Hány éves gyereket a legnehezebb nevelni?

Nem a legkisebbek és nem is a kamaszok nevelése jelenti a legnagyobb kihívást a szüleiknek, legalábbis egy friss felmérés szerint.

Egy nemrég készült felmérésben arról kérdezték iskoláskorú amerikai gyerekek szüleit, hogy milyen hullámvölgyeket éltek át, illetve melyek voltak a számukra legértékesebb és legkínosabb családi pillanatok. Ezeken kívül a kutatók arra is kíváncsiak voltak, melyik az az életkor, amikor a szülők szerint a legnagyobb kihívás csemetéjük nevelése.

Ezért ne keltsünk bűntudatot a gyerekben A napi szülő-gyerek kapcsolatban a bűntudatot keltő nevelési módszerek komoly pszichikai fájdalmat okozhatnak a gyerekeknek, ami általában még másnap is hatással van a hangulatukra. Részleteket korábbi cikkünkben olvashat.

A kétezer válaszadó többsége a nyolcéves kort jelölte meg, szerintük a "hateful eight", vagyis utálatos nyolcéves korosztállyal a legnehezebb. Az is kiderül továbbá a válaszokból, hogy a legdurvább hisztiket a hétévesek produkálják, ugyanakkor a hatévesekkel könnyebb, mint a szülők várták.

A válaszadók szerint 8 éves korukban a legnehezebb a gyerekekkel. Fotó: Getty Images
A legtöbb szülő szerint 8 éves korukban a legnehezebb a gyerekekkel. Fotó: Getty Images

Ami a legnagyobb mérföldköveket illeti, a szülők többsége (42 százalék) az első óvodai napot jelölte meg, 37 százalék azt a pillanatot, amikor csemetéje először ment egyedül valahová, 35 százalék pedig az iskolakezdést. A válaszadók közel negyede pedig akkor érezte úgy, hogy már milyen nagy a gyermeke, amikor azt látta, hogy fia vagy lánya segít a kisebb testvérének.

Zavarba ejtő emlékek

Persze kínos pillanatok is bőven akadnak szinte minden család életében, és ezek egy részét a szülők még évek múltán is sírva-nevetve emlegetik. A felmérésből kiderül, hogy a hatévesek hozzák zavarba leggyakrabban a szüleiket.

A gyermeki ötletek tárháza pedig szinte kimeríthetetlen: volt olyan szülő, aki arról számolt be, hogy csemetéje egy étteremben úgy próbált enni, mint egy kutya (kezek nélkül, ki akarta nyalogatni a tányért), és volt, akinek egy bevásárlóközpont szökőkútján gázolt át a gyerkőce.

És hogy mi a leggyakoribb dolog, amivel a kicsik kínos helyzetbe hozzák szüleiket? A felmérés szerint nem más, mint hogy olyan dolgokat kiabálnak nyilvános helyen, amit nem illik vagy nem szabad (33 százalék). Ezt követi a nyilvános helyen való vetkőzés (28 százalék), illetve amikor a gyerkőc fizetés nélkül csen el valamit a boltból (27 százalék).

Forrás: New York Post

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +15 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt borult idő várható, reggel, délelőtt csak délnyugaton, délután már inkább az ország északkeleti felén vékonyodhat, szakadozhat a felhőzet. Számottevő csapadék nem várható, de szitálás, gyenge eső akár több helyen is előfordulhat. Az Észak-Dunántúlon fordulhatnak elő élénk, erős lökések északnyugati irányból. A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 19 fok között valószínű. Késő estére 9 és 14 fok közé csökken a hőmérséklet. A térségünk fölé helyeződő ciklon miatt továbbra is mind a hideg-, mind pedig a melegfrontra érzékenyek szervezetét megterheli az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra