Az első pakolások, tapaszok persze jelentősen eltértek a ma alkalmazottaktól, hiszen akkoriban gyógynövények agyagba, sárba kevert elegyét alkalmazták. De mégis jó szolgálatot tettek, mert (jó esetben, és a gyógyítók szándéka szerint) hatóanyagot juttattak a sebbe, elszigetelték további fertőzésektől, és felszívták a váladákot. A tapaszok igen gyakori összetevője az olaj volt, amely bizonyos védelmet nyújt a fertőzése ellen, ugyanis a baktériumok fejlődésének nem kedvez az olajos környzet, ráadásul az olaj segíthet megakadályozni, hogy a kötés a sebhez tapadjon. A sumérok viszont gyógysöröket (legalább 19 félét) használtak a sebek kezelésére. A legelterjedtebb sebkezelő anyag az méz volt, amely Görögországtól Egyiptomon át Indiáig mindenhol felbukkant, s ma is használják orvosi célra előkészített változatait.
A görögök jöttek rá a tisztaság fontosságára, s azt ajánlották, hogy a sebet forralt vízzel mossák ki, de ecetet és bort is használtak. A görögök tettek először különbséget a friss, a már hegedő és a nem gyógyuló, krónikus sebek között. Az orvostudomány azonban csak a 18. században kezdte a műtéti beavatkozásokat és a sebészetet az orvostudomány különálló és elismert ágaként kezelni. A 19. században az antiszeptikus technikák elterjedése nagy áttörést hozott, s az antibiotikumok bevezetése segített a fertőzések visszaszorításában és a halálozás csökkentésében.
Sebkezelési forradalmak
A sebkezelés igazi forradalma azonban a 20. században következett be az orvostudomány és a gyógyszerészet hatalmas fejlődésével. Ma már se szeri se száma a sebgyógyulást segtő termékeknek, amelyek egy része a legközöségesebb üzletekben is beszerezhető. A legmodernebb kötszerek olyan anyagokat tartalmaznak, amelyek erősen nedvszívóak, például alginátok, habok vagy karboxi-metil-cellulóz. Vannak a környezetet teljesen elszigetelő és félig illékony kötszerek. Elérhetők a növekedési faktorokat tartalmazó kötszerek, a fejlett mézalapú kötszerek és a hipoklórsav alapú tisztítószerek. De felhasználnak biomérnöki eszközökkel előállított szöveteket, a negatív nyomásos terápiá t, magas nyomásos oxigénterápiát, amelyek megváltoztatták a krónikus sebek kezelésének módját.
Most pedig itt a következő fejezet, azzal, hogy megérkeztek az okos kötések. A massachusettsi Tufts Egyetemen egy csapat mérnök olyan kevesebb mint 3 milliméter vastag rugalmas kötést fejlesztett ki, amely aktívan figyeli a krónikus sebeket, majd az adott sérülés gyógyulását segítő specifikus hatóanyagot juttat a sebbe szükség szerint. "A rugalmas elektronika megjelenése miatt új módszereket alkalmazhattunk a kötszerek kialakításánál. A kötések az orvostudomány kezdete óta elég keveset változtak, s mi egyszerűen csak a modern technológiát alkalmazzuk ebben az ősi művészetben, abban a reményben, hogy javítani tudunk a kezelés hatékonyságán azokban az esetekben, amikor az eddigi módszerek nem vezettek eredményre" - mondta Sameer Sonkusale, a Tufts Egyetem mérnöki karának professzora, az okos kötés egyik megalkotója.
Intelligens kötések
A Small folyóiratban ismertetett kutatás - ha sikeresen szerepel a módszer klinikai környezetben is - a kötszerek alkalmazásának jövőjét egészen átalakíthatja. Ez ugyanis fontos előrelépés lehet a nehezen kezelhető sebek, például égési sérülések vagy cukorbetegség miatt kialakuló fekélyek gyógyításában. Az intelligens kötések pH és hőmérséklet érzékelőket tartalmaznak, amelyek alkalmasak a sebgyógyulás elsődleges markereinek mérésére. A sebgyógyuláshoz a pH-értéknek optimális esetben az 5,5-6,5-os tartományba kell esnie, míg a nem gyógyuló sebek pH-értéke 6,5 fölött van. A sebes felületen megemelkedett hőmérséklet azt jelzi, hogy gyulladás alakult ki, és a seb nem gyógyul. A csapat elkészített egy olyan prototípust is, amely figyeli az oxigenizációt is, jelezve, hogy a seb optimálisan gyógyul-e.
A kötésérzékelő valós idejű adatai egy mikroprocesszor segítségével leolvashatóak, ami aztán kiadhatja az utasítást az antibiotikum helyzetnek megfelelő adagolására, s ezzel jobb feltételeket teremt a seb gyógyulására. A Tufts Egyetem okos kötszerei előtt álló következő lépés, hogy klinikai környezetben is bemutatkozzanak, s humán alkalmazás során is igazolják veszélytelenségüket és gyógyító képességüket.