"Két hónapos kisfiamat vérvételre kellett vinnem. Úgy találtam természetesnek, hogy Gergőt én vigasztalhatom, amikor megszúrják, de a doktornő ki akart küldeni a szobából. Mondtam, hogy nem zavar a vér, nem fogok elájulni. A válasz az volt: nem az zavarja, hogy elájulok, hanem, hogy egyáltalán itt vagyok. Meglepődve kimentem, de a baba éktelen sírását hallva visszafordultam. A csöpp gyereket hárman fogták le. Elvesztettem a türelmemet, és közöltem, hogy hatalmas botrányt csinálok, ha a következő szúrásnál nem foghatom én. Ezután baj nélkül megtörtént a vérvétel. Kérdésem költői, de úgy tűnik, nem mindenki tudja rá a választ: nem a szülő nyújtotta biztonságra van-e a legnagyobb szüksége a gyereknek egy fájdalmas beavatkozásnál?" - panaszolja egy pécsi anyuka.
Kedves olvasónknak igaza van: ha a szülő jelenlétével, hangjával vagy ölelésével biztonságot tud nyújtani, akkor igenis a gyermek mellett a helye. A leírt esetben jól tette, hogy nem akart kimenni a szobából, sőt törvényes jogával akart élni. Az új egészségügyi törvény (CLIV.tv.) 11. paragrafusának 4. pontja szerint "A kiskorú betegnek joga van arra, hogy szülője, törvényes képviselője, illetőleg az általa vagy törvényes képviselője által megjelölt személy mellette tartózkodjon." A szülő jelenléte persze befolyásolja az orvos munkáját. Lehet, hogy zavarja, hogy többet kell magyaráznia, lehet, hogy zavarja, hogy figyelik. Bizonyos fokig érthető is ez a hozzáállás, hiszen egyes vizsgálatoknál mindenképpen szükséges a gyerek fizikai korlátozása, lefogása (nem lehet, sőt veszélyes vért venni, vagy arcüreget átmosni egy kapálózó paciens esetében), és ezt senki sem csinálja szívesen közönség előtt. Mégis úgy gondolom, hogy a törvény jó. Ha az orvos elmondja a szülőnek, hogy mi és miért fog történni, megmutatja, hogyan tartsa az ölében a gyermeket a beavatkozás közben vagy ha erre nincs mód, legalább üljön mellé, simogassa, bátorítsa, akkor a szülő jelenléte az esetek nagy többségében megkönynyíti a vizsgálatot, és ezzel az orvos dolgát is. Ha a szülőt kiküldik, akkor az amúgy is rossz lelkiállapotban lévő gyereknek meg kell küzdenie az elhagyottság érzésével is. Hiába mondják a nénik, hogy mindjárt kész leszünk, és hogy az anya kint van, a kisgyerek (hát még a csecsemő) nem tudja, mi az, hogy mindjárt, és nem érti, miért van az anya épp most kint, amikor őt valami rossztól meg kellene menteni.
A fentiek még a néhány hónapos gyerekre is vonatkoznak, akit legjobban az anya hangja, megszokott ölelése, sőt ha lehet, maga a szoptatás nyugtat meg közvetlenül a kellemetlen beavatkozás után (vagy közben). De: nem véletlenül írtam, hogy akkor van a gyermek mellett a szülő helye, ha "jelenlétével, hangjával vagy ölelésével biztonságot tud nyújtani". Ugyanis elképzelhető, hogy az anya a gyermeke állapota miatt pánikba esik, és viselkedésével még jobban felizgatja a gyermeket vagy akadályozza a segítségnyújtók munkáját. Ekkor lehet, hogy valóban jobb, ha az anya egy egészségügyi dolgozó kíséretében egy időre kimegy, majd, ha sikerült megnyugtatni, visszatér gyermekéhez. Törvény ide, törvény oda, ma még sajnos nem jellemző, hogy a szülők "eltávolítása" csak az ilyen szélsőséges esetekre korlátozódna. III.évf./4.szám
Legjobban: