Az amerikai kormány megbízásából készült tanulmányra azért volt szükség, mert az elhízott fiatalok aránya folyamatosan növekszik az országban: az elmúlt 30 évben megkétszereződött a gyerekek körében, illetve megháromszorozódott a tizenéveseknél a Betegségmegelőzési és Járványügyi Hivatal (CDC) adatai szerint. Ennek eredményeként a korábban jellemzően felnőtt betegségek, úgymint a magas vérnyomás, magas koleszterin- és vércukorszint, valamint a 2-es típusú diabétesz egyre fiatalabb korban jelenik meg.
Azok a fiatal felnőttek, akik dohányoznak, fölösleges kilókkal küzdenek és magas a vércukorszintjük, sokkal nagyobb eséllyel halnak meg 55. születésnapjuk előtt, mint egészségesebb életmódot folytató társaik.
A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!
Sok napsütés valószínű kevés fátyol-, hazánk délnyugati, nyugati felén több gomolyfelhővel. Ez utóbbiakból délután néhol a Nyugat-Dunántúlon zápor sem kizárt. A keleti, északkeleti szél ismét több helyen megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 25 fok között várható. Késő estére 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Számottevő fronthatás most sem terheli a szervezetünket, ez pedig különösen jó hír a frontérzékenyeknek.
Hogy érzed magad?
Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzed most magad fizikailag?
Hogy érzed magad?
Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapotod?