Szeptember 28-án hunyt el Karsai Dániel, és jelenleg kérdéses, hogy miképp folytatódik az általa kezdett harc, de várhatóan nem marad nyom nélkül. Aki ült valaha csontvázzá soványodott, daganatos betegségben szenvedő, szeretett személy mellett az ágyban, vagy végignézte, hogyan lesz beszéd- és mozgásképtelen egy rokona, az átérezheti, hogy a méltó halál kérdése milyen kiemelt súllyal bír.
Kevesen vannak, akik el tudják mondani mások – akár széles nyilvánosság előtt –, milyen az, amikor „testbe zárva” léteznek, és megszűnik a valós kapcsolatuk
a külvilággal. Hallanak, látnak, és nem
tudnak reagálni. Egy egészséges ember számára nehéz elképzelni ezt az élethelyzetet - ezért hatalmas jelentőségű Karsai Dániel különösen hiteles kiállása az eutanázia mellett.
A több országban bevezetett eljárás, vagy az asszisztált öngyilkosság lehetősége sok ember számára biztosítja a megnyugtató és békés távozás lehetőségét.
Mit nevezünk eutanáziának?
A gyógyíthatatlan
beteg halálának, a beteg kívánságára vagy beleegyezésével
történő (aktív vagy passzív) meggyorsítása, illetve a páciens részéről
szükségtelennek tartott orvosi beavatkozásról való tudatos lemondás: ez az eutanázia. A
legtöbb országban törvénybe ütközik, és börtönbüntetést vonhat
maga után. Az alábbi típusai ismertek:
Önkéntes: Az eutanáziát az érintett beleegyezéssel hajtják végre. Az önkéntes eutanázia jelenleg legális Ausztráliában, Belgiumban, Kanadában, Kolumbiában, Luxemburgban, Hollandiában, Spanyolországban, Svájcban és Új-Zélandon, valamint az Egyesült Államok néhány államában.
Nem önkéntes: Ha az eutanáziát olyan személyen hajtják végre, aki aktuális egészségi állapota miatt nem tudja beleegyezését adni. Ebben a helyzetben a döntést egy másik, arra feljogosított személy hozza meg az egyén nevében.
<span>Passzív és aktív eutanázia </span>
Az alkalmazott eljárás módja szerint kétféle eutanázia létezik.
A passzív forma az, amikor az életfenntartó kezeléseket visszatartják. Ha az orvos növekvő dózisú erős fájdalomcsillapító gyógyszereket, például ópiátokat ír fel, az végül halálos lehet a betegre nézve.
Aktív eutanáziáról akkor beszélünk, amikor
egy személy közvetlen beavatkozással (saját kezűleg) meggyorsítja vagy előidézi
egy másik személy halálának bekövetkeztét, annak vagy gondviselőjének tényleges,
esetleg feltételezett kívánságára.
Asszisztált öngyilkosságnak
azt nevezik, amely során valaki gyógyszeres
segítséget kap, hogy véget vessen saját életének. Ilyenkor általában az
orvos által segített öngyilkosságról van szó - a szakember felírja a halálos gyógyszeradagot.
Az asszisztált öngyilkosság bizonyos országokban legális, természetesen
szabályozott körülmények között. Többek között Kubában,
Kolumbiában, Ausztriában, Belgiumban, Kanadában, Németországban, Luxemburgban, Hollandiában, Új-Zélandon, Portugáliában, Spanyolországban, Svájcban, az
Egyesült Államok egyes részein és Ausztráliában.
Mindkét fogalom (az eutanázia és az asszisztált öngyilkosság) a halálhoz való jog fogalma alá tartozik. A halálhoz való jog az a meggyőződés, hogy az embereknek joguk van meghalni, akár az öngyilkosság, akár az eutanázia különböző formái, akár az életmentő orvosi kezelés elutasítása miatt.
„Nem adok halálos szert senkinek, aki kérte”
Az emberiség történelme során bizonyos időkben bevett gyakorlat volt a „jó halál”. Az orvos számára ez azt jelentette, hogy együttérzően gondoskodik a betegről, enyhíti a fájdalmat és a szenvedést. Az ókor orvosai azonban akár a beteg halálát is okozhatták. Hippokratész esküje (Kr. e. 500) volt az első próbálkozás arra, hogy meghatározzák az orvosi gyakorlatot irányító etikai elveket. Ebben az orvost gyógyítóként határozzák meg, elutasítva a halál kiváltójának szerepét. Ugyan a hippokratészi esküt ma is elmondják a frissen végzett orvosok, szövegét átalakították a mai kor elvárásai szerint. (Jelenleg Pakisztán az egyetlen ország, ahol még változatlan formában mondják el az orvosok a hippokratészi szöveget.)
