Télen, a jeges járdaszakaszokon elég egy óvatlan mozdulat is ahhoz, hogy megtörténjen a baj: az elcsúszásból ficam, rándulás, vagy akár törés is lehet. Bokánk különösen sérülékeny ilyen esetben, ráadásul a téli, csúszós útviszonyok nem is feltételei a bokatörésnek, elég az is, ha egy hepehupás, rossz minőségű útszakaszon sétál az ember.
A bokatörés típusai
A törés veszélye a csontritkulással nő, hatására ugyanis már kisebb érő is a csont összeroppanását eredményezheti. Magyarországon évente 16 ezer súlyos combnyaktörés írható a csontritkulás számlájára. Bizonyos életkor felett - főként a 65 évnél idősebbek körében - tovább nő a csonttörés veszélye, mivel a reflexek romlanak, illetve egyensúlyi zavarok is gondot okozhatnak. Egyes ásványi anyagok, főként a kalcium hiánya is emeli a csonttörés rizikóját.
Az alsó végtagot érintő törések közül a bokatörés a leggyakoribb, amely három csontot (szárkapocscsont, sípcsont és ugrócsont) érint. Sérüléskor a ficamnál is jelentkező tüneteket tapasztalhatjuk: a sérülés környéke gyorsan megduzzad és lilás-zöldes elszíneződés jelenik meg rajta, súlyosabb esetben nagyfokú deformitás is tapasztalható a végtagon. Megkülönböztetünk kül- és belboka, illetve a "Volkmann-háromszög", vagyis a sípcsont sarok felőli részének a törését.
A bokatörés kezelése
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
A kezelést elsősorban aszerint határozzák meg, hogy melyik részen tört el a boka, illetve a csontok mennyire mozdultak el. Hogyha a röntgenfelvétel szerint a csontok nem mozdultak el, egyszerű rögzítéssel ( gipszeléssel , illetve a manapság egyre népszerűbb műanyag gipsszel) orvosolható a probléma. Egy-két hét fekvőgipszet javasol az orvos, amelyet járógipszre kell cserélni további 4-6 hétre.
Ez is érdekelhet
Hogyha azonban elmozdultak, úgy a legtöbb esetben elkerülhetetlen az operáció. Míg a sípcsont és a belboka területén történt töréskor csavarokkal rögzítik a csontok helyzetét, a külboka rögzítésére úgynevezett "karmos lemezt" alkalmaznak. A beültetett fémekkel a betegnek legalább fél, de nem ritkán egy évig együtt kell élnie.
Legjobban: