Bár több volna az élő donor!
Mihály Sándor, az Országos Vérellátó Szolgálat Szervkoordinációs Irodája vezető koordinátora, immár hat éve foglalkozik szervdonáció szervezésével. A donáció legádázabb ellensége a tájékozatlanság - vallja, ezért amikor arról faggatom, mitől leszünk adakozóbbak, készséggel válaszol, érdekes adatokról esik szó. Tudja, minden információ életet menthet.
A világon mindenhol többen várnak beültethető szervre, mint amennyi rendelkezésre áll. Akár élő, akár halott donorból származik a beültethető szerv, súlyos kérdésekkel kell szembenézni. A világon lényegében kétféleképpen szabályozzák, hogy felhasználhatók-e valamely halott egészséges szervei. Magyarországon a feltételezett beleegyezés elvét alkalmazzák: amennyiben a beteg életében nem tiltakozik, szervei felhasználhatók. A másik az úgynevezett donorkártyás rendszer, ahol csak az életében regisztrált, donorkártyával rendelkező emberek szervei használhatók fel haláluk után.
Mitől függ, hogy egy adott országban melyik elv szerint járnak el? Melyik válik be jobban? - kérdeztük Mihály Sándort.
A donorkártyás rendszer költségesebb, és tudatosabb döntést igényel az emberektől - mondja a szakember. - A tájékozottság és a megfelelő aktivitás csak nagy ráfordítások árán tartható fenn. Általában összességében kevesebb átültetést tesz lehetővé. Az USA kivétel, ott nagyon tudatosak és tájékozottak e tekintetben, magas a donorszám. Hollandia 1997-ben változtatta meg jogrendjét, és állt át a donorkártyás rendszerre, amit két évig komoly szervhiány követett. Ma a lakosság 39%-ának szerveire lehet számítani halála után. Nálunk ez a rendszer egyelőre biztosan szűkítené a lehetőségeket.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Európában Spanyolországban a legmagasabb az egymillió lakosra jutó összes donorszám, 338. Mintegy másfélszer annyi, mint hazánkban, a családi tiltakozások aránya pedig már csak 15,2%. Ez az arány többek között talán annak köszönhető, hogy az egészségtan tantárgy keretében már a középiskolában szembesülnek a gyerekek a problémával, és mire nagykorúak lesznek, hiteles tájékoztatáson alapuló véleményük lesz. Ahhoz, hogy megváltozott szemlélettel halálunk esetére jó előre felmentsük itt maradó hozzátartozóinkat a döntés felelőssége alól, valószínűleg generációváltásnyi időre lesz szükségünk. Nálunk 5% családi tiltakozásról lehet tudni, ami alacsonynak számít. Van európai állam, ahol 38%-ban tiltakoznak a családok a halottból történő szervkivétel ellen. Pont a rokoni tiltakozás miatt nem minden kórház jelenti, ha volna náluk alkalmas halott donor, bár kötelességük volna. Az orvosetikai kódex 60-as pontja szerint az orvos az általa nem kezelt betegekért is felelősséggel tartozik, tehát hibát követ el, ha ezzel megakadályozza egy beteg megmentését.
Hogyan tudhatja meg a család, hogy meghalt rokonuk szerveivel sikerült-e életet menteni?
A koordinátor szerv írásban tájékoztatja a hozzátartozókat. A szűkszavú értesítésből körülbelül annyi derül ki, hogy "48 éves férfi kapta a bal vesét". Ennél több kapcsolat nem szerencsés a donor és recipiens családja között. A törvény is ezt írja elő. Egy tévériporterek által szervezett donor-recipiens- találkozón a szervbeültetett kisgyermek édesanyja a meghalt donor-kisgyermek anyukáját megkérdezte: "Hogyan köszönjem meg neked?" Ezt nem lehet és nem szabad megköszönni.
Az Egyesült Királyságban a koordinációs szervezet levelezési lehetőséget biztosít a két oldal között, de pszichológusokkal cenzúrázzák a levélváltást, és figyelemmel kísérik a családot, hogyan sikerült feldolgozni a gyászt. Mintegy másfél évvel az eset után sor kerülhet akár a találkozóra is. Mindenesetre elég egyetlen rossz tapasztalat, és ez sokat árthat a donáció megítélésének.
Sikeresebbek az élő donoros transzplantációk
Magyarországon élő donációt követően Budapesten, Debrecenben, Pécsett, majd 2006. óta immár Szegeden is végeznek szervátültetést, Budapesten elkezdődött továbbá az élődonoros májtranszplantációs program. 2006-ban 16 volt az élő donáció. Eddig ez volt a rekord, noha lehetne több is. A hazai szervátültetések 95%-a agyhalottból származó szervvel történik, és csak alig 5%-a élő donor szervével.
A donorkártyás rendszerű országokban egyre növekszik az élő donoros transzplantációk száma. Bővíti az életmentés lehetőségeit, hiszen a halott donorból származó, beültethető szervek száma véges. A matematikán túl orvosi szempontok is szólnak mellette; a tapasztalatok szerint az élő donor szervével végzett beültetések sikeresebbek, míg az adományozó egészségét alig befolyásolja.
Északon önzetlenebbek - Hol állunk európai viszonylatban?
Nálunk az egymillió lakosra jutó donáció összességében így is nagyobb volt, mint mondjuk Németországban, ahol donoroknak életében adott beleegyezése szükséges. Érthető, hogy ezekben az országokban az élő donációt próbálják propagálni. Európában érdekes tendencia figyelhető meg; északról délre haladva csökken az élő donációs kedv. Norvégiát szoktuk példaként említeni, ahol a beültetett vesék 56%-a (!) élő donorból származik. Hozzá kell tenni, élő donorból csak egy vesét lehet kivenni, halottból kettőt. Az élő donorral tehát másfélszeresére lehet emelni a vese-transzplantációk és megmentettek számát. Tovább árnyalja a helyzetet, hogy 40 élődonoros átültetésre jelentkező közül csak 9-10 alkalommal valósítható meg az átültetés. Általában azért marad el a beavatkozás, mert az adományozó egészségi állapota nem teszi lehetővé. Ha jobb lenne az ország általános egészségi állapota, nálunk is több élődonoros szervadás jöhetne létre.
A donorok tovább élnek
Valószínűleg sokan, akik talán odaadnák rokonaiknak egyik veséjüket, félnek a beavatkozástól, vagy saját egészségük miatt aggódnak. Mennyire megalapozottak ezek a félelmek?
Tudnunk kell, hogy a félelem sokszor a tudatlanságból táplálkozik. Maguk a művese-kezelt, várólistás betegek is úgy vélekednek, hogy Magyarországon nem megfelelők a körülmények, és ezért nem merik megkérni hozzátartozóikat az adományozásra. Veszélyesnek, tartják. Magyarországon ez éppúgy tabutéma, mint egyáltalán az élet, a halál és a gyász kérdése. A donor számára a beavatkozás nem jelent nagyobb veszélyt, mint, mondjuk, két évig nap mint nap autót vezetni, de az érintettek nem ismerik ezeket a tényeket. A hazai statisztikák nagyon hasonlóak a német adatokhoz. Egyébként az is kimutatható, hogy egy nemzeten belül a szervadók tovább élnek, mint az átlag népesség. Egyszerűen azért, mert jobban odafigyelnek magukra, egészségükre és szorosabb egészségügyi kontroll mellett élnek.
Csekély kockázat
A tisztánlátás kedvéért érdemes megállni egy pillanatra, mi vár a szervét felajánló rokonra. A vesedonáció a test megnyitásával járó műtét, s mint ilyennek, vannak bizonyos kockázatai; a seb elfertőződhet, vérzések, trombózis, tüdőembólia és -gyulladás alakulhatnak ki. Súlyos komplikációkkal az esetek alig 1%-ában van dolguk az orvosoknak, a halálos kimenetel pedig ennek végképp töredéke. Az egyik vese hiányából hosszabb távon igen ritkán adódnak problémák, hegesedés vagy egyéb kellemetlenség. A megmaradt félvesék nem hajlamosabbak a betegségekre vagy károsodásra, mint kettesével működő sorstársaik.
Mi indíthatna minket élő donorként nagyobb szervadományozási hajlandóságra? - kérdezem megint Mihály Sándort.
Nagyon nehéz erről beszélni, hiszen - tudom - könnyebb lenne érintettől elfogadni a tanácsokat, én pedig nem vagyok vesebeteg. Azért érdemes elgondolkodni, hogyan él a hemodializált családtag vagy egy olyan ember, aki úgynevezett peritoneális dialíziskezelésre szorul. Előbbi esetben a beteg egy héten háromszor 3-5 órát tölt el a dialízis-állomáson. A betegek a megmondhatói, hogy nem kényelmes ücsörgésről, hanem igen megterhelő kezelésről van szó. A végén úgy érzik magukat, mintha nyolc órán át kemény fizikai munkát végeztek volna. Heti három napra teljesen kiesnek a munkavégzésből, és nem érzik magukat teljes értékűnek. Ahhoz, hogy egyáltalán dializálhatók legyenek, a csukló- vagy könyökhajlatban végzett érműtéten kell átesniük, a peritoneális dialízisnél pedig katétert kell ültetni a hasfalukba, s a beteg maga cserélgeti a katéterhez csatlakoztatott oldatos zacskót. E betegeknél folyamatos a kezelés, egész éjszakájuk erről szól. A dialízis okozta szövődményekről nem is beszélve. Mindez a családot is igen megterheli, a beteg folyamatos segítségre szorul. Nem mintha a családok ki akarnának bújni, de ha egy átmeneti kellemetlen beavatkozás árán sokat lehet javítani az életminőségen, akkor családi szempontból is érdemes mérlegelni a "befektetés" hasznát.
Ki lehet élő vesedonor, és mire kell számítania a beavatkozás kapcsán?
Az 1997. évi 154. törvény értelmében élő donor lehet testvér, egyenesági rokon, vagy e kettő kombinációja, egyenesági rokon testvére, vagy testvér egyenesági rokona. Ritkán szoros érzelmi kapcsolat is lehetővé teszi a donációt, amennyiben a szöveti összeférés is adott. Ez többnyire házastársak esetében fordul elő, az élettársi közösség nem kellően szoros. Az engedélyt kórházi etikai bizottság adhatja meg. A statisztikák azt mutatják, hogy a gyengébbik nem jár elől az élő szervdonácóban, a nők és édesanyák önfeláldozóbbak, nálunk is több a nő donor. A műtét két hetet vesz igénybe a donor életéből, míg rokona azután teljes életet élhet, s csak a kilökődés elleni gyógyszert kell szednie. Egy esetleges kilökődés nagy törést jelenthet a család életében, de ez halott donor esetében is előfordulhat. Sajnos az élet már csak olyan, hogy a rosszul végződő esetek kapnak nagyobb figyelmet és publicitást, így torzul a valóság, a betegek bátortalanabbak. Minden élő donációt végző intézményben évenként tartanak nyílt napot, ahol a betegeknek és családtagjaiknak lehetősége van kérdésfeltevésre és alapos tájékozódásra. Ezekről a kórházi honlapokon lehet tájékozódni
Köszönjük a beszélgetést!
Ez is érdekelhet
Forrás: www.szervatultetes.hu/mese6.htm
