Öt év alatt négyszer több lett az elhízott gyermek Dél-Koreában

Az utóbbi öt évben több mint négyszeresére nőtt az elhízott gyerekek aránya Dél-Koreában. Emelkedett továbbá a gyerekek nem megfelelő mentális egészségének kockázata is – adta hírül a dél-koreai egészségügyi minisztérium.

Több mint 5700 háztartás 18 évnél fiatalabb lakosait vizsgálta meg a dél-koreai egészségügyi minisztérium 2023 szeptembere és decembere között. Ezt a felméréssorozatot 2013 óta immár harmadszor végezték el. A legutóbb vizsgált gyerekek 51 százaléka fiú, 49 százaléka pedig lány volt.

kétségbeesett kislány áll a mérlegen
Az utóbbi öt évben több mint négyszeresére nőtt az elhízott gyerekek aránya Dél-Koreában. Fotó (illusztráció): Getty Images

Megdöbbentő eredmények

Megállapították, hogy a 9 és 17 év közötti gyerekek körében 3,4 százalékról 14 százalékra, vagyis több mint négyszeresére nőtt az elhízottak aránya a vizsgált időszakban. Emellett, noha a gyerekek általános mentális egészsége jobb volt, mint a 2018-as méréskor, nőtt azoknak a száma is, akiknél fennáll a mentális egészség romlásának kockázata.

Egyre több fiatal gondol öngyilkosságra

Azoknak a gyerekeknek a száma is növekedést mutatott, akik igennel válaszoltak arra a kérdésre, hogy szenvednek-e stressztől, illetve fontolgatták-e már az öngyilkosságot. A stressz és az öngyilkossággal kapcsolatos gondolatok okának a túl sok házi feladatot, a vizsgákat, a tanulmányi előmenetelt és a szülőkkel folytatott vitákat nevezték meg.

A minisztérium a tanulmány eredménye alapján új intézkedéseket fog bevezetni a gyerekek védelmére, és erőfeszítéseket fog tenni, hogy a fiataloknak több lehetőségük legyen a testmozgásra – közölték.

Tudtad? Az elhízott gyermekek körében nagyobb a szklerózis multiplex (SM) kialakulásának kockázata, akik ráadásul rosszul is reagálnak a betegség kezelésére.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +8 °C

Túlnyomóan borult lesz az ég, helyenként párás lesz a levegő. A déli óráktól előbb a Dunántúlon, majd keletebbre is jelentősen csökken a felhőzet, de északkeleten végig borult marad az ég. Főként a déli országrészben és a Dunától keletre fordulhat elő eső, zápor. Az északnyugati, nyugati szél az Észak-Dunántúlon időnként megélénkül. A hőmérséklet délután 13 és 18, késő este 8, 14 fok között valószínű. Jó hír a frontérzékenyek számára, hogy most pár napig nem várható jelentős fronthatás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra