A demencia is nagyobb veszélyt jelent, ha így születik a gyerek

A 2,5 kilónál kisebb újszülöttet világra hozó nőknél nagyobb valószínűséggel lesznek memória- és gondolkodási problémák a későbbi életszakaszokban.

Különös összefüggésre hívta fel a figyelmet egy frissen publikált amerikai tanulmány: mint kiderült, nagyobb arányban alakulnak ki memóriazavarok, illetve demencia azoknál a nőknél, akik 2,5 kilónál kisebb csecsemőt hoznak világra. Ezzel ugyanakkor a kutatók nem azt állapították meg, hogy egy kis súlyú csecsemő születése memória- és gondolkodási problémákat okoz, inkább az a valószínű, hogy hasonló folyamatok válthatják ki a mentális zavarok egy részét, illetve a gyermekek kisebb súllyal születését - írja a Science Daily.

A tanulmányban 15 323 nőt vontak be, mindegyikük legalább egy gyermeknek életet adott. Közülük 1224 anyának, vagyis 8 százalékuknak született legalább egy gyermeke 2,5 kilónál kisebb súllyal. Mindenki kitöltött egy kérdőívet, amelyben rákérdeztek a terhességi szövődményeikre, a szüés menetére, az újszülött súlyára és több más információt is begyűjtöttek. Ezután el kellett végezniük egy sor tesztet is, amellyel a kognitív képességeiket mérték fel, a memóriájuktól a figyelmükig. 

Átlagosan az alacsony súllyal szülő nők pontszáma 0,06-tal alacsonyabb volt a sebesség- és figyelemteszteknél, és 0,05 a tanulási és munkamemória teszteknél azokhoz képest, akik normális súlyú gyermeket hoztak világra. Minél kisebb súlyú gyermeket hozott világra egy nő, annál alacsonyabb pontszámokat ért el a teszten.

A kutatók szerint további tanulmányokra van szükség ahhoz, hogy feltárják a kis súllyal szülés, illetve a különböző mentális zavarok közötti kapcsolatokat.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +15 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt borult idő várható, reggel, délelőtt csak délnyugaton, délután már inkább az ország északkeleti felén vékonyodhat, szakadozhat a felhőzet. Számottevő csapadék nem várható, de szitálás, gyenge eső akár több helyen is előfordulhat. Az Észak-Dunántúlon fordulhatnak elő élénk, erős lökések északnyugati irányból. A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 19 fok között valószínű. Késő estére 9 és 14 fok közé csökken a hőmérséklet. A térségünk fölé helyeződő ciklon miatt továbbra is mind a hideg-, mind pedig a melegfrontra érzékenyek szervezetét megterheli az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra