A mobilos játék valóban forradalminak tűnik, hiszen sikerült rengeteg olyan embert is az utcára csábítania, akik amúgy naphosszat a kanapén feküdtek. De mi is ez a játék tulajdonképpen? Dióhéjban Pokémonokat, azaz zsebszörnyeket kell elfogni, ezek a lények egy, a telefon GPS-ét használó térképen jelennek meg véletlenszerűen.
De miért ilyen sikeres a játék? Nos, egyrészt sokak számára nosztalgia, hiszen gyerekkorukban is meghatározó volt a Pokémon , de az igazi ok, hogy a játék pontosan ugyanúgy hat az agyra, mint a kábítószerek: a jutalomközpontot stimulálja.
Elan Barenholtz, a Florida Atlantic Egyetem agykutató központjának professzora úgy véli, hogy a kiterjesztett és virtuális valóság olyan veszélyes úton indította el az embereket, ami sokkal jutalmazóbb, mint a való élet.
Az, hogy egy videojáték az agy jutalomközpontjával van összefüggésben, nem újdonság, korábban rengetegen riogattak a számítógépes és konzoljátékok veszélyeivel, igaz mára a kutatók rájöttek, hogy óriási potenciált jelentenek az ilyen programok, egyes egyetemeken már előnyt jelent, ha valaki bizonyos típusú játékokkal sokat játszott.
Az olyan játékok, mint a Pokémon Go, azonban átléptek a tévé képernyőjén vagy a számítógép monitorán követett programokon, hiszen míg ott a játékosok többnyire tisztában voltak vele, hogy csak egy programot indítottak el, addig a kiterjesztett valóságon alapuló szoftverek már kicsit elmossák a határokat. Legalábbis így véli Barenholtz.
Nem véletlen, hogy hirtelen milliók keltek útra, s valóságos helyszíneken igyekeznek virtuális szörnyecskéket begyűjteni, mert egy újfajta stimuláció éri őket, és ez tényleg rendkívül addiktív lehet. A folyamat kissé az illuzionisták műsorára hasonlít. Ugyan valahol mélyen minden játékos tisztában van vele, hogy ami történik csak káprázat, nem a valóság része, az agyunk mégis hajlamos valóságnak kezelni ezt a fajta virtualitást is.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
A Pokémon Go sikere jól mutatja, hogy a valóságot nem csak az agyunkkal, de testünk többi részével, és a környezetünkkel együtt fogadjuk be és értelmezzük. Egy könyv vagy egy film soha nem nyújthat olyan élményt, mint egy játék, amihez mozdulni kell, és részben a valóságban történik. Azt, hogy ez a dolog jó-e vagy sem, majd az élet megmondja.
Ha a dologból kihagyjuk a pszichológiát, tulajdonképpen leginkább a laboratóriumi patkányok és az útvesztők kapcsolata jellemzi legjobban azt, amit a virtuális valóságon alapuló játékok nyújtanak. Az agy hippokampusz részében található, navigációért felelős neuronok másképpen reagálnak a különböző helyekre: az egyik sejt válaszol, ha a patkány az útvesztő egyik pontján tartózkodik, a másik helyen pedig egy másik sejt lép működésbe, ezzel gyakorlatilag a környezet mentális térképét készíti el.
Barenholtz szerint az a baj a Pokémon Go-val, amit egy új világ kezdetének tart, hogy az csak stimulálja az agy jutalomközpontját. Valójában a dolgok nem lesznek jobbak, de az agyunk mégis úgy érzékeli. Ez pedig olyan negatív utópiához vezethet, amilyenről már nem egy sci-fi adott elrettentő példát.
Ez is érdekelhet
Forrás: businessinsider.com