Az eredeti eskü szövege többek között a következő mondatot is tartalmazta:
„Nem adok halálos szert senkinek, aki kérte, és nem teszek erre vonatkozó javaslatot.”
A halálhoz való jog
mozgalma a múlt század második felében kezdődött Európában,
Hollandia rendelkezik a legszélesebb körű gyakorlati tapasztalattal e területen. Ott az önkéntes eutanázia és
az orvosok által segített öngyilkosság 2002 óta törvényes, de a bíróságok már 1984
óta engedélyezték eseti szinten.
A modern, nyugati
kultúrában a fájdalmat és a szenvedést gyalázatosnak és méltatlannak tekintik,
és ragaszkodnak ahhoz, hogy ezeket bármilyen eszközzel megállítsák. Noha az indíttatás, hogy valaki méltón távozhasson az
életből és ne kínok között, akár a családja számára hosszú évtizedek gondoskodását
kívánó tehetetlen állapotban, érthető szándék, ugyanakkor számos
ellenérv felhozható. Legtöbbször vallási érvekkel, az élet szentségére való hivatkozás merül fel.
Mellette
A választás szabadsága: A jogvédők azzal érvelnek, hogy egy személynek meg kell hagyni a lehetőséget a döntésre.
Méltóság: Mindenki számára biztosítani kell a méltó halálhoz való jogot.
Közvetlen érintettek: Sokan, akik szemtanúi mások lassú halálának, úgy gondolják, hogy meg kell engedni az asszisztált halál lehetőségét.
Életminőség: Csak a beteg tudja igazán, hogyan érzi magát, és hogy a betegséggel valamint az elhúzódó halállal kapcsolatos fizikai és érzelmi fájdalmak milyen hatással vannak az életminőségére.
Ellene
Az orvos szerepe: Előfordulhat, hogy az orvosok nem hajlandók kompromisszumot kötni szakmai szerepükben, különösen a Hippokratészi eskü fényében.
Erkölcsi és vallási érvek: Számos vallás az eutanáziát a gyilkosság egy formájának tekinti, és erkölcsileg elfogadhatatlannak tartja.
A beteg kompetenciája: Az eutanázia csak akkor önkéntes, ha a beteg mentálisan ép, tisztán érti a rendelkezésre álló lehetőségeket és következményeket, és képes kifejezni a szándékát.
Lehetséges felépülés: Olykor a beteg minden észérv ellenére felépülhet.
Palliatív (életvégi) ellátás lehetősége: A megfelelő ellátás szükségtelenné teheti az eutanáziát. A palliatív ellátás során az a cél, hogy a beteg szenvedést okozó tüneteit minél inkább csökkentsék, és a lehető legjobb életminőséget érjék el.
Hogyan zajlik valójában az eutanázia?
Azokban az
országokban, ahol engedélyezett az eutanázia vagy az asszisztált öngyilkosság
bármely formája, jól körülhatárolt feltételrendszer alapján születik meg a
döntés az érintett haláláról.
Az aktív eutanázia általában gyógyszeres kezelést takar. Egy átmeneti elbódítást, altatást követően adják be a halált okozó szert.
A passzív eutanázia akkor következik be, amikor a beteg meghal, mert az orvosok vagy nem tesznek meg valamit, ami a beteg életben tartásához szükséges, vagy abbahagyják a beteg életben tartásához szükséges tevékenységeket. Vagyis:
- kikapcsolják az életfenntartó gépeket;
- nem végzik el az élethosszabbító műtétet;
- nem adják tovább az élethosszabbításhoz szükséges gyógyszereket.
A mai napig sok vita
van nemcsak a politika, társadalom, de az orvosok között is a témában.
A palliatív ellátás rendszerében a betegre nem
úgy tekintenek, mintha közeledne a halála, hanem az adott pillanatban szeretnék
a lehető leghatékonyabban csökkenteni a szenvedését. Ha ez az ellátási forma
kiszélesedhetne, nagyobb egészségpolitikai és társadalmi megbecsülést kapna,
számtalan esetben nyújthatna segítséget a családok és betegek számára.
Hazánkban Karsai Dániel küzdelmének fényében több közvélemény-kutatást is tartottak a kérdésről.
A Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet által 2023 novemberében elvégzett mérés szerint a magyar lakosság kétharmada támogatja az eutanáziát, ezen belül 47% az aktív formát is. Az eutanázia kérdésével kapcsolatban a nők, a harminc év felettiek, az iskolázottabbak, a nagyobb településen élők az elfogadóbbak.
Ez is érdekelheti
Várhatóan Magyarországon folytatódik még a vita.
Legjobban: