C sete Balázs péri bútorasztalos talán magának sem vallotta be, mennyire meggyűlölte mobiltelefonjának hangját. A készülék tavaly még egy hétköznapi telefon volt csupán, arra szolgált, hogy hazaszóljon, ha egy kicsit elhúzódik a munka a műhelyben. Most vészjelző. Legyenek bármilyen zajosak is a gépek, a férfi mindig észreveszi, ha keresik. Mintha egyenesen az idegvégződéseiben csörögne. A gyomra gombóccá ugrik, a szíve meglódul, még a hangja is bereked, ahogy fölveszi.
Az utóbbi fél évben előfordult néhányszor, hogy azért keresték, mert a kisfia nem lélegzett. Pumpálni kellett a mellkasát, hogy szusszanjon már egyet. Olyankor csapot-papot hátrahagyva rohant haza. Akkor is, ha éppen valakinek a lakásán szerelték össze az egyedi rendelésre gyártott szekrényt, kollégáját a félkész bútorral odahagyva vitte a cég autóját. Volt, amikor Mosonmagyaróváron hagyta ott a tisztelt megrendelőt a milliós szekrénykollekció szanaszét heverő darabjaival.
Utóbb bocsánatot kért. Az üzemvezetővel jó fél éve tisztázta: ha megcsörren a telefonja, mennie kell. Ha ez nem elfogadható, keres másik céget. De a főnök azt mondta, megérti. Neki is van gyereke.
Csete Balázsék Győrtől tizenhárom kilométerre, Péren laknak, ahol a férfi gyermekkora telt. Feleségével, Rezler Katalinnal a városban ismerkedtek meg, a fiatalasszony a Tesco áruház eladója volt. Házasságkötésük után a péri főutcán vásároltak egy átalakításra szoruló parasztházat, amelyet részben felújítottak, részben átalakítottak, bár a munka máig nem fejeződött be. Nincs pénzük már a folytatáshoz. Sem kedvük.
A fiatal párból 2005. november 4-én lett kisgyermekes család. Ádám erős, egészséges kisfiú volt. Nem egészen egyévesen lábra állt, és elindult. Másfél évesen érthető szavakat mondott, szinte mindent megértett, és sok mindenre válaszolni is tudott. Csete Balázs büszke volt a fiára.
A gyermek most kétéves és négy hónapos. Nem tud egyedül felülni, gyakorlatilag elfelejtett beszélni. Alig tagolt hangokat ad, ha sír, keservesen nyüszít. Ha fogják a kezét, lábujjhegyen lépkedve jár. Eljut az ágytól a szekrényig, ahol a játékai vannak. Bal kezével rámutat valamire, olykor meg is fogja. Játszani csak az anyja ölében tud.
Bő fél évvel ezelőtt kezdődött. Egyik nap arra lettek figyelmesek, hogy a fiúcska nem mozgatja a jobb kezét. A győri kórházban azt mondták, agydaganat, amit sürgősen műteni kell, egy hét múlva már talán késő lenne. Hát akkor műtsék gyorsan, mondták a szülők. Amikor az operációba beleegyező nyilatkozatot elé tolták, Csete Balázs először gondolt arra, az apai felelősség talán mást is jelent, mint békés családi otthont teremteni vagy játékot vásárolni egy csillogó szemű kisfiúnak.
Mit csinált a műtét órái alatt, utólag nem tudta felidézni. Bent volt a kórházban, talán a folyosón járkált. De az is lehet, hogy valami újságot bámult üres tekintettel a váróban. Az a délután egész egyszerűen kiesett az életéből.
Az orvosok utóbb azt mondták, az agydaganat nagyon ritka ilyen kicsi gyermeknél, készüljenek a legrosszabbra. Igaz, Bécsben volt egy hasonlóan beteg kisfiú, aki felépült. Később hozzátették, hogy a bécsi kisfiú sugárkezelést is kapott, ami végleg kiirtotta a műtét után esetleg megmaradt daganatos sejteket. De sugárkezelés csak három és fél évesnél idősebb gyermeknél alkalmazható, a kisebbek nem bírják ki. Maradandó károsodás nélkül semmiképpen.
De az is lehet, hogy ezt már a budapesti klinikán mondták. Csete Balázs emlékei között keverednek a hónapok és a kórházak. Az első műtét után új daganat képződött a kis Ádám fejében. Tavasztól őszig több mint három hónapot töltöttek fővárosi kórházakban, de közben magánorvoshoz is jártak. Ádám heteken át az Amerikai úti kórházban feküdt, majd egy időre a Tűzoltó utcai klinika gyermekosztá-lyára is beköltöztek vele.
