A tünetek előtt jelezheti a rákot egy hazai fejlesztés

Több ezer olyan önkéntes jelentkezését várják a Nobel-díjas Krausz Ferenc kutatási programjába, akik elmúltak 50 évesek, aktív dohányosok, illetve magas a vérnyomásuk vagy a koleszterinszintjük.

Mint azt egy éve megírtuk, 2023-ban – két munkatársával megosztva – Krausz Ferenc nyerte el a fizikai Nobel-díjat az elektronok atomon belüli mozgásának vizsgálatát szolgáló, attoszekundumos fényimpulzusokat előállító kísérleti módszer kidolgozásáért. A fizikus által vezetett, budapesti székhelyű Molekuláris-Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) most egy olyan diagnosztikai módszer fejlesztésén dolgozik, amellyel már korai stádiumban kimutathatóvá válhatnak súlyos betegségek, így akár a rák – írja az InfoRádió. Vastag László, a CMF cégvezetője rámutatott: Krausz attoszekundumos lézerrel kapcsolatos találmányát alkalmazzák egy vérplazma alapú, lézeres diagnosztikai eszköz megalkotásához. Ez utóbbi rendkívül kismértékű változásokat is alkalmas kimutatni a vér molekuláris összetételében.

Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus
Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus. Fotó: MTI/Balogh Zoltán

A kutatásokban eddig tízezer önkéntes vett részt, de kizárólag egészséges személyek, akik mintáinak vizsgálatával az úgynevezett molekuláris ujjlenyomat egészséges, normál értéktartományát igyekeztek meghatározni a kutatók. Ezúttal viszont ötezer olyan önkéntes jelentkezését várják, akik kockázati csoportba tartoznak egy közeljövőbeli súlyosabb egészségkárosodás szempontjából. „Az ideális alany elmúlt 50 éves, magas vérnyomására gyógyszert szed, magas a koleszterinszintje vagy koleszterincsökkentőt szed, dohányzik vagy sok éven keresztül dohányzott, de más komolyabb betegsége nincs” – fogalmazott az InfoRádiónak Vastag. „Az ő esetükben lehet a legnagyobb a hozadéka annak, ha idejekorán észleljük egy-egy betegség kialakulását” – tette hozzá.

A résztvevők számára komoly előnyt biztosít, hogy a kísérlet ideje alatt nemcsak a kísérleti módszerrel, hanem hagyományos laboratóriumi vizsgálatokkal is ellenőrzik egészségi állapotuk alakulását, illetve az eredményeket orvos értékeli ki. A kutatócsapatnak ez lehetőséget biztosít az új eljárás és a klinikai ellátásban rendszeresen alkalmazott vizsgálatok hatékonyságának összehasonlítására. A résztvevők pedig ingyenesen jutnak rendszeres szűrési lehetőséghez. A programhoz Budapest mellett immár békéscsabai, gyulai, miskolci, orosházi, soproni és szegedi egészségügyi szolgáltatókon keresztül is lehet csatlakozni, valamint a közeljövőben tovább bővülhet a részt vevő városok listája. Az ötezer helyből eddig háromszáz telt be. A jelentkezés módjáról a program weboldalán érhető el bővebb információ.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +15 °C
Minimum: +8 °C

Előbb a Dunántúlon, majd délután keletebbre is csökken a felhőzet, de északkeleten végig borult marad az ég. Egyre inkább északkeleten fordulhat elő eső, zápor. Az északnyugati, nyugati szél az Észak-Dunántúlon időnként megélénkül. A hőmérséklet délután 13 és 18, késő este 8, 14 fok között valószínű. Jó hír a frontérzékenyek számára, hogy most pár napig nem várható jelentős fronthatás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra