Az elmúlt években a koronavírus-járvány miatt rengetegen vesztették el barátaikat és családtagjaikat, miközben nem csökkent a rák, a szívroham, az agyvérzés és a balesetek által szedett áldozatok száma sem. Akármi is az ok, egy biztos: a karácsony a szeretetről és az összetartozásról szól, így ebben az időszakban különösen nehéz lehet a gyászolóknak.
„Ha elveszítettünk egy általunk szeretett személyt, hozzá kell szoknunk egy élethez, immár az illető nélkül. Mivel az ünnepi időszakban általában a szeretteinkre összpontosítunk, minden a veszteségre fog emlékeztetni minket” – magyarázta Cassandra Godzik mentálhigiénés szakember, aki főként a gyász feldolgozásában segít betegeinek.
Egy másik szakértő, a gyász, veszteség és trauma kezelésére specializálódott terapeuta, Merryl Rothaus pedig arról beszélt a Health.com-nak, hogy az adventi időszakról mindenkinek az örömteli várakozás jut eszébe, így ha valaki a vesztesége miatt nem képes ünnepi hangulatba kerülni, az hajlamos azt gondolni magáról, hogy valami baj van vele. Ez végül ahhoz vezetet, hogy az illető elfojtja fájdalmát, vagy bezárkózik és elszigetelődik. Ettől viszont még nehezebben kezelhetővé válik a gyász, és akár depresszióba is átcsaphat.
Reflektorfénybe kerül a bánat
A gyászra is igaz az örökérvényű mondás: az idő a legjobb gyógyszer. Vagyis minél több idő telik el a veszteség óta, annál inkább elfogadjuk a tényt, hogy az elhunyt személy már nincs velünk, nem része mindennapjainknak. Ez viszont nem jelenti azt, hogy időnként nem erősödhet fel a hiánya.
Ha például van olyan ünnepi hagyományunk, amely a szeretett személyhez kötődött – például mindig együtt sütöttük a mézeskalácsot, vagy minden évben az ő házában jött össze a baráti társaság –, akkor elkerülhetetlenül fokozódik a fájdalmunk, amikor eszünkbe jut, hogy azt többé nem csinálhatjuk együtt. Az új hagyományok kialakítása persze segíthet kissé enyhíteni a hiányt, de a fájdalom eltüntetését ne várjuk tőlük.
Hogyan éljük túl az ünnepi időszakot?
A veszteség ünnepek alatti megéléséhez és feldolgozásához nincs mindenki számára működőképes „recept”, hiszen két ugyanolyan gyászmunka sem létezik. Abban viszont a legtöbb szakértő egyetért, hogy nem az erőltetett vagy megjátszott vidámság a jó megoldás. Első lépésként tehát töröljük ki a fejünkből a „most nem szabad sírnom” és a „karácsonykor nincs helye a szomorúságnak” gondolatokat. Teljesen normális, ha fájdalmat érzünk, amiért elvesztettünk valakit, aki fontos volt nekünk, és van helye a közös emlékek felidézése miatt jelentkező búskomorságnak is. Az ilyenkor átélt gyötrődés mértéke általában megegyezik az elhunyt személy iránt érzett szeretet mértékével, és ezt egyáltalán nem kell szégyellnünk vagy elrejtenünk.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
A Health.com által megkérdezett szakértők az alábbiakat ajánlják, hogy gyászolóként könnyebben átvészeljünk a karácsonyt:
Ez is érdekelhet
- Ne hagyjuk, hogy mások mondják meg, hogyan kellene éreznünk, ünnepelnünk vagy kinéznünk! Nem kötelességünk mások elvárásainak megfelelni, főleg, ha azok irreálisak.
- Ha nem vágyunk nagy ünnepi felhajtásra, akkor nyugodtan mondjuk le a nagyszabású karácsonyi vacsorát vagy a szilveszteri házibulit. Ünnepeljünk bátran visszafogottan, ha az jobban esik nekünk.
- Pihenjünk, amennyit csak lehet, fogyasszunk tápláló és finom ételeket, figyeljünk az igényeinkre!
- A gyász okozta érzelmi stressz igazán kimerítő, ezért legyünk megértőbbek és türelmesebbek magunkkal!
- Ha valami nem megy egyedül, bátran kérjünk segítséget!
- Csináljunk csupa olyan dolgot, ami feltölthet minket testileg és lelkileg egyaránt. Például vegyünk esténként egy pihentető fürdőt, vagy szánjunk mindennap néhány órát a hobbinkra.
- Ha nem bírjuk az egyedüllétet, kérjük meg egy közeli barátunkat, hogy jöjjön át hozzánk.
Ha pedig az ünnepek elmúltával is úgy érezzük, hogy annyira elviselhetetlen a veszteség, hogy az akár mindennapi tevékenységeinkben is hátráltat minket, akkor mindenképpen forduljunk gyásztanácsadóhoz vagy pszichoterapeutához. A szakemberek segíthetnek végigmenni a gyász fázisain, anélkül, hogy ártanánk magunknak.
