Egy fiatal lány ácsorgott az út szélén: egyik karjával nekünk integetett, a másikat meg fájlalta. Beültettem a kocsiba, óvatosan kibújtattam a kevlárruhából. Eltört az alkarja. Rögzítettem, és máris kevésbé fájt neki.
Kérdeztem, hogy milyen motorral sikerült ezt az attrakciót végrehajtania, de lemondóan csak ennyit mondott: "Sportmotorral. Elnéztem a jobbkezes utcát." A meglepetés akkor ért, amikor meg akartam nézni, hogy mi van a járgánnyal, de az legalább 120 méterre volt tőlünk. Visszahajoltam a kocsiba, és megkérdeztem, hogy miért hagyta ott a motort. Erre ő úgy nézett rám, mintha kandi kamerázáson kapott volna. "Mert elcsapott egy autó, és idáig csúsztam az aszfalton" - mondta.
A lányt tehát igencsak nagy sebességgel ütötte el a keresztirányú forgalom, és idáig repült. Ahhoz képest semmi baja nem volt. Nem semmi. Csupán annak volt köszönhető, hogy megfelelő ruha volt rajta, illetve hogy kellőképpen rögzített bukósisakot viselt. Teljesen elhűltem: ekkora röpülés után minimum egy politraumatizált (sokszorosan és súlyosan sérült) betegre számítottam volna.
Éppen ezt ecseteltem neki, amikor megszólalt a rádió. Minket hívtak. Bejelentkeztem, és kaptunk is egy utasítást, miszerint azonnal menjünk az onnan mintegy 500 méterre lévő vasútállomásra, mert ott is árokba csúszott egy motoros. Hát nem így képzeltem el egy motoros találkozót, az biztos! Bekötöttem a lányt, és szóltam a gépkocsivezető-kollégának, hogy csapjon a lovak közé. Gyorsan odaértünk.
Nem sportmotor volt, hacsak nincs olyan sport, amelyet ezeréves mopeddel űznek. Egy idős bácsi feküdt az árok alján. A kismotor lesodródott az útról, bele az árokba, és lecsúszott a falán. Az alján kövek voltak. Az egyikben megakadt a kismotor első kereke, az idős bácsi pedig átrepült a kormány felett. Ugyanannyival kellett volna megúsznia, mint a lánynak - de rajta nem volt bukósisak. Betört a feje egy kiálló kődarab miatt; eszméletlen volt.
Segítséget kértem, a kiérkező rohamkocsi pedig már kritikus állapotban vette át: le is állt a keringése a kimentés alatt. Folyamatos reanimáció mellett vittük be a kórházba - további sorsáról nem tudok.
A bukósisak nem véletlenül kötelező. Ha esetleg civilként egy motoros balesetbe futunk, a következőket tegyük.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
- Mindenekelőtt állapítsuk meg, hogy a sérült eszméleténél van-e! Ezt úgy tudjuk megtenni, hogy hangosan megszólítjuk, illetve finoman megrázzuk. Ha nem reagál, eszméletlennek tekintendő.
- Hívjunk mentőt, illetve legjobb, ha megkérünk valakit, hogy azonnal hívja a mentőket!
- Eközben állapítsuk meg, hogy lélegzik-e a beteg! Hajoljunk a bukósisak szájrésze fölé, és tartsuk oda az arcunkat úgy, hogy közben a mellkas irányába nézzünk. Ha minden igaz, érezni és hallani fogjuk a légzést, illetve látni a mellkas kitérését.
- Ha van légzés, helyezzük a beteget stabil oldalfekvésbe! A bukósisakot ne vegyük le róla! Szakszerűtlen levétellel ugyanis egy esetleges nyaki gerincsérülés esetén csak rontunk a helyzeten. Bízzuk ezt szakemberekre (vagyis a mentőkre)!
- Ha azonban nincs légzés, vegyük le a bukósisakot, kezdjünk lélegeztetni, illetve ha keringés sincs, kezdjünk újraélesztést! Ha valaki nem tud újraéleszteni, tanulja meg!
- Célszerű megkérni valakit, hogy tudja meg, van-e a közelben félautomata defibrillátor. Erre tökéletesen alkalmas a Szív City alkalmazás, amelyet bármilyen okostelefonra le lehet tölteni.
Ha pedig mi magunk vagyunk motorosok, tegyünk meg minden óvintézkedést, hogy az esetleges balesetek a legkevesebb sérüléssel járjanak! Mert mindnyájunkat várnak otthon.
Ez is érdekelhet
A szerző mentőápolóként dolgozik.
