Magyarországon a feltételezett beleegyezés rendszere érvényesül a szervek eltávolítása terén, amely röviden összefoglalva azt jelenti, hogy amennyiben valaki nem tesz életében hivatalos tiltó nyilatkozatot, úgy halála után az arra alkalmas szerveit minden további nélkül felhasználhatják átültetésre. Ez a tény ugyanakkor nem sűrűn kerül a figyelem középpontjába, így állhat elő az a furcsa állapot, hogy míg például vagyoni tárgyaikról végrendelet keretében gyakran rendelkeznek a magyar emberek, addig szerveikről sokan nem önkéntes felajánlásból, hanem pusztán tájékozatlanságukból fakadóan mondanak le.
A média felelőssége
A tiltó nyilatkozatot közokiratként vagy teljes bizonyító erejű magánokiratként elkészítve személyesen és postán is el lehet juttatni az Országos Transzplantációs Nyilvántartás számára, de a háziorvosnak is átadható, aki ezután továbbítja a dokumentumot a megfelelő helyre. Sőt a törvény kifejezetten megengedő, hiszen amennyiben a tiltakozó "írásbeli nyilatkozatot egyáltalán nem vagy csak jelentékeny nehézséggel tudna tenni", úgy szóban is nyilatkozhat a háziorvosánál.
A lehetőség tehát mindenki számára adott, hogy ne járuljon hozzá szervei halála utáni felhasználásához, a valóság azonban az, hogy sokan erről a jogukról egyáltalán nem tudnak. Így pedig előfordulhat, hogy valaki úgy válik donorrá halála után, hogy ez valójában személyes akarata, hite, meggyőződése ellen való. Ugyanakkor ennek ellenkezője is előállhat: dacára annak, hogy ezt jogilag - néhány kivételtől eltekintve - semmi sem indokolja, az orvosok kegyeleti okokból gyakran mégis megkérdezik a hozzátartozókat, hozzájárulnak-e elhunyt szerettük szerveinek kivételéhez és átültetéséhez. Mivel azonban a halál általában tabutémának számít a családokon belül, ezért jó eséllyel még a közeli rokonok sem tudják biztosan, hogy mi lett volna az érintett döntése a kérdésben. Így következhet be, hogy nem az ő esetleges beleegyező álláspontja fog érvényesülni, hanem a gyászoló hozzátartozók tiltakozása - kegyeleti okokból.
"Fontos lenne, hogy az erre vonatkozó információk széles körben elterjedjenek, mert ameddig nem általános, hogy az emberek tudják, mit jelent a feltételezett beleegyezés elve, addig ez a rendszer jogi és morális természetű problémáknak enged teret" - hangsúlyozta Tari Gergely Róbert bioetikus, az SZTE ÁOK Magatartástudományi Intézet oktatója. A szakember szerint a társadalom tájékoztatása a hivatásos fórumokon túl részben a magyar média erkölcsi kötelessége is lenne. "A legtöbbször, amikor valamilyen apropó folytán hírt adnak a nagyobb kereskedelmi médiumokban egy transzplantációs eseményről, hiába lenne fontos, mégis elfelejtik megemlíteni, hogy Magyarországon milyen protokoll van érvényben ezzel kapcsolatban. Nem gondolom, hogy a feltételezett beleegyezés elvének tisztázása ahhoz vezetne, hogy az emberek tömegével kezdenének el kilépni a rendszerből. Sőt ha megértik, mekkora ajándék a felajánlás azoknak, akik szervre várnak, az informáltság és tudatosság az egyének szerepvállalását is elősegítheti a konkrét szervadományozásokkal kapcsolatban" - tette hozzá.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Hozzájárulni vagy megtiltani?
A nyugati államok a pozitív beleegyezés elvét alkalmazzák, így ezekben az országokban csak akkor válhat bárki donorrá, ha írásban külön kérvényezi. Egy ilyen berendezkedés kétségkívül jobban hirdethető, míg a magyar szabályozásnál logikusnak tűnhet a kritika, hogy kifejezetten jól jön az emberek tájékozatlansága a szervátültetések maximalizálásánál. Az egyetemi oktató szerint viszont ez alaptalan vád.
