Már gyerekként belénk nevelik, hogy a lányok mindig kedvesek, a fiúk pedig nem sírnak. Megtanuljuk, hogy az "igazi nő" érzékeny, törékeny és gondoskodó, míg az "igazi férfi" erős, határozott és ambiciózus. Felnőve szembesülünk vele, hogy a társadalom különböző szerepeket, életutakat vár el tőlünk attól függően, hogy férfinak vagy nőnek születtünk. Ezeket a kijelölt utakat, elvárt viselkedésformákat általában nem kérdőjelezzük meg, hiszen úgy gondoljuk, hogy mindez természetes, amit a biológiai nemünk determinál. De vajon a társadalomban betöltött szerepünk valóban attól függ, hogy éppen két X vagy egy X és egy Y kromoszómával jövünk-e a világra?
A biológiai nemhez szorosan kapcsolódva létezik az úgynevezett társadalmi nem fogalma. "Ez alatt azoknak a tulajdonságoknak, viselkedésformáknak és szerepeknek az összességét értjük, melyet a társadalom a nőktől és a férfiaktól biológia nemük folytán elvár" - fogalmaz Gregor Anikó szociológus, egyetemi adjunktus, az ELTE Társadalomtudományi karának oktatója. Ilyen elvárt szerep, illetve a nemiséggel összefüggő társadalmi sztereotípia például, hogy a fiúknak nem szabad sírni, hogy a nők általában alacsonyabb képességűek, vagy hogy a férfiak feladata a család eltartása, míg a nőké az összetartása.
Gregor szerint bár úgy tűnhet, hogy ezek a szerepek, normák az emberek interakcióiból születnek, vagy biológiailag meghatározottak, valójában különféle intézmények, rendszerek közvetítik és alakítják őket, például az iskola - vagy éppen az, hogy a családpolitika hogyan gondolkodik a családon belüli szerepekről. Tehát bár a társadalmi nem kategóriája valóban rendelkezik biológiai alapokkal is, a két nem számára előírt normák és az ezekből fakadó eltérő társadalmi pozíciók összességében nem magyarázhatóak meg pusztán a biológiai eltérésekkel.
"Abból például, hogy a nők képesek biológiai és anatómiai felépítésük miatt gyereket szülni, nem következne egyenesen, hogy a jellemzően alulfizetett és többnyire alacsony presztízsű gondoskodó szakmákat - ápoló, szociális munkás, óvodapedagógus - általában nők töltsék be. Nem következik, hogy a gyerekneveléssel járó különféle nehézségek szinte csak az ő vállukon nyugodjanak" - szögezi le a szakértő, majd hozzáteszi, hogy a nemi sztereotípiák pont abban segítenek, hogy a fennálló egyenlőtlen helyzetet nők és férfiak is normálisnak, természetesnek lássák. A társadalmilag konstruált, nemi kategóriákhoz fűzött jelentésekkel ugyanis az egyik legnagyobb probléma, hogy egyenlőtlen hatalmi viszonyokat és diszkriminációt eredményeznek.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Leosztott szerepek
A két nem közti egyenlőtlenség gyakorlatilag végigkísérte a történelmünket: a zsidó-keresztény alapokon nyugvó nyugati kultúra hagyományos felfogása szerint a nők évszázadokig alacsonyabb státuszúak voltak a férfiaknál. A szerepeket leosztották: a férfiak tanulhattak, dolgozhattak, irányíthatták a gazdaságot, a kultúrát, a politikát, míg a nők a férfiaknak alárendelve vezették a háztartást, szültek, és gyereket neveltek.
Erőteljes változást a feminizmus első hulláma hozott, amikor a nők felemelték hangjukat az egyenlőtlenségek ellen. Az itthon is igen aktív mozgalom egyik hatása volt például, hogy a 19. század végére a nők is elkezdhettek végre egyetemre járni - holott előtte úgy gondolták, hogy már csak női mivoltukból adódóan sem képesek erre. A nemek közötti egyenlőtlenséget azonban a mai napig nem sikerült teljesen felszámolni. Ez mutatkozik meg a nemek közti bérszakadékban, vagy például abban, hogy a nők az idejük jóval nagyobb részét töltik fizetés nélkül végzett házimunkával. Ezeket a társadalmi, gazdasági és politikai egyenlőtlenségeket a mai napig gyakran próbálják legitimálni a férfiak és a nők természet által meghatározott adottságaival.
Még mindig ragaszkodunk a tradicionális szerepekhez
Felmérések szerint a magyar társadalom még ma is foggal-körömmel ragaszkodik a tradicionális nemi szerepekhez és sztereotípiákhoz. Az Európai Bizottság 2017 novemberében publikált jelentése szerint például az Európai Unióban a magyaroknál csak a bolgárokban élnek erősebben a nemi előítéletek. A magyarok 78 százaléka szerint a nők legfontosabb feladata az otthon és a család gondjának viselése, míg 79 százalékuk szerint a férfi legfontosabb feladata a pénzkeresés. Egész Európában a magyarok gondolják a legkevésbé úgy, hogy egy férfi is otthon maradhat gyesen a gyerekekkel, a megkérdezettek 57 százaléka szerint pedig a férfiak ambiciózusabbak, mint a nők.
Az eredménnyel kapcsolatban Gregor Anikó megjegyzi, hogy általában azokban az országokban értenek egyet kevésbé a hagyományos nemi szerepleosztással, ahol jobban működik a jóléti állam, amely nem a hagyományos nemi munkamegosztásra építő családokra támaszkodik, hanem szolgáltatásokkal (jó minőségű és nagy területi lefedettséggel bíró bölcsődével, óvodával, apahónapokkal) igyekszik tágítani nők és férfiak mozgásterét. Ezzel szemben a posztszocialista országok, valamint a déli tagállamok lakói számára megfelelő szolgáltatások híján pláne nem kérdés, hogy a nőknek mindenféleképpen feladatuk a tradicionálisan hozzájuk rendelődő háztartási, gyereknevelési és egyéb gondoskodó munkákat végezni.
A magyar nők és férfiak közötti egyenlőtlenségre a statisztikák is rávilágítanak: idehaza a férfiak és nők átlagos órabére között 14 százalékos eltérés van, ami azt jelenti, hogy a magyar nők csaknem két hónapig, azaz 51 napig ingyen dolgoznak egy évben a férfiakhoz képest. De a KSH adatai alapján azt is tudjuk, hogy a nők átlagosan egy nap körülbelül 185, míg a férfiak csupán 79 percet foglalkoznak fizetetlen háztartásbeli munkákkal.
Támadás a férfiak ellen?
A társadalmi nemek tanulmányának gyakran róják fel, hogy férfiellenes, és kizárólag a nők helyzetével foglalkozik. Ez azonban egyáltalán nincs így. A társadalmi nemek fogalma a férfiakról is szól - nem is tudna nem szólni róluk, hiszen a társadalom a férfiak számára is kijelöli azokat a korlátozó szerepeket, amelyeknek a munkahelyükön, a családjukban, a mindennapokban meg kell felelniük.
A társadalom definíciója szerint a férfiassághoz olyan tulajdonságok tartoznak, mint az erő, a dominancia, a határozottság és a keménység, míg e tulajdonságok ellentétpárjai, mint a gyengeség, az alávetettség, a megadás, a bizonytalanság és a kiszolgálás a nőiesség jellemzői. Ezeket a szerepelvárásokat szocializációnk során tesszük magunkévá: már gyerekként megtanuljuk, hogy milyennek "kell" lennie a nőknek és a férfiaknak. A nemünknek "megfelelő" viselkedést a környezetünk jutalmazza, míg a "nem megfelelőt" helyteleníti. Ha pedig nemünknek "nem megfelelő" szerepeket veszünk fel, a társadalom abnormálisnak is bélyegezheti a viselkedésünket: ha például egy férfi kilép a neki tulajdonított szerepekből, például kimutatja az érzelmeit, akkor könnyen lehet a büntetése, hogy "lányosnak", "buzisnak" nevezik. (Ami már csak azért is elszomorító, mert ezekből a jelzőkből úgy tűnhet, mintha lánynak vagy melegnek lenni szégyen lenne, hiszen ők alacsonyabb rendű kategóriába tartoznak.)
A társadalmi nemekkel foglalkozó vizsgálatok középpontjában tehát nem az egyik vagy a másik nem, hanem a két nem közötti viszony áll, ebből kiindulva vizsgálják a jelenségeket.
"Fontos kérdések merülnek fel a férfiak esetében is: mi a helyzet azokkal, akik több időt szeretnének a családjukkal tölteni, de a munkáltatójuk nem engedi el őket? Miért csak 5 - köztisztviselőknek 8 - nap apasági szabadságot biztosít az állam? Miért inherens része a fizikai erő és az erőszak a férfiasság alakításának? Miért nevetséges az érzelmes férfi, vagy aki sikertelen az udvarlásban? Vagy a ma még mindig tabutémák: a pornóipar nyomulása hogyan befolyásolja, hogy egészen fiatal fiúk mit gondolnak a szexualitásról és a partnerükről?"
Mi a megoldás?
Az egyenlőtlenségek csökkentésében az államnak, a munkáltatóknak és a férfiaknak lenne elsősorban teendője- egymástól nem is annyira függetlenül.
"Fontos lenne, hogy a nőkhöz rendelt fizetetlen gondoskodói feladatokkal ne hagyják egyedül a nőket. Elvárható, hogy a férfiak vegyék ki a részüket jobban a házimunkából, a gyereknevelésből vagy éppen az idősek gondozásából, de ezt csak akkor lehet realizálni, ha nem napi 10-12 órányi munkából meg túlórákból próbálják hazatolni azt a pénzt, amellyel a család eldöcög, már ha egyáltalán itthon, és nem több száz vagy ezer kilométerre nyugatabbra dolgoznak" - magyarázza Gregor.
Ez is érdekelhet
Ha tehát az államnak fontos a nemek egyenlősége, mindenképpen több pénzt kellene költenie az olyan szolgáltatásokra, amelyek főként a nők életén tudnak segíteni - hiszen a szociális ellátórendszer, az egészségügy, az oktatás szféráiban nemcsak elsöprő többségében dolgoznak nők (alulfizetve, leterhelve, és nem megbecsülve), hanem a szolgáltatásokkal is főként nők találkoznak, ők veszik ezeket igénybe. Egyelőre azonban Gregor inkább azt látja, hogy az állam egyre jobban kivonul az ellátói rendszerből, ezzel párhuzamosan pedig a polgári családi intimitás és érzelmi kötelékek erősítésével próbálja meg átruházni a nőkre ezeknek a feladatoknak az ellátását. Ahelyett, hogy szolidaritási, jóléti alapon megszervezné - akár közösségi szinten is.
