A seb meghatározása roppant egyszerű: a testünk kültakaróján valamilyen külső behatolás miatt folytonossági hiány keletkezett. Ha nem egyszerű felszíni horzsolásról van szó, vérzés is kíséri. A legnagyobb veszélye abban rejlik, hogy általa meggyengül a szervezetünk első védvonala, hiszen a sérült bőrön keresztül a kórokozók könnyen és hatékonyan támadhatnak. Rengeteg fajtát megkülönböztethetünk arról függően, hogy mekkorák, milyen mélyek, mitől keletkeztek, vagy éppen melyik testtájunkon helyezkednek el.
A sebek fajtái
A szúrt seb veszélye leginkább abban rejlik, hogy ránézésre nehéz megállapítani, mennyire mély. Sokszor a bőrön csak kisebb vágás látható, a belső szövetek azonban súlyosan megsérültek. Intenzíven vérezhet is, a szakemberek szerint a fertőzésveszély is nagyobb az átlagosnál.
Az egyik leggyakoribb és legismertebb típus a horzsolt seb, amely nem mély, csak a bőr legfelső rétegét érinti, ezáltal a fertőzésveszély sem jelentős. Viszonylag gyorsan és hegmentesen gyógyul. Ugyancsak gyorsan regenerálódik a vágott seb is, amelyet általában éles eszköz, például kés vagy olló okoz. Ennek az az oka, hogy a szélei egyenesek és jól összeilleszthetőek. Nehézsége, hogy gyakran erősen vérzik. Ebbe a csoportba tartoznak a steril körülmények között keletkezett műtéti sebek is.
Az úgynevezett repesztett seb esetében a bőr nem ott szakad fel, ahol érintkezett a sérülést okozó eszközzel, hanem annál távolabb. Nem jellemző, hogy erősen vérzik, az viszont kihívás elé állítja az orvosokat, hogy a sebszélek egyenetlenek. Így a fertőzésveszély is viszonylag nagynak minősül, ráadásul nehezen is gyógyul meg.
A szakított seb esetében nagy kiterjedésű, tátongó lebenyek is létrejöhetnek, amelyeket nem törvényszerűen kísér erős vérzés. A felülfertőződés esélye viszont kifejezetten nagy. Az úgynevezett zúzott seb egyfajta tompa erőhatás eredményeként alakul ki, amelyet erős vérzés nem kísér ugyan, de a seb szélei egyenetlenek, emiatt pedig a gyógyulás is lassú, nehézkes.
Fontos külön kiemelnünk a harapott sebet , amelyet kifejezetten állatok okoznak - így a mérete és a formája az állat állkapcsától és fogazatától függően rendkívül eltérő lehet. A legnagyobb problémát a fertőzésveszély jelenti, hiszen az állat szájából szinte bármilyen kórokozó, például a komoly betegséget okozó veszettség vírusa bekerülhet a véráramba. Ilyenkor hatósági ellenőrzés mellett kell megfigyelni az állatot, és szükség esetén beoltani az áldozatát.
Végül megkülönböztetjük az úgynevezett lőtt sebet, amely leginkább a szúrt sebre hasonlít, és amelynek legnagyobb kockázatát az jelenti, hogy a felületi sérülés mértékéből nem lehet következtetni arra, mennyire sérültek meg a belső szervek.
Hogyan gyógyul a seb?
A sebgyógyulás folyamata elég bonyolult, a szakemberek több részre is osztják. Az első, tulajdonképpen bevezető szakaszban a szervezet még leginkább arra törekszik, hogy amennyire lehet, megvédje magát, azaz lezárja a támadási felületet a kórokozók elől, amelyek vérző seb esetén könnyen bejuthatnak a külvilágból a véráramba. Így amilyen gyorsan csak lehet, vérlemezkék érkeznek a sebhez, amelyek a sérült érfalra tapadnak, és segítenek a vérplazmából egy fibrogén nevű fehérjét kiválasztani. Ebből egyfajta fonalas szerkezet jön létre, amely felfogja a seb üregét kitöltő véralvadékot. Közben az úgynevezett falósejtek, más névvel macrophagok és granulocyták is aktívan dolgoznak, hiszen megtisztítják a sebet a roncsolt szövetmaradványoktól, az elhalt sejtektől és azoktól a kórokozóktól, amelyek ilyen rövid idő alatt is be tudtak kerülni.
A sérült ezalatt gyulladásos tüneteket észlel magán: a seb körül bőrpír keletkezik, kissé be is dagadhat, valamint melegséget és érzékenységet is tapasztalhat, a felszínen pedig megjelenik a var. A második, úgynevezett granulatiós szakaszban kollagén- és elasztin rostok, valamint fibrinszálak termelődnek, hogy ezzel a szakkifejezéssel élve fibroplast-, illetve granulatiós szövetnek nevezett piros színű anyaggal ki tudják tölteni a keletkezett üreget.
Közben gyakran tapasztalunk viszkető érzést is, ami azt az ingert váltja ki belőlünk, hogy vakarózzunk, de legalábbis feszegessük le a varréteget a helyéről. Ennek az áll a hátterében, hogy miközben a szervezet aktívan dolgozik azon, hogy a lezárt seb mögött helyreállítsa a sérült véredényeket, és új szövettel töltse fel a sérülés miatt létrejött rést, egy hisztamin nevű úgynevezett neurotranszmittert, azaz ingerületátvivő anyagot is termel. A hisztamin feladata az, hogy a hajszálerek kitágításával fokozza a vérkeringést, így a véráram gyorsabban tudja odaszállítani a kollagént, elasztint és a fibrinszálakhoz szükséges fehérjét.
Tény, hogy a hisztamin aktiválja a viszketésért felelős idegvégződéseket, amelyek azt az üzenetet küldik az agynak, hogy csillapítsa az irritáló érzést, azaz elindítsa a vakarózáshoz tartozó mozdulatokat. Ennek azonban ellen kell állni, hogy zavartalanul elindulhasson a hegesedés folyamata is. Ez a gyógyulás utolsó szakasza, amelyben a rostok összehúzódnak, és attól függően, hogy mennyi kollagén található bennük, kissé ki is emelkedhetnek a bőr síkjából. Ezután a bőr hámsejtjei ráhúzódnak a sebre, amellyel tulajdonképpen be is fejeződött a gyógyulás.
Legjobban: