Egyre több olyan szolgáltató jelenik meg a piacon, amely a genetikai örökségünk alapján megmondja, hogy honnan, milyen népcsoportból származunk, illetve mekkora esélyünk van a szív- és érrendszeri megbetegedésekre, a rákra vagy idősebb korunkban az Alzheimer-kórra, netán öröklött kódunk miatt spárgaszagú-e a vizeletünk.
A genetikai egészségprofilunk ismerete segíthet, hogy optimalizáljuk a viselkedésünket és az életmódunkat, azaz minimálisra csökkentsük a kockázatainkat. Ha tudjuk például, hogy esetünkben magas a szív- és érrendszeri problémák kockázata, talán lemondunk a dohányzásról, rendszeresebben mozgunk, körültekintően táplálkozunk, és kerüljük a stresszt. Másrészt a fenyegető betegség tudata akár krónikus stressz előidézője lehet, ami nem csak közvetlenül rombolja az egészségüket, hanem hatással lehet munkahelyi, társadalmi és családi kapcsolatainkra is, ami miatt másodlagos stresszterhelést is kaphatunk.
Mire képes a meggyőződés?
A genetikai teszten való részvétel tehát korántsem olyan könnyed móka, mint némely hirdetés állítja - írja a OneZero tudományos és technológiai blog. A Stanford Egyetem egyik kutatócsoportja közvetlenül megvizsgálta a kérdést. A 116 ember DNS-ét úgy szekvenálták, hogy megértsék a fizikai terheléshez kapcsolódó kockázati profiljukat, elsősorban a CREB1 néven ismert gén alapján. A magas kockázatú CREB1 genotípusú embereknek, szemben a védő CREB1 genotípusúakkal, jellemzően gyengébb az aerob kapacitásuk, és gondot okoz nekik, hogy előnyt kovácsoljanak maguknak a testedzésből. Ezért a kutatók a résztvevőket e genotípusok szerinti csoportokra osztották.
A kutatók megpróbálták megérteni, hogy a genetikai kockázatokról való nézeteink és ismereteink hogyan befolyásolhatják magatartásukat. Ennek érdekében egy manipulációt alkalmaztak. Mindegyik genotípuscsoport tagjainak véletlenszerűen elmondták, hogy a vizsgálatban résztvevők fele a magas kockázatú genotípusba tartozik, a másik fele pedig a védő genotípusba . Természetesen ez magában foglalja a résztvevők egy részének ideiglenes megtévesztését, hiszen van, akinek azt mondták, hogy kockázatos a genotípusa, pedig ez nem volt igaz. A kísérlet végén aztán mindenkit tájékoztattak a valós helyzetéről.
Az derült ki, hogy függetlenül a valódi genetikai profiljuktól, azok az emberek, akik azt az információt kapták, hogy magas kockázatú a genotípusuk, hittek abban, hogy gyengébb az edzési képességük, mint azoké, akik a védő genotípusba tartoznak. Emiatt elkezdtek aggódni, és kevesebb gondot fordítottak fizikai egészségükre. Ahhoz, hogy láthatóvá váljon a hiedelmek befolyása a tényleges viselkedésre, mindenki futópados teszten esett át mind a genetikai kockázataikról szóló tájékoztatás előtt, mind pedig azt követően. Ez lehetővé tette a kutatók számára, hogy megmérjék az egyes személyek fizikai teljesítményét a két időpontban.
Azok az emberek, akiknek azt mondták, hogy védő genotípusuk volt, nem mutattak változást, ugyanolyan volt az aerob kapacitásuk a manipuláció előtt és után. De, akik azt hitték, hogy a magas kockázatú genotípusba tartoznak, nehezebben teljesítették a második edzést. A terheléses vizsgálat utolsó, legkeményebb igénybevételét jelentő percében ezek az emberek elértek egy teljesítményplafont, míg azok, akik meggyőződésük szerint a védő genotípusba tartoztak, mind a kiindulási, mind a manipuláció utáni teszten képesek voltak magukat keményebben hajtani.
