A felmérések szerint az egészségügyben dolgozókat, az ápolókat veszélyezteti a legjobban a depresszió, a kiégés, valamint a hosszú távú munkahelyi stressz miatt kialakuló krónikus betegségek. A munkájukra gyakran minimális visszajelzést sem kapnak, emberi életek múlhatnak minden döntésükön, rengeteget dolgoznak, mindezt megalázóan kevés pénzért. A munkájuk pedig jóval összetettebb, mint azt gondoljuk, és azt, amit minden nap csinálnak, nagyon kevesen képesek vállalni.
“Találnék-e megfelelő szavakat, egy Ápolónő blog írója.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Az ápolók azonban tisztában vannak a veszélyekkel, ennek ellenére újra és újra munkába mennek és életeket mentenek meg, az orvosokkal és egyéb egészségügyi dolgozókkal szorosan együttműködve. Ennek oka – többek között – talán az elképesztő hivatástudat és a hit az emberi jóságban, segítőkészségben.
Mint ahogyan az Ápolónő blog szerzője írja egy bejegyzésében: “...jogos a kérdés, hogyan tudunk 10, 20 vagy még több éve a pályán maradni? Talán azért, mert minden nehézség ellenére szeretjük a hivatásunkat, benne az embereket, és valószínűleg arra születtünk, hogy őket szolgáljuk. S valahol elrejtve mégis megtalálható egy boldog mosoly, pár kedves szó, egy mindent elmondó időnként könnyes tekintet , mely gyakran a hála, a köszönet jelének megnyilvánulása irántunk. Valamint nem utolsó sorban ott vannak a mindent elfeledtető sikerélmények, mikor egy beteg még gyengén ugyan, de mégis mosolyogva, gyógyultan távozik.”
Ez is érdekelhet