Csete Balázs a fővárosban töltött hónapokra fizetés nélküli szabadságot kért. A gyermekosztályon a szomszéd ágyon volt egy négyéves forma kisfiú, akinek rák volt a hasában. Az orvosok napra pontosan megmondták, mikor fog meghalni. A péri asztalos rettegve várta, mikor fogja félrevonni őt is valamelyik orvos. Közben megdöbbenve látta, hogy a hozzá hasonló szülők hogyan hagyják magukra az övéhez hasonló korú gyermeküket a kórházban. Ő nem tudta. Ha csak kiment az épületből, már vibráltak az idegei, hátha éppen akkor történik valami a fiával.
A sírás hangja beitta magát az idegeibe. A gyermekosztályon acélos idegzetű nővérek szúrták a gyerekeket, Csete Balázs úgy emlékszik, mintha mindennap mindenkitől vért vettek volna. Ádámnak mindenesetre nem maradt ép vénája sem a karjában, sem a lábában. Végül mesterséges csövet kötöttek egy mellkasi vénába, hogy be tudják adni a gyógyszereket.
Azután jött a második agyműtét, majd a kemoterápia. Ehhez egy kis csövet ültettek be a gyerek fejébe, azon keresztül injekciózták. A férfi döbbenten látta, hogy a fejbe adott injekciók hogyan mérgezik a gyerekét. A fiúcska napról napra rosszabbul lett. Elfelejtett beszélni. Odalett a mozgáskoordinációja. Epilepsziás rohamok törtek rá, olykor lélegeztetőgépre kellett kötni. Amikor kicsit jobban lett, jött az orvos a következő injekcióval. A terápia első szakasza után azt mondták, várnak néhány hetet, amíg javul egy kicsit a vérképe, azután majd megkezdik a másfél évig tartó terápia második szakaszát. Csete Balázs fia fáradt szemeibe nézve arra gondolt, nem szabadna engedni, hogy még tovább bántsák ezt a pici embert. Akkor azt mondta, szó sem lehet újabb injekciókról. Közben vibrált valami a gyomrában. Az orvos azt felelte, majd meglátják, milyen eredményt hoznak a későbbi vizsgálatok, és hazaengedte őket a kórházból.
A zárójelentésre azt írták, Ádámot kielégítő állapotban adták haza.
Csete Balázs számos orvossal beszélt. Volt, aki azt javasolta, kezdjenek el pénzt gyűjteni az őssejtbeültetésre, az körülbelül ötmillió forint, más azt mondta, a beültetés végzetes lehet, ha csak egyetlen rákos sejt is túlélte a beavatkozást. A péri asztalos ekkor rákról írott könyveket vásárolt, de hiába kínozta magát az orvosi szakkifejezésekkel, nem kapott választ a kérdéseire. Közben újra munkába állt, mert a kezelések korábban elképzelhetetlen költségekbe sodorták őket. Miután autójuk nincs, a gyermeket betegszállító mentő viszi az éppen esedékes vizsgálatokra. Ha kórházba kell rohanniuk, rokonokat riasztanak az autóért.
Egy ismerősük javaslatára megkeresték a Daganatos Gyermekekért Alapítványt, ahol segítséget ígértek Ádám gyógykezeléséhez. Karácsony előtt ötvenezer forint adományt kaptak.
Csete Balázs reggelente úgy indul el otthonról, hogy bármikor történhet valami a fiával. Az üzemben gépiesen teszi a dolgát. Ha másokkal kell beszélnie Ádámról, úgy hívja: a kisgyerek. Nekünk például azt mondta, fogalma sincs arról, hogy a következő hetekben mi vár a kisgyerekre. Néhány hét múlva a soron következő mágnesesrezonancia-vizsgálat megmutatja, van-e újabb daganat a fejében.
Ha az eredmény negatív, kapnak egy újabb időpontot három hónappal későbbre a következő vizsgálatra.
Ha pozitív, akkor Csete Balázsnak alighanem újabb választást kínálnak az orvosok: újabb műtét, folytatódó kemoterápia, valami toxikus kezelés. Mintha választhatna a kisgyermek elsorvasztása vagy elvesztése között.
A péri asztalos inkább nem gondol a jövőre. Egy ideje mindig csak a következő napját tervezi meg előre.