Nagy árat fizetnek a dohányzó kismamák

A passzív dohányzás súlyos magatartás- és egészségügyi problémákhoz vezethet, állapította meg két különböző tanulmány, amelyek a Pediatrics nevű gyermekgyógyászati szaklap oldalain jelentek meg.

A passzív dohányzásról közismert, hogy tüdőbetegségeket, asztmát, fülfertőzéseket és bölcsőhalált is okozhat. Ezen túlmenően a terhesség alatti dohányzásról azt is megállapították már, hogy több pszichológiai panaszt idézhet elő a születendő gyermeknél, mint például a figyelemzavarral járó ADHD-t, a régebben hiperaktivitásként ismert tünetegyüttest vagy antiszociális viselkedést.

A Bristoli Egyetem munkatársa, Dr. Marie-Jo Briton és kollégái egy brit és egy brazil több éven keresztül folytatott kutatás eredményeit vizsgálták meg ahhoz, hogy alaposabb képet kaphassanak a passzív dohányzás és a későbbi panaszok kialakulása közötti összefüggésekről.

Leszokás a dohányzásrólA kutatók megállapították, hogy a terhesség alatt is dohányzó anyák gyermekeinél 4 éves korukra sokkal nagyobb mértékben voltak megállapíthatóak a hiperaktivitás ismertetőjegyei, mint kortársaiknál, azaz gyakran voltak problémáik kortársaikkal, rosszul viselkedtek, agresszívan viszonyultak társaikhoz, vagy hazudtak és csaltak. Ugyanakkor a gyerekek érzelmi szinten egyáltalán nem számítottak problémásabbnak, mint más hasonló korú gyerekek.

A dohányzó anyukák gyermekeinél a brit minták alapján 16 százalékos, a brazil minták alapján pedig 29 százalékos esélye volt annak, hogy a gyermeknél az említett pszichés problémák kialakulnak. Amennyiben az anya terhesség alatti dohányzásához más tényezők is párosultak, mint, például dohányzó apa, a szülők esetleges pszichológiai eredetű panaszai, akkor az összefüggés már csak a viselkedési problémákkal összefüggésben lehetett kimutatni a várandósan elszívott cigaretták hatását, de ebben az esetben a kockázati tényező akár 82 százalékot is kitehetett.

Animáció: HáziPatika.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +15 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt borult idő várható, reggel, délelőtt csak délnyugaton, délután már inkább az ország északkeleti felén vékonyodhat, szakadozhat a felhőzet. Számottevő csapadék nem várható, de szitálás, gyenge eső akár több helyen is előfordulhat. Az Észak-Dunántúlon fordulhatnak elő élénk, erős lökések északnyugati irányból. A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 19 fok között valószínű. Késő estére 9 és 14 fok közé csökken a hőmérséklet. A térségünk fölé helyeződő ciklon miatt továbbra is mind a hideg-, mind pedig a melegfrontra érzékenyek szervezetét megterheli az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra