Hosszú várólisták, rosszabb kórházi körülmények és egyre nagyobb betegelégedetlenség - a többségnek leginkább ez jut az eszébe, ha az államilag finanszírozott egészségügyre gondol. Egy tavaly év végén készült felmérés eredményei csak megerősítik mindezt - a megkérdezettek többségének valóban lesújtó véleménye az állami ellátásról.
A GKI Gazdaságkutató által készített felmérés szerint a 18 és 60 év közöttieknek csupán a negyede elégedett az állami egészségüggyel. A megkérdezetteknek az orvosokkal, ápolókkal nincs bajuk, azt azonban nem érzik, hogy az állami rendelőkben a beteg lenne a legfontosabb. Elégedettek viszont a háziorvosokkal, míg a szak- és kórházi orvosokkal már nem.
Ezek után nem meglepő, hogy a megkérdezettek mintegy fele kész lenne fizetni a magánellátásért a társadalombiztosító által finanszírozott helyett. Közülük 27 százalék azért tenné ezt, mert jobbnak látja a magánellátás minőségét, 24 százalékuk úgy gondolja, hogy abban az esetben ő választhatja meg, mikor is menjen el orvoshoz vagy éppenséggel azért, mert így jutna elég idő a kivizsgálásra. Vannak, akik nem fordulnának - 56 százalék - magánorvoshoz, és azt is megindokolták, hogy miért nem. Leginkább azért nem, mert már így is fizeti a tb-t, a maradék 35 százalék pedig nem tudná kifizetni a magánorvoslást.
Van, amikor az állami a nyerő...
Érdekes tény, hogy vannak helyzetek, amikor szinte kizárólag csak az állami ellátás jöhet szóba. Az állami kórházakat részesítjük előnybe például közvetlen életveszélynél, családgondozásnál, a kötelező védőoltásoknál és szűrővizsgálatoknál – derül ki az egészségügyi pénztár nyilvántartásából. Nem szívesen fizetünk üzemi baleseteknél, foglalkozási megbetegedéseknél, rutinszerű ellátásoknál, járó- és fekvőbeteg, illetve az ügyeleti ellátásban, ahogy a rehabilitációért sem.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Az pedig szinte természetes, hogy a drága kezeléseknél - például kemoterápia vagy külföldi gyógyszerekkel történő kezelés - is a tb-re támaszkodunk.
...és van, amikor a magán!
Nem túlzás azt állítani, hogy néhány szakterületnél szinte megfigyelhető a már említett "berögződés", csak itt éppen fordítva: inkább mélyen a zsebünkbe nyúlunk, mintsem az "ingyenes ellátásra" hagyatkoznánk.
Az egyik legjobb példa talán a nőgyógyászati rendelés, itt kifejezetten elterjedt az, hogy szívesebben megyünk magánrendelésre. De hasonló a helyzet a pszichés/pszichiátriai betegségeknél is - míg az állami rendelésen öt perc után felírnak valami gyógyszert, a magánrendelőben van esély arra, hogy valami más terápiát ajánlanak a bajunkra. De például a kötelező céges vizsgálatokat is leginkább a magánklinikák végzik el.
Szakmai tudás és színvonal
A magánklinikákon dolgozó orvosok elsöprő többsége az állami intézmények egyikében is praktizál, a kétfajta rendelő között tehát a szakmai felkészültség szempontjából nincs sok különbség. Mégis gyakran és sokak által hangoztatott érv, hogy miközben az állami egészségügyi ellátás egyre kiszámíthatatlanabb, a magánorvosok színvonalas szolgáltatásokat nyújtanak - és a magas árért cserében a körülmények is jobbak.
A színvonal és "garanciális munka" megítélését talán a fogászati kezeléseknél tudjuk leginkább "lemérni". A magánrendeléseken folyó kezelésekre az orvos garanciát vállal, amelynek érvényessége rendelőnként változik, de általában egy év.
A magánrendelőkben minden beavatkozásért az árlistában meghatározott térítést kell fizetnünk, míg az állami rendelőben sokszor azzal sem vagyunk tisztában, milyen beavatkozás támogatott, és miért kell fizetnünk.
