Az utóbbi években sok vizsgálat bizonyította, hogy a hipertónia hatékony kezelése következtében mind a halálozás, mind a súlyos komplikációk száma szignifikánsan csökkent. Tény azonban, hogy a kezelt hipertóniásokban a szövődmények gyakorisága nagyobb, mint a normális vérnyomásúakban és ez arra utal, hogy a kezelés még sok tekintetben nem megfelelő, a kezelt betegek vérnyomása általában nem éri el a normális szintet.
Ennek oka részben, hogy az adott beteg számára nem megfelelően kiválasztott, nem a legjobb hatékonyságú gyógyszert alkalmazzák, de nagymértékben az is hozzájárul, hogy a terápiás együttműködésünk (compliance) nem elegendő. Utóbbit igen jelentősen javíthatja a ritkábban (naponta egy alkalommal) történő gyógyszerszedés és a gyógyszerek mellékhatásainak csökkenése.
Ugyanakkor a legtöbbünk azt gondolja, hogy a gyógyszerek szedése rontja az életminőséget és - a depressziótól az impotenciáig terjedő - súlyos mellékhatásokhoz vezet, és ezen félelmek miatt nem szedjük rendszeresen a gyógyszert. Kétségtelenül nincs mellékhatás nélküli gyógyszer, de vizsgálatok kimutatták, hogy a vérnyomáscsökkentő gyógyszerek használata esetén mellékhatások csak 5-10%-ban fordulnak elő. Emellett az elérhető gyógyszerek sokfélesége ma lehetőséget ad az orvosoknak, hogy minden esetben a legmegfelelőbb, egyénre szabott kezelést válasszák. Az orvos döntésében segítséget nyújtanak az orvos-szakmai irányelvek is. Most ismerkedjünk meg két, kevésbé ismert gyógyszercsoporttal , amelyek leginkább gyógyszerkombinációk részeként kerülnek alkalmazásra.
Alfa-1-blokkolók
E gyógyszercsoport tagjai - a béta-blokkolókhoz hasonlóan - szintén a perifériás szimpatikus idegrendszeren keresztül fejtik ki hatásukat, csak más receptorokon hatnak. Az alfa-receptorok (érzékelő testecskék) főleg a kis arteriolák összehúzódásáért felelősek. Ezen gyógyszercsoport tagjai az erekben található alfa1-receptorokat gátolják, megakadályozzák, hogy az adrenalin, noradrenalin hatását kifejtse. Ennek következtében a kis artériák és a vénák tágulatát hozzák létre, így a szisztémás érellenállás csökkentésével vérnyomáscsökkenést eredményeznek. Emellett ezek a hatóanyagok a prosztatában lévő lévő alfa1-receptorokat is blokkolják, így jóindulatú prosztatatúltengés kezelésére is alkalmasak.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Úgy tűnik továbbá, hogy az alfa-blokkolóknak kedvező hatásuk van a vérzsírokra, metabolikus szindrómában szenvedő betegeknek különösen előnyös az alkalmazásuk.
Mint minden gyógyszernek ezeknek is van mellékhatása. Egyik legjelentősebb az ortosztatikus hipotóniát okozó hatás, azaz a vérnyomás hirtelen csökkenése a test álló helyzetbe kerülésekor. Ezen szereknek a vérnyomáscsökkentő hatékonyságuk mérsékelt, ezért elsősorban kombinált terápiában használatosak.
Centrálisan ható vérnyomáscsökkentő gyógyszerek (imidazolinreceptor-agonisták)
Ez a csoport az egyik legérdekesebb csoportja a ma elérhető vérnyomáscsökkentő gyógyszereknek. A központi idegrendszert szabályozók modern képviselői újabban kerültek forgalomba. Ezek nem a periférián, hanem az agytörzsben a vérnyomás-szabályozás központjában hatnak. Az idegrendszer fokozott aktivitásának csökkentése útján hatásosan mérséklik a vérnyomást.
Az imidazolinreceptor-agonisták speciális kötődnek az idegsejteken és hatásukra csökken a központi és perifériás szimpatikus aktivitás. Gátolják az erek összehúzódását kiváltó idegi impulzusokat, az erek összehúzódó képessége ily módon csökken. Másodlagosan csökkentik a renin-angiotenzin-aldoszteron rendszer aktivitását. Direkt, de enyhe diuretikus és nátriumürítést fokozó hatásuk is van. A fő hatás tehát a szimpatikus aktivitás csökkentése, ennek megfelelően kis mértékben csökkentik a szívfrekvenciát.
Ebbe a csoportba tartozó készítmények pozitívan befolyásolják a metabolikus (anyagcsere-) zavarokat, amelyek gyakran társulnak a hipertóniával. Fokozzák a szövetek inzulinérzékenységét, ami fontos elhízott vagy diabéteszes hipertóniás betegeknél.
E gyógyszerek a hipertóniás betegek széles köre számára ajánlottak, főleg elhízás, cukorbetegség, asztma, a zsíranyagcsere zavara és mérsékelt veseelégtelenség fennállása esetén.
Az ebbe a csoportba tartozó gyógyszerek az enyhe és mérsékelt hipertónia kezelésében használatosak, elsősorban kombinációs terápia részeként; de indokolt esetben a szakmai ajánlásnak megfelelően első választandó szerként is alkalmazhatók.
Általában jól tolerálhatók, a központi idegrendszeri hatásnak köszönhetően enyhe szájszárazság, alvászavar, alkalmazásuk alatt felléphet.