Ráadásul a "magas kockázatú" csoportba tartozó embereknél csökkent az állóképesség is, átlagosan 22 másodperccel korábban megálltak a futópadon a kiinduló teljesítményükhöz képest. A másik csoport viszont ugyanazt a kitartást mutatta mindkét méréskor. Ráadásul utóbbiak úgy érezték, hogy jobban teljesítettek, mint az első alkalommal. Ezt az elégedettséget a kockázattal szembesülők nem tapasztalták.
Ez más génekre is vonatkozik?
Annak bizonyítására, hogy ezek a hatások az adott kísérlet konstrukciója következtében jelennek meg, a kutatók egy második kísérletet is végrehajtottak. Ezúttal az elhízással kapcsolatos gént, az FTO-t célozták meg . A magas kockázatú FTO-genotípus az étkezés utáni alacsonyabb telítettség érzéssel, és az étvágyhoz kapcsolódó agyterületek erősebb aktivitásával függ össze, amikor az élelmiszerek képeit nézzük. A résztvevőket ezúttal is genetikai tesztek alapján különítették el magas kockázatú és védő FTO genotípusuk alapján. Illetve az emberek felének elmondták a valódi genotípusukat, míg a többiekkel elhitették, hogy ellentétes genotípusuk van. Aztán egyszerűen arra kérték őket, hogy fogyasszanak el egy ételt a manipulálásuk előtt és után. Így megvizsgálhatták, hogy a résztvevők milyen eltérően reagáltak az étkezésükre, miután a meggyőződésük megváltozott.
A pozitív elvárások produktív gondolkodásmódra indítanak, a negatív elvárások pedig pesszimistákká tehetnek bennünket az egészségünkkel, fittségünket és az önkontrollt tekintve. A meggyőzéses manipulációk ugyanis ismét hatékonynak bizonyultak, mert akiknek azt mondták, hogy magasabb kockázatúak a védő genotípusba tartozóknál, jobban aggódtak amiatt, hogy képesek-e kontrollálni az éhségüket. Az első kísérlet résztvevőihez hasonlóan az emberek testi funkciói fizikailag megváltoztak hiedelmüknek és elvárásuknak megfelelően, és szubjektív tapasztalataik is ugyanazt a mintát rajzolták fel. A védelmi meggyőződésű emberek az étkezés után jobban érzik magukat, függetlenül attól, hogy milyen volt a valódi genotípusuk.
Mit jelent mindez?
Nem csak a rövidtávú kutatások hoztak az imént bemutatotthoz hasonló eredményeket. Egy hosszabb távú kutatás során az emberek Alzheimer-kórhoz kapcsolódó kockázatának ismeretét és annak viselkedésükre gyakorolt hatását követte nyomon . Kísértetiesen hasonló eredményeket kaptak. Akik úgy gondolták, hogy magas a kockázatuk, a memória tesztekben rosszabbul teljesítettek, és az emlékezőképességüket sokkal szigorúbban ítélték meg, mint azok, akik soha nem tudtak a saját magas kockázatú genotípusukról.
A tanulmányok számos eredménye arra mutat, hogy az emberek meggyőződése a genotípusukról mélyebb hatást gyakorolt a magatartásukra, mint maguk e genotípusok, legalábbis rövid távon. Arról van szó, hogy a természet ugyan kiosztotta nekünk a kártyalapokat, de azokkal mi játszunk. Ebben benne van a hit által meghatározott placebo és nocebo hatás is.
Ahogy a technológia egyre jobban felfedheti a személyes identitásainkkal kapcsolatos mélyebb tényeket, meg kell vizsgálnunk, hogy mit akarunk tudni és mit nem. Néha a túl sok információ a szándékainkkal ellentétes hatást válthat ki, még akár káros is lehet. A statisztikai kockázattal és a biológiai determinizmussal kapcsolatos hamis intuícióink azt jelentik, hogy genetikai sebezhetőségeink megismerése esetén öntudatlanul úgy cselekszünk, mintha ezek már működésben is lennének. Emiatt ha nem kontrolláljuk kellőképpen magunkat, a önmagunk legrosszabb ellenségei is lehetünk. Vannak tehát dolgok, amiket tényleg felesleges bolygatni, akárki akármit is mond.
Legjobban: