Az ellentétek vonzzák egymást?
A közmondásszerű népi bölcsességek sokszor találóan kifejeznek bizonyos tipikus helyzeteket. Ami a partnerkapcsolatokat illeti, "már az ókori latinok is felismerték, hogy: Similis simili gaudet, vagyis mindenki egy hozzá hasonló társnak örül. Ezzel a párválasztás egyik, mindmáig érvényes alapelvét fogalmazták meg. Ugyanakkor megfogalmaztak egy ennek ellentmondó, de nem kevésbé érvényes másik alapelvet is: Az ellentétek vonzzák egymást! Csak éppen az maradt homályban, mikor érvényes az egyik, és mikor a másik (Buda, Szilágyi)".
Úgy tűnik, korunkra többé-kevésbé sikerült tisztázni sok tényezőt, amelyek befolyásolják életünk egyik legnehezebb döntését, a párválasztást . Az emberi élet olyan jelensége ez, mely az emberek többségének az élet legfontosabb dolgai közé tartozik. A társkeresés segítésének üzletté válása mellett azonban szerencsére a tudományok kereszttüzében is áll a kérdés vizsgálata, így bőséges kutatási eredmények állnak a téma mögött. Ezek közül tekintünk át most néhányat.
Párválasztási érettség
Az ember párkeresése és "párzása" bonyolult lélektani folyamatok kíséretében és összetett társadalmi szabályok közt megy végbe . Nagy jelentőségük miatt a biológiai momentumok szinte háttérbe szorulnak. Két ember kapcsolata mindig bonyolult lelki működéseket - gondolatokat, érzelmeket, elvárásokat stb. - feltételez. Ezek a fejlődés során fokozatosan alakulnak ki. Senki sem születik a partnerkapcsolatokhoz szükséges képességekkel. Sőt: önmagában a nemi érés sem biztosítja a megfelelő kapcsolati készségeket. A nemi érettség csak az egyik feltétele az érett, felnőttes jellegű partnerkapcsolatoknak. Az, hogy az ember úgy tudjon viselkedni, ahogyan az egy felnőtt férfitól vagy nőtől elvárható, az ún. pszichoszexuális fejlettség bizonyos fokát is feltételezi. Ez hosszú fejlődési folyamat eredménye.
"A pszichoszexuális érettség a személyiség fejlettségének olyan állapota, amelynek két fő jellemzője van. Az egyik a szexuális partner iránti igény, vagyis a párkeresésre való törekvés. A másik az egyén képessége arra, hogy egy többé-kevésbé hozzáillő partnert találjon, s vele kölcsönösen kielégítő kapcsolatot tudjon létesíteni és fenntartani." De mi a helyzet a párválasztási érettséggel? Ugyanazt jelenti, mint a " szerelemre érettség ", vagy valami mást? Igen is, meg nem is.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Holtomiglan, holtodiglan
A párválasztási érettség valójában a pszichoszexuális érettség magasabb fokozata, amely már nemcsak a teljes értékű szerelmi kapcsolatokra, hanem a házasságra való érettséget, illetve alkalmasságot is magába foglalja. A kettő jellegében és tartalmában nagyjából megegyezik ugyan, de az utóbbi mégiscsak nagyobb jelentőségű. Ez a többlet elsősorban a teljességre törekvésben, - azaz abban, hogy minden testi és lelki igényüket a kiválasztott partnerrel szeretnénk kielégíteni -, és a véglegesség igényében, - azaz, aki érett a házasságra, a döntést véglegesnek szánja - jelentkezik. A kizárólagosságra törekvés is elvileg elengedhetetlen lenne, ez azonban sok esetben nem valósul meg; a házasfeleknek valójában nem kizárólag egymással van szoros szexuális kapcsolatuk.
A párválasztási érettség lényeges mozzanata a partnerideál és a házassági elvárások kialakulása . Mindkettő szorosan összefügg az önértékeléssel, és az önmagunkkal kapcsolatos elvárásokkal. Nyilvánvaló, hogy erősen befolyásolja a partnerre vonatkozó ideált, hogy milyen embernek tartjuk önmagunkat, és mit várunk magunktól. Hiszen a partnernek illenie kell hozzánk! A párválasztási érettség bonyolult és soktényezős jelenség, s természetesen feltételezi a személyiség más irányú, így érzelmi-indulati, intellektuális, világnézeti és szociális érettségét is.
Miért pont ő?
Számos tényező befolyásolja, hogy valakihez vonzódni fogunk-e vagy sem. A legfontosabbak a fizikai vonzerő, a közelség, az ismerősség és a hasonlóság. Habár igazságtalannak érezzük, hogy az ember külső megjelenése meghatározója lehet annak, hogy mások mennyire kedvelik, mégis a rokonszenv bizonyos kritériumának tekintjük. Fontossága azonban csökkenni látszik, amikor házastársat választunk , mert ebbe számos demokratikusabb tényező is közrejátszik.
A közelség vonzalmat teremtő hatásának egyik fő oka az, hogy megnöveli az ismerősséget, és mára bőséges kutatási eredmény támasztja alá, hogy az ismerősség - pusztán az, hogy már láttuk az illető személyt - növeli a vonzalmat. Statisztikai felmérések mutatják, hogy a házaspárok nemcsak szociológiai jellegzetességeik (életkor, faj, vallás, iskolázottság, társadalmi osztály) tekintetében hasonlítanak egymásra, hanem pszichológiai és fizikai jellegzetességeik vonatkozásában is.
Az ellentétek vonzzák egymást?
Egyes pszichológusok, szociológusok sajátos szükségletek feltételezésével magyarázzák a párválasztás, a partnerkapcsolatok megszilárdulását. Ezek az álláspontok érdekes szempontokra hívják fel a figyelmet. Az egyik nézet szerint az erős, tartós szerelmi kapcsolatokban olyan személyiségek találnak egymásra, akik valamilyen lényeges lélektani dimenzióban eltérnek egymástól, szinte ellentétei egymásnak, s ezáltal kiegészítik egymást. A kiegészítés révén mindkét személyiség erősödik. Így érthető például az, hogy az erőszakos, uralkodni vágyó személyiség jó házasságban tud élni az irányítást igénylő, magát alárendelni akaró partnerrel.
Egy másik teória szerint a személyiségfejlődés során valamilyen alapvető lélektani igény vagy azért nagyon erős, mert a környezet tökéletesen kielégítette, vagy éppen azért, mert kielégítetlen maradt, s ezért él vágyként. A párválasztásban meghatározó, hogy a személyiség ennek az alapvető igénynek kielégítését tapasztalja, vagy remélheti. Például az érzelmi biztonságot igényelheti partnerétől az a fiatal, akinek eddig is ebben volt része, de igényelheti az elvált szülők gyermeke , vagy más okból érzelmi biztonság nélkül felnevelődött személyiség.
Szülői kép
Egyes nézetek szerint, amikor párt választunk, az ellentétes nemű szülő tulajdonságait és sajátosságait keressük. A fiatal a partnerben anyját vagy apját keresi, és attól függően képes szerelmes lenni belé, és ragaszkodni hozzá, hogy az mennyire testesíti meg magatartásában és tulajdonságaiban a megfelelő szülőt, illetve mennyiben formálható a kapcsolat során ennek képére. Sokszor előfordul, hogy a szülővel való rossz kapcsolat miatt a fiatal a partnerben éppen az ellenkezőt keresi valaki, mint amilyen a másnemű szülője volt.
Vannak kutatók, akik szerint a személyiség valamilyen jellegzetes, mély problémája, konfliktusa szorongást, félelmeket tart fenn, s ez enyhül vagy megszűnik, ha olyan partnert talál, akinek viselkedése alkalmat ad a belső probléma elfojtására, ellensúlyozására. A nagyfokú önállótlanság, éretlenség, függési igény ellensúlyozható, ha valaki olyan párt keres, aki még önállótlanabb, éretlenebb, függőbb, akit ő istápolhat, irányíthat, ellenőrizhet. Ez a partner esetleg éppen irányítót, támaszt, gondoskodást keres, mert az ő belső feszültségeit is ez tartja egyensúlyban. Az így létrejövő párválasztás azután elegendő alap a viszonylag zavartalan együttlétre.
Párválasztás a túlélésért
Az evolúciós folyamatok nagyon erőteljes hatást gyakorolnak a modern ember viselkedésére. Ezért hasznos lehet, ha megnézzük, milyen evolúciós gyökerei vannak a párválasztásnak.
Az állatvilágban, és tulajdonképpen az embereknél is, versengés folyik annak érdekében, hogy az egyén minél hatékonyabban, minél több példányban tudja génjeit átörökíteni. Az emberek viszonylag kevés számú utódot hoznak létre, de a nevelésre, gondozásra fordított energiájuk mennyisége viszont jelentős. Különbség van azonban a férfiak és a nők párválasztási stratégiája között, amit a két nem eltérő biológiai adottságai határoznak meg.
A nőnek a "siker" - az utód - érdekében kilenc hónapig kell testében gondoznia gyermekét, majd a szülés, szoptatás feladata is ráhárul. Ezért az anya már a fogamzás pillanatában jobban el van kötelezve az utód iránt, mint az apa. Ennek megfelelően a nők "hosszú-távú stratégiával dolgoznak", vagyis olyan partnert keresnek, aki nem csak nemzőképes, de a hosszú ideig gondozásra, támogatásra szoruló gyermek felnevelésében is segítséget tud nyújtani. Ezért azok a férfiak lesznek legesélyesebbek a nők kegyeinek elnyerésében, akik vagy már rendelkeznek az erőforrásokkal, vagy vélhetően meg tudják azokat szerezni, tehát például testileg rátermettek, ambiciózusak. A férfiak ezzel szemben inkább a "rövid-távú stratégia" hívei, hiszen úgy tudnak a legsikeresebbek lenni génjeik továbbörökítésében, ha minél több nővel "párosodnak".
Győzzön a jobb!
A nők és férfiak tehát egészen más külső és belső jellemzőket keresnek leendő partnereikben, és a másikért folytatott versengésben az is kiderül, mit kell hangsúlyozniuk a siker érdekében. A fentieknek megfelelően a nők az egészségüket, fiatalságukat hangsúlyozzák, és az az érdekük, hogy széles körben felkeltsék a férfiak érdeklődését, hogy válogatni tudjanak, és csak akkor kötelezik el magukat, ha a rendelkezésre álló felhozatalból a lehető legjobb partnert kiválasztották. A férfiak ezzel szemben teljesítményeiket és anyagi lehetőségeiket teszik a nők számára nyilvánvalóvá. A drága autó a státuszt, míg az izmok a fizikai erőnlétet, a védelemnyújtás képességét hivatottak jelezni.
Az evolúciós elmélet szerint értelmezhető például a féltékenység is , melynek kiváltó ingere férfiaknál és nőknél eltérő. Míg a férfiakat a szexuális hűtlenség érinti érzékenyebben - hiszen nem lehetnek biztosak abban, hogy az ő génjeik örökítődtek-e tovább, - addig a nőket a máshoz kapcsolódó érzelmi kötődés teszi féltékennyé, mivel attól félnek, hogy megszűnik a férfi támogatása, ha azt más köti le. Az is könnyen kikövetkeztethető, hogy stabil kapcsolatot a nők domináns férfiakért kockáztatják nagyobb valószínűséggel, míg a férfiak egy vonzó nő kedvéért hajlandók inkább az újrakezdésre.
Az evolúciós pszichológia szerint tehát párválasztási stratégiáink veleszületettek. Ténylegesen irányítják is cselekedeteinket, és felismerhetőek párválasztási, házasságkereső viselkedésünkben. Vizsgálatok igazolták, hogy a kultúra és a divat sem nyomja el ezeket a stratégiákat, és arra is találtak bizonyítékot, hogy ezek a stratégiák valóban ma is sikeresen alkalmazhatók, mivel a fenti elvek szerint köttetett házasságok stabilabbak, és több gyermekkel büszkélkedhetnek, mint azok, amik nem felelnek meg az evolúciós elveknek.
Útravalóul
Hogyan csinálhatjuk jól? Hogyan lehet "sikeres" a választásunk? Az első és leglényegesebb: igyekezzünk minél nagyobb tudatosságra törekedni abban a kapcsolatban, amelyet véglegesnek vagy legalábbis hosszú időre szólónak választunk. Tudatosítsuk saját és partnerünk szükségleteit, igényeit és elvárásait. Vizsgáljuk felül a kapcsolatban kötött kompromisszumokat. Részletesen beszéljük meg partnerünkkel együttélésünk jövőjének részleteit, hétköznapjait, vessünk számot a várható nehézségekkel, és gondoljuk át, hogyan fogunk rájuk reagálni.
Elemezzük a nézeteltérések, félreértések, konfliktusok hátterét, gyökereit mindkettőnkben. Ennek során próbáljunk beleérzők és megértők lenni. Fontos, hogy minél szélesebb értelemben ismerje meg egymást a pár. Különösen fontos, hogy mindkét szülői családdal is sokat legyenek együtt, és párjuk viselkedését ebben a helyzetben is ismerjék meg. Figyeljék meg kapcsolatukat különféle társas helyzetekben, tudnak-e társas szituációkban is alkalmazkodni egymáshoz. Nagyon fontos a nemi vonzalom kölcsönössége, egymás szexuális elfogadása, az adódó nehézségek sikeres megoldása, és a kölcsönösség elérése a kapcsolat működőképességének a jele lehet. Nem árt odafigyelni a jó barátok és a szülők, a rokonok véleményére is. Ne feledkezzünk meg saját elfogultságunkról, önámítási hajlamunkról! Ha nem is feltétlenül kell okvetlenül a tanácsokat és véleményeket mind elfogadnunk, de legalább érdemes átgondolni őket.
Ne feledjük: az egymást nagyon szerető, egymás iránt türelmes, egymást megértéssel figyelő két ember együtt, kölcsönös változással elvileg minden kapcsolati nehézséget, buktatót képes megoldani.
Forrás:
Buda Béla - Szilágyi Vilmos: Párválasztás. A partnerkapcsolatok pszichológiája. Gondolat Kiadó, 1988, Budapest.
Ez is érdekelhet
Bereczkei Tamás: Evolúciós pszichológia. Osiris Kiadó, 2003, Budapest.
