A szülők többségének van kedvenc gyereke

A többgyerekes brit szülők 62 százaléka szereti jobban valamelyik csemetéjét, de csak 8 százalékuk kivételez is vele - ez derült ki egy brit felmérésből.

A válaszadók névtelenségét megengedő kérdéssorra 1237 szülő felelt, mindegyiküknek legalább két gyermeke van. A megkérdezettek fele érzi úgy, hogy saját szüleinek is volt kedvenc gyereke. Negyvenkét százalék a szorosabb kötelékkel indokolta, hogy miért kedvesebb neki valamelyik gyermeke.

"A legtöbb szülő egyetért azzal, hogy nemigen lehet ugyanannyi figyelmet szentelni mindegyik gyerekének, már csak azért sem, mert mindegyik más" - idézte a The Daily Telegraph című brit lap pénteki számában Mark Pearsont, a felmérést végző MyVoucherCodes.co.uk vásárlói honlap munkatársát.

2009-ben Bristolban 14 ezer családot kérdeztek meg a témáról. Mint kiderült, általában elsőszülöttjükkel foglalkoztak a legtöbbet a szülők, és ahogy jöttek a testvérek , úgy jutott nekik egyre kevesebb figyelem. A felmérésből kiviláglott, hogy az elsőszülöttek intelligenciahányadosa magasabb, mivel többet foglalkoztak velük kiskorukban.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +15 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt borult idő várható, reggel, délelőtt csak délnyugaton, délután már inkább az ország északkeleti felén vékonyodhat, szakadozhat a felhőzet. Számottevő csapadék nem várható, de szitálás, gyenge eső akár több helyen is előfordulhat. Az Észak-Dunántúlon fordulhatnak elő élénk, erős lökések északnyugati irányból. A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 19 fok között valószínű. Késő estére 9 és 14 fok közé csökken a hőmérséklet. Az orvosmeteorológiai helyzetben kettősfronti hatás érvényesül.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra