A hangzatos elnevezést Dan Kiley amerikai pszichológus hozta be a populáris pszichológiába, aki 1983-ban kiadott, nemzetközi bestsellerré vált művében írt a szociálisan éretlen férfiakról. Bár a koncepció a mai napig népszerűnek számít, az állapotot az orvostudomány továbbra sem sorolja a mentális zavarok közé. Ebben, azaz, hogy semmi esetre sem beszélhetünk a Pán Péter szindrómáról betegségként, Gyetvai Viktória mentálhigiénés szakember is egyetért. Véleménye szerint inkább annak vagyunk szemtanúi, hogy a társadalom megváltozik, átalakul, ami a személyiségfejlődésre is kihatással van.
Hol tart egy mai huszonéves?
A fejlődéslélektan evolúciójának egyik legmeghatározóbb egyénisége Erik H. Erikson, aki a nagy előd, Sigmund Freud rendszerét kibővítve, fejlesztve alkotta meg a 20. század közepén saját fejlődéselméletét, amely máig az egyik legkevésbé vitatott tézisnek számít. Erikson meghatározása szerint normális esetben a 13-19 éves kor között lezajló serdülőkort a korai felnőttkor követi egy ember életében, amikor a már kialakult identitással rendelkező személy befejezi a tanulmányait, egyben megjelenik igénye az intimitásra - mi több, képes is intim kapcsolatot létesíteni, azaz megtalálni a párját. Előtérbe kerül a karrierje is, amelyet össze kell tudnia egyeztetni a családon belüli szerepeivel. Ennek alapján tehát nehezen lehetne érett felnőttnek mondani valakit, akinek 30-35 évesen még nincs stabil párkapcsolata, nem szeretne családot alapítani, vagy éppen nem törekszik rá, hogy szüleitől elszakadva önálló egzisztenciát teremtsen magának. Csakhogy ma már nem feltétlenül érvényesek az 50-60 évvel ezelőtti megállapítások.
"A szüleink, nagyszüleink korában egészen más személyes utat jártak be az emberek, mint manapság. Vegyük például az oktatást: az előző társadalmi-politikai rendszerben a szakiskolák, a szakmák nagyon nagy értéket képviseltek. A fiúk 14 éves kortól megtanulták az alapokat egy tanműhelyben, 17-18 évesen levizsgáztak, majd a kötelező sorkatonaság után visszamentek ugyanabba a gyárba dolgozni. Többnyire a párkeresés is lezajlott 18-22 éves kor között, szocpolból vettek maguknak lakást, családot alapítottak, és boldogan éltek az akkori társadalom által ideálisnak tartott életformában. Ezzel szemben egy mai 22 éves fiatal még tanul, pontosabban második-harmadik főiskolai, egyetemi képzését kezdi csak el, hiszen egyetlen diplomával nem tud mihez kezdeni a munkaerőpiacon. És bizony magam is meglepődök azon, ha az utcán sétálva kisbabát látok egy huszonéves pár kezében, mert nagyjából 30 éves korig a legtöbben még csak azon munkálkodnak, hogy megteremtsék a szükséges egzisztenciát a házassághoz és a gyermekvállaláshoz" - mutatott rá Gyetvai Viktória. Hozzátette, értelemszerűen az elköteleződéssel együtt a felelősségvállalás ideje is kitolódott a mai modern társadalomban. Kérdés persze, hogy mikortól és miért számít mindez problémának, Pán Péter szindrómának.
"Kóros vajon önmagában, ha valaki fél felnőni, fél felelősséget vállalni? De hát kiben nincs ma félelem? Miért ne kellene egy 22 éves fiatalnak aggódnia a jövőjét illetően? Úgy tűnik, minél szabadabb lett a világ körülöttünk, annál inkább keressük a stabil pontokat az életben, annál inkább szeretnénk bebiztosítani a jövőnket. Emiatt kitolódik a felelősségvállalás, azaz a párkapcsolati elköteleződés, az otthonteremtés vagy éppen a családvállalás. Ez szerintem egyáltalán nem kóros folyamat, pusztán egy társadalmi változás eredménye" - foglalt állást a mentálhigiénés szakember.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Többszereplős történet
A Pán Péter szindrómaként emlegetett élethelyzet természetesen nem egyetlen ember működéséből indul ki. Hogy valaki hosszú időn át a szülői házban maradhasson, egyértelműen szükség van a szülők kimondott vagy kimondatlan támogatására is. Rendkívül fontos ugyanis, hogy mit kommunikálnak a gyermekük felé arra vonatkozóan, hogy mennyire támogatják a leválását. Ráadásul ezen a téren egészen eltérő, akár kifejezetten ellentmondó is lehet, amit szavakkal kifejeznek, illetve amit tudattalanul közvetítenek.
A fiatal felnőttek kirepülésével együtt jár, hogy az otthon maradt szülőknek újra kell szervezniük az életüket. Emiatt előfordulhat, hogy lényegében ők tartják egyfajta függő viszonyban a fiatalt, mert nekik van szükségük rá, hogy ne költözzön ki. "E tekintetben rendszerint az a legkockázatosabb felállás, ha egyedülálló szülőről, főként, ha egyedülálló anyáról van szó. Olyan erős kötődés jöhet létre anya és fia között, amely megakadályozza, hogy a fiatal férfi kifelé tekintsen, és megtegye az első lépéseket a saját élete felé. És ezt bizony lehet úgy is csinálni, hogy ne legyen feltűnő. Azonban mindannyian fejlődésre születtünk, ez egy belénk kódolt hajtóerő. Amennyiben pedig a két akarat ütközik egymással, az feszültséget fog generálni."
Ez is érdekelhet
A dolog igazi veszélye abban rejlik, hogy egy ilyen szituáció melegágya lehet különböző függőségek megjelenésének. Az alkohol , a kábítószer vagy éppen a szerencsejáték ismétli a függőséget, egyben egyfajta hamis önállóságot sugall, hiszen az érintett úgy érezheti, hogy saját kezében van a sorsa, hiszen ő szabályozza, hogy mikor és mennyit iszik vagy játszik. Ez az álfüggetlenedés végül súlyos addikciók kialakulásához vezethet. "Ilyen módon valóban meg lehetne közelíteni a témát egészségügyi szempontból is, de attól mindenkit óva intek, hogy betegségként tekintsen a Pán Péter szindrómára. Mondjuk inkább egy befékezett állapotnak" - zárta gondolatait a szakember.
