„Öngyilkos lett a lányom egy éve. Hogyan léphetnék tovább?”

„Egy évvel ezelőtt elvesztettem a gyönyörű, 21 éves lányomat. Teljesen váratlanul öngyilkos lett, kívülről ugyanis egy egészséges, kedves és boldog fiatal nőnek tűnt. Bár tudtuk, hogy kissé aggódik a jövője miatt, azt álmunkban sem gondoltuk volna, hogy ez akkora fájdalmat okoz neki, hogy kioltsa miatta a saját életét. Megtette, a házunkban, éppen akkor, amikor én is otthon voltam. Én találtam meg őt. Próbáltam megmenteni, de nem jártam sikerrel” – kezdte a The Guardiannak írt levelét egy bánatos édesapa.

„Senkivel nem tudok beszélni erről”

A férfi azt is bevallotta, hogy egy éve küzd az ellen, hogy eluralkodjon rajta a bánat. Úgy érzi, tartania kell magát, hogy támogatni tudja a feleségét és a többi családtagot, akik szintén szenvednek az elhunyt lány hiányától. Csakhogy az érzelmek elfojtása sosem marad következmények nélkül.

Rendszeresen felriadok éjszaka, mert rémálmaim vannak. A hangulatom egyébként általában rendben van, de az idő nagy részében csak színészkedek az emberek előtt, csak a nap túlélésére játszom, és igyekszem elterelni a figyelmemet a munkámmal. Pedig legszívesebben beleüvölteném az emberek arcába, hogy mit érzek valójában. De nem tehetem. Ha nem kontrollálnám magam, egyszerűen összetörnék és zokognék, és azt hiszem, inkább meghalnék, minthogy így lássanak” – fogalmazott a levélíró.

A gyászoló apának egyébként már nagyon sokan tanácsolták a környezetéből, hogy keressen fel egy szakembert. A háziorvosával ugyan már beszélt a lehetőségekről, de igazából nem hisz abban, hogy bárki tudna neki olyat mondani, amitől jobban érezné magát, hiszen még egy év elteltével sem csillapodott a veszteség miatt érzett fájdalma. „Senkivel sem tudok beszélni erről, ezért is kértem inkább levélben tanácsot” – zárta gondolatait.

„Háromszor is hallottam azt a csattanást, a mai napig nem felejtem” – öngyilkosságok fővárosi plázákban.

„Eltitkolod a fájdalmaidat, ahogyan a lányod is tette”

A levélírónak a The Guardian egyik szerkesztője, Annaisa Barbieri válaszolt, aki dr. Jo Stubley pszichiáterrel konzultált annak érdekében, hogy a lehető legjobb tanácsot adhassa olvasójának. A szakértő rögtön rá is mutatott egy fontos dologra. „Most tulajdonképpen megismétled ugyanazt, amit a lányod tett. Hiszen most te is úgy viselkedsz, hogy kívülről mindenki azt gondolja, hogy minden rendben van, és eltitkolod a környezeted elől, hogy valójában mennyire szörnyen érzed magad belül.”

Stubley szerint az emberek hajlamosak arra, hogy amikor elveszítenek valakit, akinek a hiánya túlságosan elviselhetetlennek tűnik, akkor egyszerűen nem engedik el a szeretett személyt, tehát nem tudják elkezdeni a valódi gyászmunkát. Sokan pedig azért sem engedik meg maguknak, hogy gyászoljanak, mert akkor újra át kell élniük a veszteséggel járó fájdalmat. Ezt pedig annyira szörnyűnek látják, hogy inkább elutasítják, elfojtják, és ebben a „megfagyott” állapotban léteznek tovább.

Barbieri szerint a férfi hosszabb leveléből az is egyértelművé vált, hogy óriási a bűntudata amiatt, hogy ő is jelen volt a lánya öngyilkosságakor, és mégsem tudta megakadályozni azt, illetve megmenteni a fiatal nő életét. „Amikor valaki öngyilkosságot követ el, abban az a legszörnyűbb, hogy a hátrahagyottak szinte biztosan találnak az emlékeik között olyan befejezetlen beszélgetéseket, amelyekről azt gondolják: »ha azt máshogy zártam volna le, vagy nem hagytam volna annyiban, talán nem ölte volna meg magát«” – vélekedett a pszichiáter.

Gyász vagy depresszió? Ezek a különbségek
Lehangoltság, visszahúzódó viselkedés, gyakori sírás, koncentrációs nehézségek, evészavar, inszomnia – ezek tünetek a gyász természetes velejárói lehetnek, de utalhatnak depresszióra is.

„Segíthet, ha tudod, hogy nem vagy egyedül”

A gyász és a veszteség hatalmas és megterhelő érzelmek, amelyeket muszáj feldolgozni, és erre egy év nem feltétlenül elég. Stubley szerint a férfinak sokat segíthet, ha meghallgat másokat, akik ugyanezt élték át. Ehhez könyvek és beszámolók olvasását, valamint egy támogató csoporthoz való csatlakozást ajánlott a szakember.

Az öngyilkosságot elkövetőket gyászolók körében is igen magas az öngyilkosság kockázata, és a legnagyobb védelmet ilyenkor a támogató környezet jelenti. Kérlek, legalább egy kis lépést tegyél meg még most annak érdekében, hogy megfelelő segítséget kaphass az érzelmeiddel való megküzdéshez. Azok, akik ugyanazokkal a gondolatokkal küzdenek vagy küzdöttek, amelyekkel te, talán tudnak javasolni olyan dolgokat, amelyekre te még nem is gondoltál” – hangsúlyozta dr. Jo Stubley.