"Úgy gondolom, a pozitív beleegyezés elvét is hasonló jellegű kritikákkal illethetjük, ugyanis az alapprobléma mindkét esetben azonos természetű. Lényegében a nürnbergi orvosper óta az a legfontosabb szempont, hogy érvényesülhessen a beteg terápiás szabadsága, így a szervtranszplantációval összefüggésben általánosan elfogadott elv, hogy az egyes emberek lelkiismeretére van bízva, miként döntenek a saját testükről. Tegyük fel, hogy a pozitív beleegyezést vesszük a jobb rendszernek: ezt cáfolandó vannak olyan kutatások, amelyek azt támasztják alá, hogy a társadalmi tájékozottság a pozitív beleegyezés rendszerében hasonló arányú, mint a feltételezett beleegyezésnél, de legalább annyira problémás is. Például az Egyesült Államokban elvégeztek egy felmérést, amelynek során azt vizsgálták, hogy az egyes emberek milyen hajlandósággal ajánlanák fel a szerveiket. Az eredmények szerint 40-45 százalék volt azok aránya, aki megtennék ezt a felajánlást, ha saját magukról van szó, míg 80-85 százalék, ha egy hozzátartozójukról kell dönteniük. A pozitív beleegyezés elvével is az a probléma tehát, hogy az orvosok feltételezhetik, hogy az emberek csupán tájékozatlanságukból kifolyólag nem mennek el kiváltani a donorkártyát, ezért rákérdeznek a hozzátartozóknál. Nálunk pedig ennek pont a fordítottja van életben. Így vagy úgy, de végső soron ilyen esetekben egyaránt nem az érintett fog dönteni, azaz sérülhet a beteg önrendelkezési szabadsága" - fogalmazott Tari Gergely Róbert.
"Az agyhalál nem kóma"
Alighanem sokakban felmerül a kérdés, hogy egyáltalán mi késztethet bárkit arra, hogy megtiltsa a szervei transzplantációját a halála után, hiszen gyakorlati szempontból ez csak kis lemondás az elhunyt részéről, de nagy áldás annak, aki egy új vesének, szívnek vagy éppen májnak köszönhetően visszakaphatja az életét. A motivációk meglehetősen változatosak, de gyakran az a gondolat vezérli a döntést, miszerint a szerveltávolítás kegyeletsértő beavatkozás, sőt a temetkezési szokások követésében is nehézségeket okoz - mondta el a szakember, hozzátéve, hogy ez valójában tévhit. "A szervkivételnek semmilyen kihatása nincs az elhunyt temetésére. Akadnak ugyan olyan vallások, amelyek tiltakoznak az átültetés ellen, de a világvallások nagyobb része kifejezetten támogatja az ilyen célú felajánlásokat."
A szegedi oktató kifejtette, sok esetben egy másik fogalom, az agyhalál elégtelen ismerete váltja ki a tiltakozást a szerettüket éppen csak elvesztő hozzátartozóktól. "Az agyhalál állapotában lévő, de szervdonorlás céljából tovább gondozott személy élő, de kritikus állapotú betegnek tűnhet, hiszen mesterségesen lélegeztetik, ver a szíve, még az arcbőre is egészséges színű lehet. Fontos azonban megjegyezni, hogy ez olyan mértékű agykárosodást jelent, amelyből már nincs visszaút, lényegében tehát a halállal azonos. Az agyhalál nem kóma, hanem a transzplantációs folyamat elkezdésének küszöbe. Ezt megfelelő kommunikációval meg lehetne értetni a gyászoló családtagokkal, de hasznos lenne, ha a társadalmi tájékoztatást nem az intenzív terápiás osztályokon, a kórházi szoba előtt kezdenénk el, hanem sokkal hamarabb, akár már iskolás kortól" - fogalmazott Tari Gergely Róbert.
Ez is érdekelhet
Összességében tehát kijelenthető, hogy jogainkkal éppúgy fontos tisztában lennünk, mint azzal, hogy mekkora ajándék egy beteg embernek, ha egy egészséges szerv segítségével új életet kezdhet. Ráadásul meglehetősen sokan járnak ebben a cipőben: Magyarországon az Országos Vérellátó Szolgálat adatai szerint jelenleg is közel másfél ezren szerepelnek várólistán, túlnyomó többségük veseátültetésre várva.
