésre, hogy mi a véleménye, megvalósul-e bármi is a jövőben a szükséges változtatások közül, Lénárd úgy felelt: szándék kérdése. „A rendszerváltás óta senki nem nyúlt hozzá az egészségégügyi rendszerhez, egyik kormány sem tette rendbe. Ezért volt történelmi lépés – főleg vírushelyzetben – a hálapénz betiltása és a jelentős orvosbéremelés. Önmagában azonban ez nem elég. Ahogy ez a torz ösztönző, vagyis a hálapénz kiesett, az egész rendszerben változások történtek, megszűntek az eddigi ’szürke’ betegutak: átalakult a humánerőforrás szerkezete, a szakemberek munkahelye, prioritása. Az orvosok már nem biztos, hogy vállalnak túlórát, ahogy azt sem, hogy 2-3-4 helyre szaladgálnak rendelni. Ez azonban rávilágított arra, hogy a működő orvoslétszám korántsem olyan jó, mint ahogy azt eddig hitték. Ezért kell az egész egészségügyi rendszert átalakítani, amihez viszont nem bátorság, hanem egyenesen vakmerőség kell” – szögezte le a szakember, aki ettől függetlenül reménykedik abban, hogy a kormány – látva a hiányokat – most már tényleg belefog az egészségügyet érintő változtatásokba.
