A napokban vált esedékessé az idősotthonok lakóinak körében a koronavírus elleni vakcina második dózisának beadása. Az érintettek a Moderna amerikai biotechnológiai cég oltóanyagát kapták meg. Mutatjuk, hogyan zajlott ez a folyamat.
Mint ismert, szombat estig már 335188 személyt oltottak be az új típusú koronavírus ellen, és 128195-an már a második oltást is megkapták. Az idősotthonokban épp most vált esedékessé a Moderna-féle vakcina második adagjának beadása. Az alábbi fotó-összefoglaló betekintést nyújt abba, hogyan is történt mindez. Vajda János, Vasvári Tamás és Mónus Márton képeiből válogattunk.
Sok napsütés valószínű kevés fátyol-, hazánk délnyugati, nyugati felén több gomolyfelhővel. Ez utóbbiakból délután néhol a Nyugat-Dunántúlon zápor sem kizárt. A keleti, északkeleti szél ismét több helyen megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 25 fok között várható. Késő estére 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Számottevő fronthatás most sem terheli a szervezetünket, ez pedig különösen jó hír a frontérzékenyeknek.