A legtöbb alapítvány, ami valamilyen betegségben érintetteket segít és képvisel, többnyire személyes érintettség miatt jön létre, hiánypótló jelleggel. Így volt ez az ADHD Magyarország esetén is, ha jól tudom.
Negyven éve foglalkozom az ADHD-val . Annak idején óvodában kezdtem dolgozni, és akkor is azok a gyerekek érdekeltek, akikkel problémák voltak, már a 70 es években végeztem kifejezetten viselkedészavarok rendezésével kapcsolatos tanfolyamot. Később "diagnosztizáltam" a saját rokonságot. Később a Vadaskert Kórházban dolgoztam, ahol viselkedésterápiás csoportot, szerveztünk, és szülőtréninget is tartottunk. Amikor a szülők elvégezték ezt, akkor igényelték a folytatást, a további segítséget. Elkezdtünk beszélgetni, szülőfórumokat szerveztünk, és azokból jött az ötlet, hogy csináljunk egy alapítványt, ami 2006-ban végül valóság lett. Azóta az Európai ADHD-nek is teljes jogú tagjai vagyunk, ami 28 országot tömörít, évente találkozókat szerveznek, és rengeteg új információ jut el rajtuk keresztül hozzánk is.
Hogy találnak el az alapítványhoz a szülők?
A legtöbben az interneten keresztül, hiszen van egy is van oldalunk, de az ismeretterjesztés is fontos szempont. Most fogunk például kiadni egy könyvet, egy horvát ADHD-s fiatalember írását, "Hiperaktív álmodozók" címmel. Minden évben szervezünk konferenciákat is, ahova meghívjuk a pedagógusokat, szülőket, orvosokat, pszichológusokat.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Mennyire tájékozottak a pedagógusok és a szülők ma Magyarországon? Hosszas kálvária előzi meg a családok életét, mire a megfelelő helyen - például Önöknél - kopogtatnak segítségért?
Sok történetem van, és főleg vidéki viszonylatban jellemző a tájékozatlanság. Volt, hogy olyan szülő jelentkezett nálunk, akinek a gyerekét már szeptember 3-án ki akarták rakni az iskolából, és sírva hívtak, hogy mit tegyenek. Ilyenkor megpróbáljuk elirányítani őket a megfelelő helyre, és nagyon-nagyon empatikusnak kell lenni, hiszen már végső kétségbeesésükben fordulnak hozzánk. A beszámolók alapján előfordult olyan is, hogy leragasztották az ADHD-s gyerek száját az iskolában, vagy kilökdösték az iskolából, becsukták mögötte az ajtót, és közölték vele, hogy holnaptól nem mehet oda, holott iskolakötelezettség van... Volt olyan tízéves gyerekünk, aki 23 iskolába járt már. Sajnos a pedagógusok nagyon rövid képzést kapnak a problémás gyermekekről, a mai osztálylétszámok pedig nagyon magasak, így nincs meg a lehetőség, hogy egy ADHD-sra külön figyeljen a tanár, illetve az "ép" gyermekek védelme sem biztosított.
Miben tudják segíteni az érdeklődőket?
Nagyon jó kapcsolatban vagyunk a Vadaskert Korházzal, ahol tb-támogatottan a pszichiátriai betegségek széles skálájával foglalkoznak, ott kivizsgálják a gyerekeket, de a vidéki pszichiátriák is ugyanúgy fogadják őket. Vannak nagyon jó szakorvosok, akiket tudunk ajánlani. Vannak konfliktuskezelő tréningjeink, tudunk mentorokat, mediátorokat küldeni, akik leülnek a szülőkkel, a pedagógusokkal az iskolában. Az alapítványnak van egy önálló jogi szervezete, ami egy alternatív terápiás központ, és ott megpróbáltuk azokat a terápiákat összehozni, olyan pedagógusokat összeszedni, akik több lábon állnak. A logopédusunk például egyben ló-terepeuta és kommunikációs szakember is, és egy brazil fiú például capoeirát tart, és fantasztikus eredményeket érünk el! Vannak mentálhigiénés szolgáltatásaink, pszichológusunk, családterápia. Az igényektől függően 15-30 szakemberrel dolgozunk időről időre, és 40-50 családdal mindig tartjuk a kapcsolatot.
Ha tanácsot kellene megfogalmaznia azoknak, akik szembesülnek az ADHD diagnózisával, mit üzenne a kétségbeesett szülőknek?
Nagyon-nagyon sok türelem kell! A hiperaktív gyerek ne bagatellizálják el a betegséget , hogy majd elmúlik, majd enyhül, mert sokkal nagyobb kárt tesznek azzal, ha nem viszik időben a megfelelő szakemberhez.
Amikor a gyerekek viselkedésterápiára érkeznek hozzánk, mindig az az első, hogy megkérdezzük tőlük, nekik mit jelent az ADHD. És a legtöbben azt írják, hogy azt, hogy "hülye vagyok". A sok negatív visszajelzéstől teljesen maguk alatt vannak, az önbizalmuk kicsi. És ezt sehol máshol nem tudják erősíteni, csak a családban. A szülők is iszonyatos traumát élnek át, ráadásul a párkapcsolatuk is tönkre mehet, megy a bűnbakkeresés, hogy ki felelős azért, hogy a gyerek "ilyen" lett. Ebben is tudunk segíteni.
Eddig csak a hátrányokról beszéltünk, ha azonban valaki él is az alapítvány nyújtotta segítséggel, bizonyára pozitív tapasztalatokkal, eredményekkel gazdagodik.
Igen, nemcsak a negatívumokat kell hangsúlyozni ezekkel a gyerekekkel kapcsolatban, hiszen jellemző rájuk, hogy intelligensek, okosak, kevesebb alvásra van szükségük, jó humorúak, ötletesek, kreatívak, jól el tudnak magyarázni dolgokat, érzékenyek, soha nem tévednek el sehol, nagyon szeretik a családjukat, iszonyú nagy igazságérzetük van, és még sorolhatnám... Azt gondolom, rendkívül nagy hangsúlyt kell fektetni a gyerekek speciális érdeklődésének, tehetségének gondozására. Az ezekben elért sikerek megvédik a gyerekek önértékelését, önbecsülését, gyakran önkontrollra, önfegyelemre, kitartásra tanítják őket, ha jól terelgetjük, fantasztikus dolgokat tudnak felmutatni. Erre példa Einstein is, aki hiperaktív volt, az iskolában abszolút rosszul teljesített. Abban a pillanatban azonban, ahogy hagyták szárnyalni, rendkívül jó dolgokat produkált. Ezt kell szem előtt tartani akkor is, ha nagyon nehéz.
Az oldal elkészítését támogatta a Lilly Hungária Kft. OGYI/41379-3/2014
HUSTR00069
OGYI/41379-3/2014
A dokumentum lezárásának ideje: 2014.11.03
Lilly Hungária Kft.
1075 Budapest, Madách I. u. 13-14.
www.lilly.hu
(x)
Ez is érdekelhet
