Szívinfarktus során a szív oxigénigénye meghaladja azt a kínálatot, amellyel az erek képesek kiszolgálni. Ez a szívizmok elhalásához vezet, amelynek mértéke az infarktus súlyosságával egyenlő. Fontos, hogy a tüneteket időben észleljük, és orvoshoz forduljunk. A vizsgálat első szakaszában a páciens vérnyomását mérik meg, amely szapora pulzust jelezhet, de ez még nem egyértelmű jele az infarktusnak. Pontos diagnózis az alábbi módszerekkel születhet.
Elektrokardiográfia
Az EKG-val az elhalt izomszövet méretéről és elhelyezkedéséről kaphat képet az orvos
Elektrokardiográfiára, röviden EKG-ra azért van szükség, hogy az elhalt izomszövet méretéről és elhelyezkedéséről pontos képet kaphassanak az orvosok. A szívinfarktushoz társulhatnak továbbá szívritmuszavarok is, melynek veszélyét szintén ezzel a vizsgálattal lehet felmérni.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Enzimvizsgálatok
A szívizom elhalását a vérben lévő enzimek is jelzik, így az infarktus gyanúját követően enzimvizsgálatot végezhetnek. A vizsgálat alatt például a kreatinin-foszfokináz és a tejsav-dehidrogenáz jelenlétét keresik a vérben.
Echokardiográfia
Az echokardiográfia a szív ultrahangos vizsgálatát jelenti, ezzel feltérképezhetőek az itt kialakult, kóros eltérések - trombózis, szívburokban lévő folyadék vagy a szívburok daganatai. Elsősorban az infarktus következményeinek vizsgálatára használják.
Szívkatéterezés
Az eljárás során egy csövet vezetnek be a comb fő artériáján keresztül a koszorúerek szájadékához. Koszorúérbetegség, illetve érszűkület vizsgálata céljából végez el az orvos szívkatéterezést, illetve szívinfarktus esetén vérrögoldó gyógyszert adagolnak ilyen módon. Ez esetben létfontosságú az idő, hiszen ha az infarktust követő hat órán belül el tudják végezni a beavatkozást, azzal jelentősen leredukálhatják a szívizom elhalásának mértékét, vagy akár teljesen meg is előzhetik azt.
Legjobban: